Démon vs Angyal ( A Holdkristály őrzője folytatás)

14. rész: A végső harc

Kimiko felém indult én pedig minnél jobban próbáltam hátrálni. Azonban nem voltam elég gyors és mögém került. Már lendítette a kezét, mikor becsuktam a szemem. Vártam a fájdalmas halált, azonban az nem jött el. A kezeim azonban kiszabadultak.
-Harcolj!-szólalt meg Kimiko. Arra számítottam,hogy mély hangja lesz azonban egy átlagos nő hangja tartozott hozzá. Értetlenül néztem rá, mire ismét megszólalt- Tisztessegesen akarlak legyőzni, hogy mindenki meglássa mekkor erőm is van.
-Nem szoktam hozzá az ilyenekhez, de rendben.-mondtam majd a kezemben egy tűzgömböt formáztam, amit felé dobtam. Egy mozdulattal kikerülte a támadásom, majd egy sokkal erősebb tűzgömböt küldött felém. Felhúztam egy vízfalat magam elé, ami megálította a gömböt. Kimiko láthatólag meglepődött, így én ezt kihasználva a víz erelyével támadtam rá. Nem kapcsolt idővel, így a vízlövedék néhány méterrel hatrébb lökte. Kihasználva az előnyömet az elemek erejével próbáltam gyengíteni. Mindig más képességgel támadtam, hogy ne tudjon felkészülni ellenük. Egyszer azonban nem figyeltem és felém küldött egy tűznyilat ami el is talált. Elterültem a földön és a sebemre szorítottam a kezem. A hasamon talált el, ami nem épp kellemes. Egy vízburkot húztam magam köré, hogy biztonságban össze tudjam szedni magam. Nagy fájdalommal ugyan, de talpra áltam és eltűntettem a vízburkot.
-Ennyire gyenge volnál? Nem vagy méltó ellenfél.-nevetett fel Kimiko. Próbáltam megtámadni, földre teríteni, de a mágiám egyszerűen lelattant róla. Az egyik tűzlövedékemet pedig ellenem fordította így ismét padlóra kerültem. Ekkor azonban eszembe jutottak az apám szavai.
Benned él az erő a többi jön magától.
Egy próbát megér. Ismét feltápászkodtam, majd kinyújtottam a kezem. Oszpontosítottam és minden erőt kiáramoltattam magamból. A sárkány erejét és a Holdkristályét is. Egy furcsa gömb jelent meg a kezeim közöt. Lángolt, körülötte pedig furcsa rúnák forogtak. Amint úgy éreztem, hogy már nem tudom tartani Kimiko felé dobtam. Azt sem tudta mit reagáljon. Nem védekezett, nem kiáltott. Egyszerüen lefagyott. Amint elérte őt a támadásom nagy fény áradt szét az alvilágban. Amikor ismét látni lehetett valamit ösztönösen Kimikohoz sétáltam és a kezemet a szívére helyeztem.
-Ne aggódj. Nem fog fájni.-mosolyogtam rá. A kezem fényleni kezdett, majd Kimiko életerelyét magamba szívtam. Nem tudom, hogy csináltam, ösztönből jött. Kimiko teste elporladt én pedig a barátaim felé fordultam.
-Vége.
Valóban vége lett. Mind visszatérhettünk az iskolába. James és Jack gondoskodtak arról, hogy a szüleim megkapják méltó büntetésüket. A démonok nem mernek a közelembe jönni azután, hogy legyőztem a Vérkirálynőt. Végre élhetem a boldog életemet a barátaimmal.

------------------------------------

Éppen Olival és Sugarral ültem egy parkban a naplementét néztük. Én Oliv mellett ültem, Sugar pedig az ölemben foglalt helyet. Egyikünk sem szólalt meg, csak élveztük a nyugalmat. Én azon gondolkodtam mik is történtek velünk. Hát elég sokminden. Mégis a mi történetük egyedi. Ez nem olyan történet ami azt mutatja be, hogy a szerelem mindent legyőz, vagy egy horror sztori amiben a gonosz megöli a jót. Ha elmeséli valaki a történetünket nem úgy fognak emlékezni ránk mint a szerelmes lányokra akiknek a szerelem adott erőt a démonaik legyőzéséhez, bár nem mondom, hogy nincs benne igazság. Ránk úgy fognak emlékezni mint két barátra akik testvérként szerették egymást. Egymásért küzdöttek, hogy egy nap nyugottan élhessenek. Azért tudtunk győzni mert volt veszíteni valón. Ez pedig az az érték volt, ami a világon a legfontosabb. A család.

Vége