Smile. (Zarry mpreg)

~5~

-Egyes?! Még is hogy kaphattam egyest, ha egész vasárnap este ezekkel a szar képletekkel foglalkoztam?-kiabáltam hangosan, miközben az ujjaim között lévő, kijavított dolgozatomat lobáltam. A tanári asztal mögött ülő matek tanárom, Mrs. Parker semleges arccal meredt rám és még csak meg sem rezzent a kicsit sem kedves hangnememtől.
-Minimum egy rohadt kettest ér ez az egész-morogtam, fintorogva pillantva le a fehér lapra ahol kusza számolásaim foglaltak helyet.
-Nem, Mr. Malik. Ez az egész pontosan annyit ér, amennyit tegnap este én ráírtam-szólalt meg a barna hajú nő halál nyugodtan, amitől bennem egyre jobban kezdett felmenni a pumpa.
Nem azért tanultam, magoltam, számoltam totál másnaposan és maradtam fent vasárnap este tízig, hogy a hétfőn megírt és a szerdán kikapott dolgozatomra a legrosszabb jegyet kapjam! Az első félévben még épp, hogy átcsússzantam matekból, de mi lesz velem az elkövetkezendő hónapokban, ha már most egyest kapok? Legszívesebben hagynám a fenébe az egész iskolát és lelépnék innen olyan messzire amennyire csak tudok. A frásznak van kedve a szar matekkal bajlódni.
-Tökmindegy-ráztam meg a fejem idegesen, majd felkapva az asztalnak támasztott táskámat indultam meg az ajtó felé.-Kurvára elegem van már ebből az egész faszságból!
És mielőtt még idegesen felrángattam volna az ajtót, Mrs. Parker utánam szólt.
-Tessék?-sóhajtottam lehunyt szemekkel, miközben ismét feléfordultam.
A negyvenes éveiben járó matek tanárom, teljesen nyugodt arckifejezéssel, lassan vette le magáról a szemüvegét és helyezte le az asztalára. Halvány kék szemeit a már türelmetlenül ácsorgó alakomra emelte, miközben összekulcsolta maga előtt az ujjait.
-Ön nem egy buta gyerek Mr. Malik. Négy éve tanítom és ismerem az erősségeit, a gyengeségeit. A matek valóban, nem tartozik az erősségei közé, mint a rajz vagy az irodalom..
-Mit szeretne mondani tanárnő?-vágtam kimérten a szavába, mielőtt előhozakodott volna nekem a szentbeszéddel, amire egyáltalán nem voltam kíváncsi. Elég embertől hallottam már, hogy lusta, nemtörődöm alak vagyok és ha így folytatom megbukok matekból.
Arcát dörzsölve sóhajtott fel.
-Ha igyekszik, akkor bármire képes. Higyje el nem lenne itt, ha December elején nem kapja össze magát és kezd el tanulni Mr. Horannel. Elismerésre méltó a dolgozat, amit produkált nekem múltkor.
-Segített, mert a legjobb barátom-vontam vállat.
Mrs. Parker halványan elmosolyodott.
-És ha most is segítene?
-Ez nem lehetséges, ugyanis Niall minden béna órát felvett erre a félévre és lehetetlen, hogy időt szakítson egy kis matekozásra. De tudja mit?-tártam szét a karom és ismét az ajtó felé léptem. -Nem érdekel, majd valahogy elleszek most is, mint mindig. Szóval, kár a gőzért Mrs. P. Úgyhogy léptem.
-Mr. Malik...
Szemeimet forgatva rántottam fel az ajtót és léptem ki az üres folyosóra. A vállampn lévő táskámon rántva egyet indultam volna el, ha nem ütközök neki valakinek.
-Komolyan haver?!-morgom idegesen a plafonra nézve.
-Ne..ne haragudj, Zayn..-mogyogja az ismerős hang, mire nagyot nyelve pillantok le a rémülettől tágra nyílt szemű göndörre.
