Smile. (Zarry mpreg)

~9~

A művészet tíz éves korom óta az életem része. Ha láttam valami szépet, azonnal elővettem a hátizsákomban hordott, Vasemberes füzetem, ceruzát ragadtam és rajzolni kezdtem. Lehettem én bárhol, a buszon, az iskolában, úton a bolt felé, akkor sem érdekelt, mert ha olyan dolgot láttam, amire elég sokáig akartam emlékezni akkor lerazjoltam. Ezt a szokásomat elhagytam, miután elkezdtem a gimnáziumot, de néha bánom, mert az életemben még mindig voltak olyan pillanataim, amikor legszívesebben órákig rajzoltam volna egy random, ismeretlen szépséget.
Ez a pillanat is olyan volt. Csak a velem szemben ülő fiú szépsége már-már földöntúli volt, és ha papírra vetettem volna, az biztos nem lett volna már ugyanolyan. Akarom mondani, honnan szereztem volna olyan színű zöldet, mint amilyen az ő szeme? Keverni sem lehetne. Hogyan tudnék olyan göndör loknikat rajzolni, mint amilyen az ő haja? És a mosolya..azt a csodálatos mosolyt, amitől újra és újra ki süt a Nap, vászonra sem lehetne vinni, mert az nem tükrözné a valóságot.
Harry tökéletes volt, a gyönyörű szó megtestesítője és legszívesebben a karjaimba kaptam volna, hogy elrohanjak vele az egüsz borzalmas világ elől.
-Ne bámulj már-sütötte le szemeit szégyenlősen, vörös arccal bámulva a matekfüzetében lévő egyenleteket, amikről egy jó hosszú óra után sem volt semmi fogalmam.
Vigyorogva dőltem hátra a párnázott, fekete székemben, továbbra is rákvörös arcát bámulva, amelyet immáron tenyerei mögé rejtett.
-Én? Én nem bámullak. Kérlek szépen, én igyekszem megoldani a-szemöldökeimet ráncolva pillantottam le a füzetemre, mielőtt válaszoltam volna.-ezeket a frappáns másodfokú egyenleteket.
-Úgy próbálod megoldani, hogy zavarba hozol?-rázta a fejét értetlenül.
-Nem tehetek arról, hogy ilyen könnyen elpirulsz-böktem felé az eddig az ujjaim között forgatott kék tollammal, aminek tetejét rossz szokásomhoz híven rég lerágtam.
Szemeit forgatva, tűrt a füle mögé egy kósza göndör tincset, amitől ajkaimba kellett harapjak, ujjaimat pedig inkább összefűztem magam előtt. Harrynek fogalma sem volt arról, hogy mennyire vonzó a halvány rózsaszín kapucnis, több számmal nagyobb pulóverében, valamint egyszerű fekete rövidnadrágjában, amely szerencsére nem takarta el a formás, hosszú, szőrtelen lábait. Egy apró mozdulata elég volt ahhoz, hogy összezavarjon és indítson el bennem olyan dolgokat, amiket egy barát a legjobb barátja iránt nem érezhetne.
-Megoldottad, amiket leírtam neked?-húzta fel fél szemöldökét, kíváncsian meredve rám.
Fájdalmas arccal néztem le a négyzetrácsos füzetemre, ahol a Harryvel elvégzett feladatokon kívül, megoldatlan, telefirkált egyenletek szerepeltek.
-Zayn!-csóválta a fejét elégedettlenül. -Azt mondtad, hogy érted és, hogy menni fog egyedül!
-Ment is, esküszöm..
-Akkor miért nem oldottad meg?
-Mert már egy teljes órája ezzel foglalkozunk az agyam teljesen leamortizálódott-dobtam arrébb puffogva a matek könyvem, ami nagyot csattanva landolt Harry előtt a márvány étkező asztalon. Szó nélkül pillantott le a gyűrött lapokra, majd újra vissza rám.-Könyörülj meg rajtam-biggyesztettem le az ajkaim, mire Harry nevetve megrázta a fejét majd felállt.
-Gyere-állt meg előttem, mosolyogva nyújtva felém a kezét.
-Hova viszel?-húztam össze a szemöldököm, gyanúsan pillangatva a göndörre, aki édesen nevetve ragadta meg a kezem és egy szó nélkül rántott fel a székemről.
