Csak Sex |BEFEJEZETT|

7

- Justin hazavinnél? – téptem ki magam a szorításából.
- Persze. – bólintott.
Elsétáltunk az autóig, majd beszálltunk s elindultunk. Az út nagy része szótlanul telt, csak azért szólaltam meg, mert Justin nem tudta az utat. Tudom, eredetileg úgy volt, hogy nem mutatom meg Justinnak a „házamat" de most muszáj volt. Nem volt kire támaszkodnom, Mikaylát meg nem szeretném terhelni.
- Justin tudod, éé.én nem olyan házba lakok mint te. – dadogtam.
- Amelia én sem kő gazdagon születtem. – nevetett fel. – Hidd el nekem is kemény volt az élet, sokat kellett ezért dolgoznom. Az életben semmi nem könnyű. – simogatta meg a combomat.
Szava hallatán megkönnyebbültem. Biztonságot sugárzott. Tudtam, hogy nehéz lesz ha odaérek, de Justin végig ott lesz mellettem.
- Ott fordulj balra, s menj egyenesen, majd a legelső háznál állj meg! – navigáltam.
Szép lazán bevette a kanyart. Nem lehetett, volna nem észrevenni a házat, ugyanis rengeteg rendőrautó világított a helyszínen.

Szó szerint kiugrottam az autóból, majd lerohantam a mólón a házig.

- Kisasszony nem mehet maga oda! – állta el az utamat egy rendőr.
- Hol van Amanda? – ütöttem meg a férfi mellkasát.
- Amelia! – kiabált utánam Justin.
- Maga Amelia Gonzal?
- Hol van a húgom? És mi történt vele? – ütöttem ismét meg a mellkasát.
- A húgát meggyilkolták, kisasszony. Az elkövetőt nem találjuk. Fogadja őszinte részvétemet.
A fülemben dobogott a vér. Lábaim nem bírták tovább, így lezuhantam a földre.
Éreztem, ahogyan a rendőrautók sípoló hangja egyre halkabb lesz, ahogy a fényei egyre halványabbak lesznek. Kizártam magamból a jelent, és csak a múltra koncentráltam.
*Visszaemlékezés*
- Amelia, Amanda! Gyertek ajándékot bontani! – szólt anya a maga csilingelő hangján.
Bekopogtam a húgom szobájába, majd együtt mentünk le. A karácsonyfát is együtt díszítettük föl. De persze attól a Jézuska hozta.
Leültünk a fa köré, majd Amanda kezdte az ajándékok kibontását.
- Ez mi lehet? – rázta meg a szépen díszített dobozkát. Nem habozott, egész egyszerűen letépte a csomagolást róla. – Úr Isten! Ez egy Bratz baba!! – sikítozott.
A szüleim arcára kiült az önelégült mosoly. Megérdemelték. A húgom nagyon régen akart egy ilyen babát. Viszont nem tudom mi a jó bennük, akkora fejük van. Borzasztó ronda.
- Amelia! Nézd tud táncolni is! – ugrándozott.
A baba lábra kelt, majd egész egyszerűen elkezdett táncolni. Amanda ámulatba volt esve. Sose láttam még ilyennek.
- Amelia, most te jössz! – mosolygott anya.
Apa ideadott a húgomnál jóval kisseb dobozkát. Megforgattam, áttanulmányoztam, majd ahogy Amanda tette széttéptem én is a dobozt.
Egy gyönyörű nyaklánc volt. Swarovski. Azt hiszem. Tudom nem kis pénz egy ilyen nyaklánc, ezért szörnyen hálás vagyok a szüleimre. Odaszaladtam hozzájuk majd megöleltem őket, a húgommal együtt.
* Visszaemlékezés vége*
A fények világosodni, a hangok erősödni kezdtek.
- Amelia! Amelia! Ébredj! – hallottam egy ismerős hangot.
Megpróbáltam kinyitni a szememet és egy alakot láttam előttem. Homályos volt. Elkezdett kitisztulni a kép. Justin ideges arcával találtam magamat szemben.
- Jól vagy? – segített felkelni.
- Be.. bekell mennem. – indultam a ház felé.
- Nem mehetsz még be Amelia. – fogta meg a kezemet Justin.
Kitéptem kezéből a sajátomat, és elkezdtem a ház felé rohanni teljes erőből. Néha meg-meg szédülve de szaladtam. Kijátszottam a rendőröket majd berohantam a házba, az emeletre egyenesen Amanda szobájába. A babát kerestem. A szekrényében mindent feltúrtam, de nem találtam sehol.
- Hát persze! – csaptam a homlokomra.
Amandának a szobája televolt rejtett zugokkal. A falhoz szaladtam, ahol a szellőzőről eltávolítottam a rácsot, majd benyúltam és megtaláltam amit szerettem volna. Kihúztam onnan, majd szorosan magamhoz öleltem. Megtisztítottam a portól a haját, s elrejtettem a zsebembe.
- Hol a francba vagy Amelia?! – kiabált idegesen Justin.
- Menjünk innen Justin. – álltam fel.
***
Szótlanul ültünk egymás mellet a mólóparton, mindkettőnk lába belelóg a melegnek nem mondható vízbe. Mindketten elvagyunk merülve a saját gondolatainkba. Nehéz lesz végig csinálni az Amandával kapcsolatos dolgokat, de tudom Justinra számíthatok. Mellettem lesz.
Egy meleg kart érzek a nyakam köré fonódni majd közelebb húzott magához. Átkaroltam a derekát, majd szorosan hozzábújtam, s néztem a felkelő hold sugarait.
Elővettem a babát a zsebemből, majd hátrasimítottam a haját, s visszaidéztem az emlékeket. Amandának ez volt az egyetlen tárgybeli emléke a szüleimtől. Ez volt az ő kis kincse. Senkinek nem adta oda soha. Megnyomtam a babán a gombot, ami a táncoláshoz kell. Nyikorgó, kattogó hangot adott ki, majd táncra kelt. Elképesztő, hogy ennyi idő után még minig tud táncolni.
- Gyere! – húzott fel Justin.
- Mit csinálsz Justin? –érdeklődtem.
- Táncolunk. – jelentette ki.
Elsőnek csak azt hittem viccel, de mikor lerakta a fölre az Ipodját, és elindította a zenét rájöttem, hogy nem vicc volt. Megfogta a kezemet, majd közelebb húzott magához. Kezeimet ráhelyeztem a vállára, ő pedig lecsúsztatta a derekamra az övéit. Nem tudom mit gondolhattak rólunk a járókelő emberek. Talán, hogy két idióta táncol a mólón? Fogalmam sincs. De nem is érdekel, ugyanis csak az számít, hogy Justin itt van velem.
- „Oh I, Oh I...
I Love You
And Everything's gonna Be Alright, ai-ai-ai-aight
Be Alright, ai-ai-ai-aight" – énekelte fel Justin s szorosan tartott, miközben a szemembe nézett egész végig.
Justin megpörgetett, majd szorosan  magához húzva megcsókolt.