Álmomban már kívántalak

13. fejezet

Erik dúdolva készítette a reggelit.

– Történt valami? – kérdezte apja érdeklődve.

– Nem, semmi – mosolygott rá jókedvűen.

– Talán egy lány van a dologban? – kacsintott rá.

– Nem, csak boldog vagyok – tette tányérjára az omlettet.

– Értem – hagyta annyiban. – Ma Violánál alszok. Holnap kirándulni akar.

– Rendben – bólintott, de jókedve alábbhagyott.

Miután édesapja elment, ágyneműt cserélt, kiporszívózott, nagyjából rendet csinált, aztán felkerekedett, hogy beszerezze a listán szereplő dolgokat: ásványvíz, kóla, üdítő, ki tudja, mit szeret, nassolnivaló, síkosító, óvszer. Habár nem akart előre tervezni ilyet, de szándékában állt felhívni magához a fiút, s ha rá tudja venni, akár az éjszakát is nála tölthetné. Ez a gondolat teljesen feltüzelte. Már az iskolában is nehezen türtőztette magát, olyan nehéz volt csak azokkal az édes csókokkal beérni. Ha nem ott lettek volna... De ott voltak, viszont most rajtuk múlik minden. Biliárd, hah? Végül is, moziba nem ülhetnek be, hogy egymás kezét fogva megnézzenek egy romantikusnak nem mondható akciófilmet.

Még jó, hogy előre nézett videókat. Habár nem sokban különbözött a szokványos szextől, azért egy fiúval mégiscsak másabb. Hirtelen eszébe jutott, mi lesz, ha nem fog neki felállni, de aztán felrémlett, mennyire feltüzelték az előző napi csókok, s már el is hessegette ezeket a gondolatokat. Milyen furcsa lesz immár élőben a karjaiban tartani őt.

Noel a tükör előtt állt, s haját igazgatta. Már fél órája próbált elszabadulni előle, de mindig talált valami kifogást a kinézetében. Szépnek nem mondható arcát vizslatta, s fogalma sem volt, mit látott meg benne Erik. Anna mondta, hogy a szeméért még ő is ölne, de minden másban olyan átlagos, semmitmondó volt. Nem volt magas, se izmos, csupán átlagos, átlagos, átlagos, csak magassága volt rendhagyó, átlagon aluli. És mégis ő kell neki.

Erik az állomás előtt toporgott, egyre izgatottabb lett. Volt már randin régi barátnőivel, de azok mégis csak lányok voltak. Ez még számára is ismeretlen terület.

A vonat időben futott be, épp elütötte az óra az egyet. Nézte a kijelzőt, de nem tudta, honnan fog vajon felbukkanni. Aztán meglátta. Nem tűnt izgatottnak, boldogan mosolygott rá, s ettől ő még feszültebb lett. Meg akart felelni neki, habár már tudta, érezte, hogy szereti őt. El akarta bűvölni, megmutatni, hogy számára is fontos, hogy együtt vannak, hogy ő is vágyik a fiú társaságára, és nem csak arra...

A szalonban még nem voltak sokan. Fizettek, s elfoglalták az egyik asztalt. Noel félénken nézett jobbra-balra, nem tudta, mit hova kell gurítani.

– Ne legyél ennyire megszeppenve – mosolygott Erik –, nem olyan nehéz, csak be kell gurítanod a lyukba. Várj, segítek! – állt mögé. – Most pedig megfogod a dákót – szorította rá a fiú ujjait –, aztán lehajolsz – döntötte lágyan előre –, aztán löksz egyet.

Noel begurította. Erik gratulált neki, habár nem mert a szemébe nézni. Ahogy óhatatlanul is megérintette, miközben magyarázott neki, feltüzelte. Örült, hogy ő jön, s kissé eltávolodott tőle, túl nagy volt a kísértés, s a fiúnak sem járhatott más a fejében, mert mikor szembeállt vele, hogy gurítson, látta vágyakozó tekintetét.

Egy óra múlva Erik felajánlotta, talán mehetnének, hogy végre kettesben legyenek, s Noel bőszen bólogatott erre. Lakásuk csupán tíz percre volt, így nyugodtan sétálva tették meg az utat az enyhe időben. Aztán megérkeztek... Épphogy beléptek az ajtón, mikor egymásnak estek. Mohón, követelőzve ízlelték egymás ajkait. Nem telt bele öt percbe, s kifulladva dőltek neki a falnak.