Hazudnék ha azt mondanám, nem bámultam Harry formás, rövidnadrágba bújtatott fenekét és akkor is hazudnék ha azt mondanám, hogy nem dobogott be a szívem ezerrel, amikor neki lökött a márvány konyhaszigetnek.
-Ha megakarsz erőszakolni, ne fáradj én szívesen hagyom magam-tettem fel védekezően a kezem, mire Harry szemeit forgatva lépett a tűzhely elé, ahol az anyáméhoz hasonló, bár drágább kiadású edények sorakoztak.
-Foglalj helyet, Malik-biccentett a pult irányába, miközben a feje fölötti szekrényből kivett két, fekete üvegtálat.
Kényelmesen helyezkedtem el a márvány pultnál, a fekete bőr bárszékeken, amiről vidáman lógattam le a lábaimat. Nagy kár, hogy nálunk otthon nincs ilyen a konyhában a béna faszékeken kívül, amiket anya két éve szerzett be. Bár ha jobban belegondolok, Harryék háza sokkal modernebb, mint a mienk. Az egész házról süt az elegancia, mégsem komoly, hanem otthonos. Minden illett mindenhez, még a kilincsek is megegyeztek a falak és a bútorok színével. Tágas volt, olyannyira, hogy akár a nappaliban is eltévedtem volna, ha nem követem Harryt.
-Parancsolj-tett elém valamit, aminek kurva jó illata volt.
-Csak nem a híres kínai kajád?-vettem el tőle a felém nyújtott villát.
Harry mosolyogva tűrt a füle möge egy kósza tincset, miközben elhelyezkedett az előttem lévő széken.
-Ez az első alkalom, hogy ilyet csináltam. Úgy emlékeztem, hogy szereted és akkor gondoltam meglepelek..-hadarta, egészen addig, míg átnyúlva a pulton ragadtam meg a kezét és szorítottam meg.
-Köszönöm-mondtam, hálás mosolyt villantva felé, amitől látszólag megnyugodott.
A szemem sarkából láttam, hogy rózsaszín alsó ajkát a fogai közé véve, aggódalmas pillantásokkal követi nyomon, ahogy az első villányi ételt a számba tolom.
-Azt a kurva!-kiáltottam, elkerekedő szemekkel nézve fel az imádott alakra, aki most szomorúan nézett vissza rám.
-Ennyire borzalmas?-kérdezte halkan.
Fejemet rázva, szedtem fel egy nagyobb adagot a rizsből, valamint az illatos csirkés szószból, aminek nevéről igazság szerint fogalmam sem volt.
-Viccelsz? Ennél jobbat még nem is ettem-mondtam tele szájjal. Harry szerényen mosolyogva hajtotta le a fejét, miközben beletúrt a rizsébe.
-Mindig is elfogult voltál a főztömmel kapcsolatban-nevetett fel.-Akármilyen szörnyű volt, te mindig megdicsértél.
-Talán mert, egyszer sem volt olyan szörnyű, mint ahogy te azt gondoltad-vontam meg a vállam.
-Ha te mondod-motyogta, félre téve a félig üres tálat, mielőtt a konyhaszekrényhez lépett és kivett belőle két egyforma zöld színű poharat.
-Hogy-hogy egyedül vagy itthon? Anyukád? Köszönöm-fogadtam el a felém nyújtott almalevet.
Harry ismét elhelyezkedett előttem, maga elé húzva a tányérját.
-Rob üzleti úton van New Yorkban, jövő hét kedden jön haza-felelte, szája elé helyezett tenyerével, nehogy lássam őt, miközben rágja a csirke húst. -Anya pedig délutános. És nem vagyok teljesen egyedül, ugyanis itt vagy te.
-Hol van a kisfiad?-kérdeztem kíváncsian eltolva magamtól az üres tányérat, amiben egy rizs szem sem maradt.
-Fent alszik-motyogta szégyenlősen, majd maga mögé pillantott. Csak most vettem észre a kávéfőző mellé helyezett, zölden világító bébiőrt.-nem sokára felkel, úgyhogy fel is megyek és bekapcsolok neki valami mesét ha..ha nem aka..
-Mikor találkozhatok vele?-szakítottam félbe őt. Láttam a szemében a döbbenetet, ahogyan rám nézett.
-Te..te szeretnél vele találkozni?-kérdezte halkan.
-Persze-vontam vállat.-Ha neked nem baj persze, akkor szeretném megismerni a babádat.