Harryt múlt hét óta nem láttam. Amióta beszéltem vele az udvaron, azóta a bennem volt az érzés, hogy végre visszakaptam a legjobb barátom, de miután ismét eltűnt..A mellkasomban a hiány érzet újra megjelent.
Harry, a mostani szokásához híven fekete pulcsiban, sötét melegítőben állt előttem, miközben néhány mappát a mellkasának szorított. Göndör haját felül egy egészen aranyos kis copfba fogta, míg a megmaradt fürtök a nyakát csiklandozták. Egy halvány barack színű hátizsák lógott a félvállán, amin színes kismacskák táncoltak..ami egy kicsit emlékeztetett az én Harrymre.
-Hát, te?-köszörültem meg a torkom és a tekintetemet a kissé sáros bakancsaimra kaptam. Nem akartam, hogy észrevegye mennyire feltűnően megbámultam őt.
-Van néhány délutáni órám szerdánként-mosolyodott el, megvillantva az arca oldalán lévő kis gödröcskéket, amitől automatikusan nekem is mosolyoghatnékom támadt.-Ami éppen...matek.
-Őszinte részvétem-biccentettem felé, a következő pillanatban pedig megakadt a levegő a torkomon, amikor meghallottam őt kuncogni. Elkerekedett szemekkel figyeltem, ahogy a széles mosoly valamint a nevetés eléri a szemeit.
-Sosem szeretted-rázta a fejét még mindig nevetve. És mielőtt elveszhettem volna azokban a csodás zöld szemekben elléptem mellőle, kezeimet zsebre vágva.
-Jó volt látni-intettem sietősen, majd elfordultam.
-Szia-szólt halkan, kedvesen intve felém.
A lépcső tetejéről visszafordulva még láttam, ahogyan végig néz magán, majd pulcsiját megigazítva a hasán kinyitja az ajtót és belép az osztályterembe.
Kint aztán megcsapott a friss, januári levegő, amitől valamelyest kitisztult a fejem és egy időre úgy tűnt elfelejtettem Harry megbabonázó, gödröcskés mosolyát.
-Hé! Az volt az utolsó szálam!-nézett rám Shawn hihetetlenkedve tárva szét karjait, miután melléjük lépve egy egyszerű mozdulattal kivettem az ujjai közül.
-Leszarom-morogtam a cigarettával az ajkaim közül, miközben kihorgásztam a zsebemből az öngyújtom.
-Azért adsz belőle?-vonta fel fél szemöldökét a legjobb barátom, majd idegesen ciccegni kezdett, amikor megráztam a fejem.-Barom..
Az iskola előtt csupán hárman ácsorogtunk. Már mindenki haza ment fél három után.
-Nincs jó kedved-nézett rám szomorúan Niall, rózsaszín pom-ponos sapkájának széleit lehúzva szőke tincseire. -Mit mondott Mrs. P?
A füstöt hosszasan kifújva rántottam meg a vállam.
-Egyest kaptam.
-Fhu, haver. Az szívás-jegyezte meg Shawn, míg Niall a szája elé kapta, a szintén rózsaszínű kesztyűs kezét.
-Ja, ez van-feleltem, átnyújtva barna hajú barátomnak a félig elszívott cigarettát, amibe boldogan szívott bele.
-Szeretnéd, ha korrepetálnálak?-ölelte át az oldalam az Ír fiú, kedvesen pislogva rám hatalmas kék szemeivel.
-A háztartási óráid, a zongora óráid és a kézműves óráid mellett elég nehéz lenne, Ni-sóhajtottam fel, miközben átkaroltam a vállát.
-De nekem nem lenne teher! Mi lenne ha..-kezdte, de fejemet ingatva nyomtam egy puszit a homlokára és vágtam a szavába.
-Nem. Nem kell segítened. Amúgy átjöttök ma?-néztem rájuk felváltva.
-Nem, ma vendégek jönnek, úgyhogy otthon kell lennem.
-Niall?
Niall szélesen elmosolyodott, megvillantva a már egy hete tökéletesen egyenes fogsorát.
