~30~

145 7 0
                                    

Harry szemszögből

Nem értem Hannah-t, pénteken még tök jól elvoltunk, sőtt. Erre tegnap ír egy üzenetet hogy Ő ezt nem akarja. Ó pedig hogy mekkorákat nyögött. De mindegy is. Úgy tudom hogy ma már vége van a szünetnek, szóval ma már suliba van. Irnom kéne neki. Bár, vagy nem írna vissza, vagy pedig valami olyat ami nem esne jól. Inkább kiderítem melyik suliba jár és elmegyek érte miután végzett.

×××

Miután felhívtam egy régi ismerősöm azt tanácsolta hogy nézzek utána facebookon. Nem hülye ötlet. Amint kiederítettem hogy hova is jár és hogy mikor végez a suliba, rögtön indultam is.

×××

Már van egy órája is hogy eljöttem, most itt ülök a kocsiban és az iskola bejáratát figyelem. Mint valami kém. Amúgy meg nem tudom mire számítsak hogy mi lesz a reakciója. Az is lehet hogy Zayn jön érte.

14:10, igazán jöhetne már, mondtam a tükörképemnek miközben a frizurám igazgattam a viasszapillantó tükrébe. Épp hogy kimondtam, megláttam kisétálni a hatalmas tömeget az iskola kapuján, a szememmel Hannah-t kerestem. A tömeg végén sétált ki az iskolából. Mellette a barátnője sétált és nevettek valamin. Ahogy megláttam egy apró mosoly húzódott számra. Imádom ahogy nevet. Állapítottam meg magamban majd kiszálltam a kocsiból és elkezdtem felé sétálni. Mikor meglátott lefagyott a mosoly az arcáról majd valamit oda súgott a barátnőjének, eközben végig a szemembe nézett, majd a barátnője is rámnézett, megölelték egymást majd a barátnője elment a másik irányba. Hannah pedig felém sétált. Majd mikor oda ért ideges hangon szólt hozzám.
-Te meg mégis mi a fenét keresel itt? -kérdezte ideges arccal és ökölbe szorított kézzel.
-Neked is szia szépségem. -mondtam majd meg akartam ölelni de elhúzódott tőlem.
-Kérdeztem valamit. -mondta még mindig dühös hangnemben.
-Nyugi cica, nem kell stresszelni, eljöttem érted hogy haza vigyelek. -mondtam rámosolyogva. Erre a reakciója az volt hogy pofon vágott. Amit nem értettem hogy miért csinált. Ezután el akart menni. Mire megfordult, de megfogtam a kezét és vissza húztam magamhoz.
-Harry, nem akarok tőled semmit. -nézett komoly tekintettel a szemembe mire elengedtem a kezét és hagytam hogy elmenjen.

Abban a pillanatban csak az a mondat járt a fejemben hogy ha szereted elengeded. Én kurvára szeretem és kurvára nem akarom elengedni.

Sold On [H.S] [Z.M]Où les histoires vivent. Découvrez maintenant