The wolf curse - Kárhozat Lelkek Sorozat I.

I.fejezet

Dante Withmoor unottan igazította meg uniformisát, miközben az emeleti erkélyről lepillantott a hatalmas és pompázatos tanácsteremben zajló eseményekre. Nem is tudta igazán, hogy milyen észérv vette rá végül, hogy eljöjjön erre az eseményre.

Még a tegnapi nap folyamán, mikor holtfáradtan beesett az irodájába, bétája azonnal az orra alá dugott egy meghívót az Omegrion-tól. Dante először ki akarta hajítani a kukába. Nem hiányzott neki még egy ilyen felvágós összejövetel. Persze Jobbkeze már ismerte őt annyira, hogy még azelőtt elcsaklizza az orra elől a levelet, minthogy az a szemétben kössön ki.

A négy emelet belmagasságú homokszín márványlapokkal borított oszlopok, a hófehér és fekete fényesre polírozott márványlap váltakozása, a vörös szőnyeg, mely egészen a lépcső aljáig vezetett, a különböző lények fanyar szaga és a viaszgyertyák bódító illata kikészítették. A falak és oszlopok tele voltak aranyozott díszítéssel, ornamentikával és mozaik díszítéssel. A mennyezeten hatalmas, minden szabad felületet betöltő freskók és aranyozott stukkók voltak.

Már a hideg is kirázta ennyi cicomától.

A lent hömpölygő tömeg azonban vitte a pálmát.

A Szövetséges országok hivatalnokai és a nemesek színpompás sokasága felborzolták amúgy sem nyugodt kedélyállapotát. Azok a bugrisok mind egy szálig csak a maguk hasznát nézték. Fogadni mert volna, hogy többen csak azért tolták ide a képüket, hogy még több szövetségest vagy esetleg megvehető javakat szerezzenek meg a másiktól. Egyiküket sem érdekelte, hogy miért is hívták össze a Nagy Tanácsot.

Nagyot sóhajtva túrt bele fekete vállig érő hajába. Belegondolt, hogy csak pár órát kell itt eltöltenie, ahhoz, hogy utána ismét a saját dolgaival tudjon foglalkozni. Még mindig halmokban álltak az íróasztalán a falkatagok kérvényei. Azzal minél hamarabb végezni akart.

Szemét forgatva indult lefelé a központi lépcsőn, ami egyenesen a Nagyterembe vezetett. A vörös szőnyeg a lába alatt szinte már nevetséges volt. Úgy érezte magát, mint egy filmsztár, aki a pódium felé tart, hogy átvegye az Oscar Díjat.

Röhejes.

A lépcső utolsó fokán állva, kiengedte spirituális erejét, ami keresztülvágott az egész termen, ezzel felhívva magára mindenki figyelmét. Viharszürke szemeit végig vezette az ott jelenlévőkön. Aranygombokkal díszített fekete uniformisa miatt sokan megbámulták. Soha nem szeretett kiöltözni, neki teljesen megfelelt az egyenruha is.

Lelépett a lépcső utolsó fokáról is mikor ezzel arányosan, egyből szembe találta magát a városi őrség parancsnokával.

Az idősödő férfi ugyanolyan fekete egyenruhát viselt, mint ő maga azzal a kivétellel, hogy a parancsnok ruháját egyszerű fekete gombok díszítették. Luther Arieston egy igazán kitartó és hűséges lycan katona volt. Ezért sem gondolkodott sokat, mikor megkérték, hogy javasoljon valakit erre a posztra. Dante mindig is megbízott Luther szavában és ítélőképességében. Nem egy háborúban szolgáltak egymás oldalán.

Dante komor arcán egy szinte láthatatlan mosoly suhant át, mikor kezet nyújtottak egymásnak.

– Felség, örömömre szolgál, hogy ilyen jó egészségben láthatom önt.

– Luther, öreg barátom, szerinted hányszor kértem, hogy ne használj ilyen nyakatekert mondatokat?

Luther szorítása kezén eszébe juttatta azokat az időket, mikor még az apja alatt szolgált. Marcus király jó apa és uralkodó volt. A népét mindig ellátta, a háborúkban mindig győzelmet aratott. Ez nagyrészben annak volt köszönhető, hogy mindig mellette állt Luther, leghűségesebb barátja és harcostársa.