Álmomban már kívántalak

15. fejezet

A tornaterem visszhangzott a szurkolók üdvrivalgásától. A téli szünet előtti utolsó nap volt, a kosárbajnokság vége. Az iskola tanulói egy emberként tapsolták meg a résztvevőket. Sanyi bácsi mindenkinek adott egy érmet, amiért eljöttek, s a legjobbat nyújtották, majd átadta a kupát az első helyezetteknek.

Erik fülig érő mosollyal vette át a díjat, s a magasba emelte. Mindenki éljenzett, de ő csak egyvalakit figyelt a lelátón. Aztán átadta a kupát a többieknek, hadd érezzék ők is a győzelem édes ízét. Legszívesebben a tömeg közé futott volna, hogy átölelje őt, megköszönje azt a sok támogatást, amit az utóbbi hetekben kapott tőle. Aztán gyengéden megcsókolja, de mit gyengéden, inkább olyan hévvel, hogy még állni is alig tudjon a lábán.

Mire véget ért a bajnokság, sötétedni kezdett. A tanulók elhagyták az iskolát, s haza indultak. Noel Anna társaságában várta őt. Erik egyszerre ölelte meg őket.

– Köszi, hogy szurkoltatok.

– Szóra sem érdemes, Mr. Kosárbajnok – kacsintott rá a lány. – Tudjuk, hogy nélkülünk úgyse ment volna – öltötte ki rá nyelvét.

Lassan sétáltak az állomás felé, hogy minél később jöjjön el a búcsú. Sok tanuló már az állomáson várt, így ők a megszokott sötét helyen búcsúzkodtak, míg Anna őrt állt.

– Hétfőn átjössz akkor? – csókolta meg Erik.

– Igen.

– És nálam is alszol? – vigyorgott.

– Ühüm – bólintott kipirultan. Mióta kedvese apja meglátta őket, még nem mert ott aludni.

– És szerinted most megtesszük? – súgta fülébe kéjesen.

– Attól tartok – suttogta először komoly ábrázattal –, hogy már nem fogok tudni ellenállni neked – mosolyodott el.

– Kis huncut – tapadt ajkaira.

– Fiatalok, csak szólok, hogy mindjárt indul a vonatunk.

– Rendben – bólintott Erik. – Csak még egy csók – ölelte át a fiút, s elmerült ajkaiban.

– Hiányozni fogsz – motyogta Noel.

– Csak két nap.

– Tudom – sóhajtotta. – De akkor is.

– Akkor majd este felhívlak, és holnap este is, és azután is – mosolygott.

– Végre valami hasznát is veszem akkor.

– Vigyázz magadra! – adott egy utolsó búcsúcsókot neki.

– Te is – simult hozzá.

– Na indulj, különben felkaplak, és magammal cipellek hazáig.

– Majd máskor – vigyorgott.

– Tik-tak, tik-tak, tik-tak – szólalt meg Anna.

– Megyek – engedte el Eriket. – Akkor hétfőn.

– Várni foglak!

Erik az ágyán feküdt, s a telefont szorongatta. Legalább fél órán keresztül beszélgettek, pedig csak pár órája váltak el. Szíve mégis hevesen vert. Felidézte, ahogy megnyerik a kupát, s újból átjárta a boldogság, de rá kellett jönnie, csak akkor vált teljessé mindez, ahogy meglátta a lelátón Noelt. Ha rá gondolt, ha vele volt, minden más színt öltött. Még a kettesek se voltak olyan szörnyűek, amit matekból, vagy irodalomból kapott. Persze apja biztos mérges lesz, úgyhogy megbeszélte a fiúval, hogy ha átjön, kicsit tanulnak is, már ha uralkodni tud majd magán. Ebben erősen kételkedett.

Mióta édesapja meglátta őket, visszafogták magukat. Noel meglátogatta hétvégén, de az esti vonattal haza is ment. Így csak apró simogatásokig, csókokig jutottak. Ám itt a szünidő, s hétfőn apja Violánál alszik... Kezdte egyre jobban megkedvelni a nőt. Nem is ismerte őt, mégis kiállt mellettük, s ő érte el, hogy apja belátóbb legyen. Érezte, hogy sokáig fog még tartani, míg végleg beletörődik mindebbe, de egyre biztosabb volt abban, hogy jól választott.

Ahogy a beszélgetés jutott eszébe, nadrágjába nyúlt, s kedveséről kezdett el fantáziálni.

– Hiányoztál – csókolta meg szenvedélyesen Noelt, aki egy hatalmas franciaágyon pihent.

– Te is nekem – ölelte át, s magához szorította.

Eriket melegség járta át. Teltek a percek, és semmi se történt.

– Nem akarsz továbbmenni? – kérdezte meglepve Noel. – Talán nem kívánsz?

– Ne beszélj badarságokat! – szorította erősen. – Nem is vágyhatnék rád jobban.

– De?

– Nincs semmilyen de, csak... olyan jó érzés így feküdni és ölelni téged – suttogta.

– Igen, nekem is – simogatta meg a fiú hátát.

Erik csak percek múlva mozdult meg, mikor már nem bírta tovább magában tartani.

– Azt hiszem – súgta Noel fülébe –, őrülten beléd szerettem.

~

Másnap reggel Noel mosolyogva ébredt. Még érezte a melegséget, melyet Erik árasztott magából, ahogy szorosan ölelte álmában, forró leheletét, mely fülét csiklandozta, miközben kimondta a bűvös szót.

– Én is szeretlek! – suttogta a levegőbe, s vigyorogva temette arcát a puha párnába, szívében kéjes izgalommal, hogy hétfőn talán az igazi Eriktől is hallhatja mindezt.

Vége