Ördög csókja

~ 11. rész ~

- Cuki vagy pirosan. - francba.

Elpirultam? Érzem, ahogy elkezd melegedni az arcom. Gyorsan az arcomra raktam a kezem és próbáltam eltakarni azt. Végül a tenyerembe temettem az egész arcom és lehajtottam a fejem. Hallottam, ahogy Ken rajtam nevet. Olyan ciki. Miért jövök mindig zavarba vele? Na jó, igen, szeretem amikor én általam jönnek zavarba, de nem amikor fordítva történik.

- Ajj, bocsánat. Nem akartalak így zavarba hozni. Csak tudod sokszor kimondom az igazságot, mielőtt még átgondolnám. - felnéztem a tenyeremből és láttam, ahogy a tarkóját vakargatja és most ő hajtotta le a fejét. Most vegyem úgy, hogy ő jött zavarba? Csak néztem őt és kissé elmosolyodtam. Lassan nézett fel rám.

- Tudod, nagyon szé-nem tudta befejezni, mert hirtelen kopogást hallottunk a bejárati ajtónál. Kipattantam az ágyból és kisurranva az ajtóhoz tipegtem, majd lábujjhegyre állva kinéztem a kis lyukon. Adam állt az ajtóban.

- Basszus - súgtam magam elé. Biztos meglátott minket a parkban.

- Ki az? - kérdezte Ken a hátamnál. Én gyorsan intettem, hogy csendbe legyen. Ő csak értetlenül nézett rám és tátogva ismételte a kérdését.

- Adam az, de kérlek kussolj. - suttogtam oda neki. Értetlenül nézett. Intettem neki, hogy húzzon be a szobájába, és ő egy bólintással el is ment. Én pedig lassan kinyitottam az ajtót.

- Szia. - mosolygott rám Adam. Visszamosolyogtam és odébb álltam, hogy betudjon jönni. Bementünk a konyhába, ahol főztem egy-egy teát. Leraktam elé az egyik bögrét.

- Éééés...mi járatban? - próbáltam nem túl feltűnően érdeklődni, de szerintem ezt cseszhetem.

- Gondoltam benézek és meglesem a kis gerlepárt. - vigyorgott rám. Várj, mit mondott? Vörösödő fejjel és egy gyilkos pillantással néztem a szemébe, de ő csak nevetett rajtam. - Na, komolyan, mi történt? - mi történt volna?! Semmi sem történt! Csak megkajáltunk, ennyi, mi lenne ezen érdekes? Sokáig hallgattam és ezt Adam is észrevette, mert felvette a szokásos féloldalas, sármos mosolyát. - Szóval? Történt valami?

- Adam! Nem történt semmi. Mi a szarnak kellett volna történnie? Csak szobatársak vagyunk, semmi más. És ez nem is fog megváltozni! - csaptam a pultra és izzó szemekkel figyeltem Adam reakcióját. Meglepődötséget vettem észre az arcán és kis kellemetlenséget. Megköszörülte a torkát és belekortyolt a teájába.

- Értem... - mondta halk hangon. Sok volt? Nagyot sóhajtottam és leültem vele szemben a pulthoz.

- Bocsánat, csak annyira nem szoktam meg, hogy egy fiúval együtt "élek". - mutattam a macska karmokat. Mondjuk ez hülyeség. Hát van egy bátyám. - Vagyis, olyannal, akit alig ismerek.

- Nem ismerkedtetek? Nem is beszéltetek még vagy mi? - nézett valami tök hülyén Adam. Nekem épp elég volt öt perc a második nap a konyhában megismerni őt. Egy kanos, helyes pasi, aki már nagyon akar kúrni. Néha jópofizni és nyalazni is szokott, és szereti, ha ezzel eléri a célját.

- Nincs kedvem vele ismerkedni. - mondtam semlegesen, bár számomra, én már megismertem.

- Ajj, Lucy, ne legyél már ilyen makacs. Lehet tök jó fej. Én beszéltem vele még múltkor, amikor jöttem rátok nézni. Hidd el nagyon jó fej. - Adam szeme csillogott. Miért jön be mindenkinek rögtön az új fiú? Adamre ez nem vall. Mikor lett ilyen? Mit csinált az a kanos köcsög? Csak bámultam magam elé és kortyolgattam a teám, ami már kihűlni készült, szóval nagyobbakat kortyoltam belőle.

- Miért? - jött a kérdés a számra. Adam nem értette.