-Iggen!-ölelt át boldogan, fejét a mellkasomba fúrva.
-Jó, de nem hozhatod a béna körömlakkjaid-paskoltam meg a hátát, elérve, hogy fintorogva húzodjon el.
*
-Várjatok itt, elfelejtettem a kenyeret!-zsörtölödött anya, majd elsietett otthagyva minket a pénztárnál.
-Siess vissza, mindjárt mi jövünk!-kiáltottam utána a mögöttünk lévő család legnagyobb örömére. Figyelmen kívül hagyva a családfő cseppet sem kedves arckifejezését fordultam előre, miközben szemeimmel a belassult pénztárost figyeltem.
Niall úgy döntött, hogy ma nálunk alszik, amit egyáltalán nem bántam. Tudtam, hogy a testvére a múlt héten hazajött, ő pedig egy pillanatot sem szeretne otthon tölteni, amíg Greg látogatóban van. Niall édesanyja, teljesen elfogadta, hogy a legkisebbik fia kissé lányos és nem érdeklödik a lányok iránt. Ugyanúgy szereti, és becsüli őt, mint annak idején, ellenben Bobbyval. A férfi évek óta nem bír meglenni egy légtérben Niallel. Bírálja a szavaival és nem egyszer emelt rá kezet. Pont, mint Greg. Utálom Niall bátyját. Egyszerűen idegesít a puszta jelenléte is. A huszonöt éves férfi azt hiszi, hogy amióta egy jól kereső cégnél dolgozik, azóta ő szarta a spanyol viaszt. Minden egyes szavából süt az, hogy már pedig felsőbbrendűnek tekinti magát, mint a többiek. Niallel pedig úgy bánik, mint ha a tulajdon öccse lenne a boxzsákja. Ha én lennék a világ legrosszabb barátja, akkor valószínűleg hagynám, hogy mindenki bántsa a legjobb barátom. De nem. Én mindig ott vagyok neki, megvédem őt, ha kell még verekszem is érte, ami már nem egyszer fordult elő. Kimentem otthonról és az sem zavar, hogy több ruhája van a szekrényemben, mint nekem.
-Pirosat vagy kéket kérsz?-nyúlt a kasszasor édességes polca felé, apró ujjaival megcélozva a nyalókákat.
-Ez undorító-fintorogtam.-Inkább valami csokit kérek.
Niall szemeit forgatva halászott ki a műanyag dobozból egy piros nyalókát, valamint a polcról levett még egy mogyorós csokit.
-Válogatós picsa vagy-dobta a szalagra az édességeket.
-Vagy csak túlságosan is szereted ezeket a béna cukrokat én meg nem-biccentettem felé, majd lehajolva a teletömött bevásárló kocsinkhoz kezdtem felpakolni az otthonra szánt cuccokat.
-Tudod miért-vigyorodott el.-mert olyan édees vagyook!
A fejemet fogva röhögtem fel és pont amikor mi következtünk volna érkezett meg anya is a kezében két csomag szeletelt kenyérrel.
Miután kifizettük, szatyorba pakoltuk a dolgainkat és visszaraktuk a bevásárló kocsiba, hogy ne keljen a parkolóig cipelni őket. Kint már rég sötét volt, és ha réges régen nem találják fel az utcai lámpákat, akkor valószínűleg szart sem látnánk. Niall és én bepakoltuk a szatyrokat a csomagtartóba, anya hálás mosolya után elindult vissza tolni a bevásárló kocsit.
Éppen az öngyújtomat kerestem a zsebemben, hogy amíg anya távol van elpumpáljak egy fél szál cigit, amikor arra lettem figyelmes, hogy Niall szószerint lefagy mellettem. 
-Ni?-löktem meg a vállát, de semmi.
Szemöldökeimet ráncolva csaptam zsebre a gyújtatlan szálat, majd elé állva szorítottam meg a vállait.-Niall? Mi a baj?
