shots! || little novels

Alisia

Meglehetősen fagyos és szeles decemberi éjszaka volt. Tizenegy óra tájékán jártunk. Ekkor már senki nem lézeng az utcákon, fagy van, leszáll a köd, esetleg még a szél is fújni kezd s talán egy kis havat is hord magával. Az emberek ilyenkor már alszanak, alig egy-egy házban kapcsolódik csak fel a lámpa néhány másodperc erejéig.
Ezért gondolta azt Alisia, hogy ez az ő pillanata. Elszökött otthonról, egy levelet hagyva maga után. Egy levelet, melyben köszönetet mond édesanyjának és kisöccsének, amiért egész életükben mellette álltak, s nehézségeik ellenére mindenben támogatták őt és segítettek neki. De nem tudja tovább ezt csinálni. Nem akarja folytatni az életét.
Pedig Alisia egy nagyon kedves leány. Nehéz családi helyzete ellenére próbál adni magára, haja és sminkje minden nap kifogásolhatatlan, ahogy a ruháit is próbálja gondosan összeválogatni. Viszonylag jó tanuló, nem voltak rossz eredményei az iskolában sem. Tanáraival jó volt viszonya, osztálytársaival annál kevésbé. A többség nem kedvelte őt, s mikor névtelenül róla beszéltek, tudta, hogy rá gondolnak éppen. Sosem tudta mi miatt utálták, mi váltotta ki ezt. Többször is csúfolták vagy szivatták valami miatt szegényt.

De volt egyetlen egy ember, aki mindig minden esetben ott volt Alisia mellett. Egy fiú, aki megváltoztatta a lány életét, aki egy halovány reményszikrát gyújtott a lányban, aki miatt a legnehezebb pillanataiban sem adta fel a harcot az élettel. Ez a fiú Lee Jeno volt. Alisia mindenét neki adta, amilyét csak tudta. A fiú úgy bánt vele, mint egy királynővel. Mindent megtett érte, mindent megadott neki, minden reggel kereste, minden nap találkoztak és mindig vigyázott a lányra.

De mint minden, ez is csak egy illúzió volt Alisia számára. Egy ideig minden jól működött, de aztán édesanyjánál gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak. A lány idegileg teljesen összeroppant. Ekkor hagyta el őt Jeno is, aki nem akart egy ilyen kapcsolatban tovább élni.
Alisia depresszióba esett. Az egyetlen és utolsó ember is távozott mellőle, aki segítette őt az élet útján. Nem evett, alig ivott, a jegyei romlottak, még többen csúfolták. Az egész iskola rajta nevetett. Anyja halálos beteg volt, rá és kisöccsére is neki kellett vigyáznia, eltartania őket. Nem bírta tovább. Mély depressziójában pedig többször is megkísérelte azt, hogy elmegy.

De azon az egy bizonyos éjszakán tudta s érezte azt, itt az idő. Elballagott Jeno házáig, s könnyeivel küszködve dobta be a neki szánt levelet a postaládába. Majd végigjárt mindenkit, akinek szerette volna elmondani utolsó üzenetét.
A nap vége előtt felsétált a szöuli torony legmagasabb pontjára. Körbenézett. Utoljára hálát adott Istennek, amiért megélhette röpke 16 évét. Hálát adott édesanyjának, testvérének, Jenonak is. Megköszönte az utálóinak azt, hogy eljuttatták idáig, de sajnos, ők nyertek. Elmondott egy imát, majd a torony legszélére állt. Utoljára még lenézett a mélybe. Vett egy nagy levegőt, lehunyta szemeit és levetette magát a szöuli talajra. Alisia eltávozott a földi életből.

Alisia édesanyján másnap túljutott a betegség. Öccse a nagymamára maradt. S Lee Jeno megrökönyödve, pánikrohamok között, könnyeitől fuldokolva is csak annyit olvasott:
"Ha ezt a levelet látod, akkor én már nem leszek ezen a világon."

Halihó! Most van egy kis időm (míg barátom alszik), ezért feltöltögetem ide azokat a novellákat, amiket még a christmas-ból mentettem le. Ezeket vagy nektek írtam vagy nem volt szívem törölni őket, mert közelebb állnak hozzám.
A következő néhány írás ez lesz