💜Sengoku Lovers💜Sengoku Night Blood

•Második rész•

Mirina

"Meg fogok halni" gondolta Mirina. Félelem lett urrá minden porcikáján. Még mindig nem tudott szabadulni Katsuie szorításából. A lábai már fájtak a sok gyaloglástól. Órák óta mentek. Látása kezdett homályosodni.
-Hé!-szólította egy mély hang- Nem viszlek ha össze esel,érted?!
A lány félelmében csak bólintani tudott. Össze szedte maradék erejét és szorosan Katsuie nyomában maradt.
Egy óra múlva végre megérkeztek. Mirina nem talált szavakat.

Egy gyönyörű ,sötét kastélyt világított meg a Hold sugara. A lánynak fel sem tűnt hogy gyaloglás közben besotedett. Szemei elidőztek a kastélyon. Olyan misztikusnak tűnt...
-Ne bambulj!-szólt rá Katsuie.
-B...bocsánat...-Mirina még mindig félt a fiútól meg a harcosoktól is.
- Hajjj...-sóhajtott Katsuie és meg fogta a lány kezét. Ő ettől elvörösödött- Én Shibata Katsuie vagyok. Ne haragudj ,hogy így bánok veled. Tudod az a dolgom ,hogy az idegenekkel így bánjak. Meg tudhatnám a becses nevedet?

-M...Mirina...- olyan zavarban volt hogy alig tudott megszólalni. Viszont. Shibata Katsuie???? "A töri könyvben is benne volt ez a név. Meg Oda Nobunaga is. Mi folyik itt?"gondolta.
- Szép név- mosolyodott el Katsuie. - Na menjünk tovább mert Nobunaga nagyúr nem szereti ha megvárakoztatják.
Végig mentek egy kő hídon ami egyenesen a várba vezetett. Amikor beléptek Mirina szeme elé egy hatalmas és fényes aula tárult. Elállt a lélegzete is. Katsuienak feltünhetett ,mert hagyta nézelődni.
-Hát megjöttetek!- szólalt meg egy komoly hang a hátuk mögött- Hmm?! Ki a lány ,Katsuie?
- Találtam. Talán baj hogy ide hoztam, Nagahide?
Az említett személy oda ment Mirinához és alaposan végignézte.

- Örvendek kisasszony! Én Niwa Nagahide vagyok !- megfogta Mirina szabad kezét és megcsókolta. Ő még jobban elvörösödött.
- Én...Mirina...vagyok-mutatkozott be.
- Aranyos lányt hoztál!- fordult oda Katsuiehoz.
-Chh nem neked hoztam!-mordult.
- Majd kiderül!- vágott vissza Nagahide. Harciasan méregették egymást.
-Honnan veszed ,hogy te jobban nézel ki nálam?!-forrongott Katsuie- A vörös mindenkinek bejön. Nem úgy mint a szürke.
-Ömm...-szólalt meg Mirina- Szerintem mindketten jól néztek ki, csak ne verekedjetek össze...
A fiúk meglepődtek ezen a kijelentésen.
- Ez cuki volt- szólalt meg egy újabb hang. Mindenki a hang forrását kereste.
-Mi a...-lepődött meg Katsuie.
- Te mit művelsz Ranmaru?!- kérdezte csodálkozva Nagahide.
Mirina is meglátta az említett személyt. Már értette min csodálkoznak. Ugyanis Ranmaru 5 hatalmas dobozt hozott le a lépcsőn. Alig látszott ki mögölük.
- Nem kene meg erőltetned magad ,idióta!- mondta Katsuie.
- Fogd be ,izomagyú !!- kiáltotta vissza Ranmaru. Ekkor megcsúszott az egyik lépcső fokon és hanyatt dobta magát. A dobozok hangos csattanással értek földet. Nagahide és Katsuie harsányan nevetni kezdtek. Mirina viszont nem. Kiszabadította magát Katsuie szorításából és oda sietett a földön fekvő fiuhoz.
- Jól vagy?- kérdezte aggódva.
- Persze...- nyögött fel Ranmaru.
- Gyere, segítek- azzal megfogta a fiú karját és fel segítette. Ő azonban nem találta az egyensúlyát így rá támaszkodott a lány vállára.
- Köszönöm... Téged meg nem láttalak erre felé. Mi a neved?- kérdezte mosolyogva.
- Mirina...- válaszolta a lány zavartan.
- Olyan kedves vagy. Senkinek nem jutott volna eszébe hogy segítsen ugyebár. - célzatosan Katsuiera és Nagahidére nézett.
- Most miért? Mi nem arról vagyunk híresek hogy segítsünk ilyen helyzetekben.- gunyolodott Nagahide.
- Jaa- röhögött Katsuie.
- Hajj...Amúgy én Mori Ranmaru vagyok. Örülök hogy megismertelek Mirina. -kacsintott a lányra.

Ekkor hirtelen kinyílt a nagy ajto és belépett rajta két férfi. Az egyik olyan főnökösnek tűnt ,a másik meg olyan hűbérúrnak.
Akik eddig a teremben voltak mind letérdeltek és tisztelegni kezdtek.
- Nobunaga nagyúr!- mondta mindenki egyszerre.

-Mi ez?- mennydörgő hangja hallatán Mirina összerezzent.
- Ott volt a harc mező szélén. Gondoltam ide hozom- felelte Katsuie.
-Értem - a nagyúr lassan oda sétált a lány elé és végigmérte- Ki vagy te lány?
-Mirina...- próbált bátornak tűnni de nem igen jött össze.
- Tudod hogy ki vagyok ugye?
- Azt hiszem...
- Oda Nobunaga nagyúr! Ez mond már valamit remelem!- szólalt meg a szürke hajú srác aki a nagyurral jött.
-Oda...Nobunaga...- Mirinában ekkor tudatosultak a nevek amiket hallott.
"Ezek mind benne voltak a könyvemben. "
- Mitsuhide! Vidd a lányt az egyik üres szobába! Vele később foglalkozunk! Többiek, utánam! Te is gyere mikor kész vagy!- adta ki a parancsot a nagyúr. Mindenki elindult utána. Katsuie meg egyszer ránézett Mirinára majd ő is ment.
Ketten maradtak: Mitsuhide és Mirina.
- Gyere!- ragadta meg a csuklojat és úgy húzta maga után a lányt.
Két emeletet mentek majd a fiú belökte a lányt az egyik üres szobába.
- Itt maradsz amíg érted nem jön valaki!- mondta Mitsuhide.
- Rendben.- válaszolta felenken Mirina.
- Mi a neved?
-Mirina- válaszolta.
- Értem. Akechi Mitsuhide vagyok! Majd jön érted valaki! Maradj itt!- közölte majd bezárta a lányt a szobába.

Mirina ott állt egyedül a szoba közepén. Fogalma sem volt arról mit kéne tennie. Meg kellett találnia Yuzukit és ki kell deríteni hogy mégis hogy kerültek át a Sengoku korba.