-Liam...-suttogta alig hallhatóan, remegő karját felemelve mutatott a market felé sétáló alak felé. Összehúzott szemekkel néztem a magas alakot, akinek az arcát pont akkor világította meg az egyik útszéli lámpa. Az állandó borostát, kiskutya szemeket, és az anyajegyet a nyakán bárhol felismerném. Másabb volt, a pár évvel ezelőtti alakja. Nem vett minket észre, túlságosan is lefoglalta a karjaiban lévő kisfiú, akinek arcát nem láthattam, úgy be volt bugyolálva.
-Srácok? Mehetünk?-érkezett vissza anya, majd szemei hatalmasra tágultak, amint meglátta a kezemben felejtett öngyújtom.-Zayn Javadd, ugye rosszul látok?
-Gyere, Ni-morogtam megragadva legjobb barátom karját és berángattam őt az autóba.

Vacsora után, Niall megcsinálta holnapra a házikat, én addig gyorsan lezuhanyoztam, kicsivel később pedig ő ment. Már az ágyamban voltam és miután Niall felhúzta a szokásos rózsaszín pizsama felsőjét és nadrágját, végre ő is befeküdt mellém.
Az oldalamra fordulva karoltam át a derekát, amikor meghallottam a hangos, gondterhelt sóhaját.
-Mit keres itt?-suttogta halkan, a pólóm nyakával játszadozva.-Nem úgy volt, hogy Londonban van a béna ribancával?
-Nem tudom, Ni. De most ezen miért gondolkozol? Visszajött, ennyi-vontam meg a vállam.
Kék szemei élesen villantak.
-Harryt is így kezeled? Olyan sok év után így kezeled, hogy visszajött és ennyi?
-Ez más.
-Nem más-rázta meg a fejét, majd szomorúan elmosolyodott.-Tudok dolgokat Zayn. Láttam dolgokat és ne akard nekem bemesélni, hogy nem érdekel téged az, hogy visszajött.
Szorosan lehunytam a szemem. Igaza volt.
-Lényegtelen-sóhajtotram, majd az éjjeli szekrényem felé fordulva lekapcsoltam a kis lámpám.
-Jó éjt Z-puszilta meg az arcom Niall, miután szorosan magamhoz öleltem őt úgy, ahogy szoktam.
*
Idegesen csörtettem végig a folyosón, miután a portás nő maga jött be a tesi tanáromhoz és kért el engem, mondván Mrs. Parker látni szeretni. Tehát izzadtan, fájó tagokkal sétáltam fel a másodikra, hogy az én drága matek tanárom elmondhassa mennyire elege van már belőlem és csak úgy megbuktat. Már lelkiekben tökre felkészítettem magam, de aztán kinyitottam a matekterem ajtaját a szívem pedig megállt.
Harry mosolyogva integetett Mrs. P asztala mellől, a tegnap magával hozott mappáit most is a mellkasához ölelve.
-Na jó...-húztam össze a szemöldököm nem törődve a formaságokkal, hogy mondjuk köszönni kénr vagy valami.-Mi folyik itt?
-Jó napot Mr. Malik én is örülök, amiért látom-biccentett Mrs. Parker kissé szigorú arckifejezést magára öltve.
-Ön hívatott-feleltem. Igyekeztem nem Harryt és a mosolygó alakját bámulni, amitől a lábaim automatikusan temegni kezdtel. Francba már! Mi a franc van??
-És van is okom rá-kezdte, majd arckifejezése megváltozott, amikor kedvesen mosolyogva pillantott a mellette ácsorgó Harryre.-Mr. Stylesszal ha jól tudom régen nagyon jóban voltak ezért bátorkodtam elmondani neki, hogy ön kissé küzd a matematikával.
-És?-vontam fel a szemöldököm.-Ezt ő is tudta, nem lepte meg semmivel.
-Nem, bizony-felelte a tanárnő, aztán ismét rám nézett.-Ezért is vállalta el Mr. Styles, hogy korrepetálja önt hétvégente.