- Mit miért? - nézett megint rám azzal az idióta fejével.

- Miért van az, hogy az új fiút mindenki rögtön megszereti és kedveli? Egy kis jópofizás, jó sztori az eddigi életről és mindenki nyáladzik érte! Senki nem veszi észre, hogy valójában milyen? - kis indulattal a hangomban kérdeztem. Nem bírom már.

- Miért kérdezed ezt? Te talán ismered már? Hisz, azt mondtad nincs kedved az imserkedéshez. - nyugodtan itta a teáját. Nekem elakadt a szavam, mert igenis megismertem. Nem akarok többet hazudni Adamnek. Ennyi épp elég volt. Nem kell tovább húzni a bizalom szalagát, mert a végén elszakad. Waow, bölcs szavak Lucytól.

- Jó, elmesélem mi történt, míg te nem voltál. - sóhajtottam egy nagyot. Már kezdtem volna a mesélésbe, de pont belépett emlegetett szamarunk.

- Öhm..megzavartam valamit? - nézett ő is olyan idétlenül, mint Adam szokott. Ez már ijesztő.

- Dehogyis, mi csak.... öhm... egy kis baráti beszélgetést tartunk. - mosolyogtam rá valami nagyon műen. Oké Lucy, most ne bukj le. Szereted a balhét, de ezt az egyet mellőzzük.

- Oké - közelebb jött és a hűtőből kivett egy üdítőt, majd kisétált. Ennyivel letudta. Legalább nem kell miatta aggódni, annyira. Én újra Adamre vezettem tekintetem, egyenesen a szemébe. Kezdtem volna újra a mesélést, de ő is megszakított a nevetésével.

- Most mi az? - néztem rá kicsit ideges fejjel.

- 'Baráti beszélgetés'? Most komolyan? Lucy Ford nem talált ki nagyobb mentést arra, hogy kibeszélük a lakótársával történt élményeit, mint hogy egy "baráti beszélgetést" tart - nevetett fel.

- Adam, kuss! Ne hangoztasd már! Elmondjam vagy sem? Amugyis, semmi élmény nem volt itt, mégis mi a szarról beszélsz? - kezdett vörösödni a fejem a dühtől. Kikészülök ettől a fiútól.

- Jó, na, meséld inkább - hagyta abba a nevetést.

- Szóval - sóhajtottam egyet és elkezdtem a kis "mesém" - legelőször, mikor beköltözött, minden rendben volt, jófejnek tűnt, meg minden, viszont este mikor a pizsimbe voltam, kimentem hozzá a konyhába, mert éhes voltam - itt kimeredt a szeme, mert ő jól tudja, hogy mi az én pizsamám. - Aztán, valami, nem is tudom, mintha egy teljesen más "arcát" mutatta volna és elkapott a derekamnál - itt egy kicsit megálltam, hogy Adam felfogja azért, hogy mi történt. - Ezután az ölébe húzott és szorosan tartott. Olyanokat súgott a fülembe, hogy kellek neki és elkezdte csókolgatni a nyakam... - felnéztem a bögrém már üres aljából Adam izzó szemeibe. Dühös lett és ideges. A szeme elárulja őt, mint mindig. - Másnap jöttél te, és mikor elmentél, ő az ajtóhoz szorított és újra a fülembe kezdett suttogni. - ökölbe szorult Adam keze - Elmeséltem neki, ami apuval történt. Ekkor megölelt és szorosan tartott. Olyan volt, mint mikor Harry ölel. Védelmező és nyugtató. - megálltam. Szerintem ennyi elég a sztoriból, más nagyon úgyse történt.

Adam mély levegőt vett és kiengedett egy nagy sóhajt. Megfogtam a kezét, igazából, magam sem tudom miért, de engedett a szorításából és gyengén megfogta az enyémet.

- Köszönöm, hogy elmondtad. Tényleg nem szabad előre ítélni az mbereket. Ha mégegyszer hozzád ér, én nem is tudom, hogy mit tennék - szólt ideges hangon.

- Csak ne öld meg - mondtam egy apró mosoly kíséretében az arcomon. Ő felnevetett. Még mindig a kezem fogta.

- Van valami terved holnapra, suli után?

Heo~
Meglepiii!^^ Hoztam egy részt, hogy lássátok élek még és hogy most már erre is rendszeresen fogok figyelni :3
További kellemes olvasást és reggelt/napot/estét!
Byeee~