-Nem baj persze, hogy nem! Csak..e..eddi..eddig senki sem szeretett volna találkozni vele. Fu..furcsának tartják, hogy van nekem..-felelte halkan. A régi rossz szokása újra megmutatkozni látszott, amint ujjait idegességében csavargatni kezdte. Láttam, hogy kényelmetlenül érzi magát, így hát leugrottam a székről, megkerültem a pultot és közvetlenül előtte álltam meg.
Az én kis Harrym, már nem is volt olyan kicsi, mint emlékeztem. Most más csak néhány centivel volt alacsonyabb, lassan utolért, ezt sajnáltam, hiszen attól féltem, hogy többé nem tarthatom őt úgy a karjaimban, mint annak idején. Remegő kezeit, a sajátomba vettem, miközben magabiztos, mégis nyugtató mosollyal néztem, azokba a csillogó zöld szemekbe. Harry nagyot nyelve nézett le összeérő cipőinkre.
-Ugye..ugye nem gondolod rólam, hogy egy..egy undorító alak vagyok, aki..akinek ne..nem kéne a világon le..lennie?-suttogta szomorúan.
-Már miért gondolnám ezt?-kérdeztem értetlenül.
-Mert mindenki ezt gondolja-motyogta.
Abban a pillanatban legszívesebben kitéptem volna a szívem a helyéről. Hogy lehet egy olyan csodálatos embert bántani, mint Harry Styles? Mégis ki az, vagy kik azok az alakok, akik így mernek róla beszélni? Az összes nyomorultat megkeresném és addig verném, míg lélegzettel bírom.
-Nos, én nem vagyok mindenki-karoltam át a derekát és húztam magamhoz. Harry szuszogva temette arcát a nyakamba és húzódott hozzám közelebb. Szemeimet behunyva szagoltam bele a tincseibe és szívtam magamba az imádott csokoládé illatot. Éreztem, ahogyan a szíve dobog és féltem, hogy talán az én hangos szívverésem is felkelti a figyelmét. De úgy tűnt Harryt nem nagyon érdekelhette, vagy nem is vette észre, mert továbbra is belém kapaszkodva állt és hagyta, hogy fel-le simogassam a hátát, miközben elvétve hagyjak a homlokán vagy éppen a feje tetején néhány puszit.
-Na, lehozod végre nekem?-suttogtam a fülébe, mire kuncogva, vörös arccal elhúzodott.
-Kérhetek valamit?-kérdezte halkan.
-Bármit-dőltem a pultnak.
-Ha ezentúl többet leszel nálunk és megszeret, akkor kérlek ne lökd el magadtól és ne hagyd el.
Szó nélkül, határozottan bólintottam.
-Köszönöm-lépett felém, hogy egy hosszu puszit nyomjon az arcomra. Aztán kisietett a konyhából, csupán az emeleti lépcsőkön dübörgő lépteit hallottam.
Harrynek sosem voltak titkai előttem. Régen mindig mindent elmondtunk a másiknak, és együtt megoldottuk még a lehetetlent is. Egy nyitott könyv volt, aminek örültem, mert nem volt olyan nehéz eset, mint Niall, akiből minden alkalommal harapófogóval kellett kiszednünk, akárhányszor valaki bántotta. De ez a Harry Styles már felnőtt, van egy kisfia, és rengeteg titka van, hiszen az ő három éve nem volt zökkenőmentes. Mégis hogyan lett volna, amikor annak a senkiházi Tomlinsonnak szült gyereket, és nem -is hallani felőle. De kit áltatok? Nem tudom, hogy mik folynak a háttérbe, aztán lehet, hogy pont Louis a minta apa én meg itt átkozom a háta mögött. Bár kétlem, az egy mocskos alak volt világ életében, esélytelen, hogy pont két évvel ezelőtt változott meg.
-Zaynie!-hallottam magam mögül Harry vidám hangját, mire automatikusan megpördültem a tengelyem körül. Ajkaim azonnal mosolyba futottak, amint megláttam Harryt és a karjaiban tartott kisfiút, pufók arcú, hatalmas kék szemekkel bámuló kisfiút. Harry őszinte szeretettel simított végig a kisfiú kócos, világos barna haján, majd igazította meg rajta a kék, apró kapucnis pulóverét.
-Bemutatom neked, Ronnie-Carter Tomlinson-t...