Az Igazi Gondolataim.

Végső nyugalom

Arcom tiszta már, szinte hó fehér
Olyan vagyok ki a jég hátán is megél
Akkor mégis mi vehetett rá erre?
Hogy éppen most ásnak a kertbe.
Elmesélném de hosszú lenne.
Keserű és az idő csak menne.
Nem akarom könnyed látni
Hagyni arcodon a mázat átázni
De én eddig egy kézért ríttam
Ez a kéztől pofont kaptam
Simogatás után újjab ütést
Bekapcsolta arcomon a fűtést
Fájt de szeretelek, maradtam
Bántot hogy szeretet nem kaptam
De nyeltem csöndben könnyeim
Bajtársaim voltak csak ott, ökleim
Boxba folytottam bánatom
Porcaim koptak már bánhatom
Majd menekültem...
Szíved ellöktem...

Bántam egyedül feküdtem az ágyban
Bántam te voltál kire ott vártam
Bántam semmit nem láttam másban
Bántam te voltál minden vágyam

Eljött az ősz szívembe markolt
Úgy éreztem kezed addig elhatolt
Vissza is mentem hozzád változtam
Minden pillanatában várakoztam
Meg akartam neked felelni
Elkezdtem hát teperni
De mindennel bajod volt
Jóból soha elég nem volt

Mindenben a rosszatt kellett látnod
Csak nem sikerült szívembe látnod
Szépen lassan rohadt el mi hajtot
Majd egyszer kinyitottam egy ajtót
Sok fájdalom elkapta a szívem
Éreztem, hogy semmit sem értem
De kérdezem én tévedtem?
Meg kellett volna bánnom, hogy szeretem?
Ez egy buta gondolat tőlem
Sosem láttam még ennyit nőben
Talán az fáj, hogy neki nem kellek
Én téged már többé nem kereslek
De te vajon keresnél?
Vajon újra szeretnél?
Kétlem, hogy így lenne
Szívem lassan rá menne