Smile. (Zarry mpreg)

~12~

-Tetoválószalon? - néztem furcsán, az előttem ülő haveromra, aki értetlenül pillantott le a telefonjára, majd vissza rám.
-Igen, és tetoválót keresnek-biccentett, mint egy megerősítésként, miközben vakon a tálcája felé nyúlt, hogy markoljon egyet a nagy adag sültkrumplijából.
Lassan rágtam a számban lévő tonhalas szendvicsem maradékát, megrágva minden egyes falatot, kezemben pedig Shawn telefonján megnyitott hirdetést olvastam.
-De, én nem vagyok tetováló-ráztam meg a fejem, mire Shawn szemeit forgatva átvette tőlem a készüléket. Ujjait szaporán húzogatta a képernyőt, aztán felém nyújtotta. Immáron a hirdetést közzétevő tetoválószalon oldálán voltam, ahol részletesebb leírást kaptam az egészről.
Fizetett gyakornoki állás, olvastam a legalján, hatalmasra tágult szemekkel nézve fel a telefonból, egyenesen a legjobb barátomra, aki unottan bámulva figyelte az étkezőben parádézó kilencedikes fiúbandát.
-Ez szerinted még él?
Shawn lassan fordította felém a fejét.
-Mi?
-A hirdetés.
-Hát, - vakarta meg a tarkóját, majd széttárta a karjait. - körülbelül két hete töltötte fel a szalonban dolgozó fickó, és nem hiszem, hogy itt bradfordban olyan sokan megpróbálkoznának vele. Láttad már, hogy milyen durvákat tetovál? Szinte élethű, amiket az emberek bőrére varr. Nagyon durva-magyarázta csillogó szemekkel, majd másodperceken belül, a szalon tetoválóinak munkái között jártunk. Shawn valóban nem túlzott. Olyan aprólékosan volt kidolgozva az összes minta, hogy szinte életre keltek a képernyőn. Színesek, fekete-fehér, kicsi, nagy, brutál jók voltak.
-Szerinted nekem ez menne? - motyogtam, néztem megbabonázva egy hatalmas, tökéletesen kidolgozott hát tetoválást, amely olyan tökéletes volt, hogy kedvem támadt lerajzolni.
-Hülye gyerek-dobott homlokon a szendvicse csomagolásával, mire dühösen felkaptam a fejem, de Shawn csak vigyorogva nézett a szemembe. - Aladdin, úgy rajzolsz, mint még soha senki. Ha valaki azt mondaná nekem, hogy te festetted a Mona Lisát, akkor el is hinném neki. Jó vagy te seggarc! Ezért, hívd fel a fickót, és szólj neki, hogy szeretnél jelentkezni a gyakornoki állásra, mert tetoválni szeretnél.
-Nem is tudom-bizonytalanodtam el hirtelen. - itt a suli.. Javítanom is kéne..
Shawn rezzenéstelen arccal rám nézett.
-Téged mióta érdekel az iskola?
-Amióta bukásra állok matekból-vontam meg a vállam.
-Jó, de ez mióta érdekel téged.
-Shawn, ne már..
-Nem, haver! Te ne már-hajolt át az asztalon és bökött bele erősen a mellkasomba, mire felszisszenve kaptam a sajgó területhez. A mi asztalunk mellett éppen a kosárlabda csapat tagjai mentek el, akik furán néztek ránk. Nem csodálom.. Két fiú, akik közül, az egyik áthajolva az étkező asztalon rángatja a társát.
-Tegnapelőtt még nyavajogtál nekem, hogy nincs autód, a szüleid meg nem adnak rá pénzt, hogy megcsináltasd, és ezért kell neked egy kibaszott munka. Nos, találtam neked, úgyhogy annyi legyen a legkevesebb, hogy megköszönöd nekem-csapott arcon, majd hátradőlve a székében, karjait összefonva maga előtt nézett rám, és várta a reakcióm.
Sóhajtva, megráztam a fejem.
-Kösz-biccentettem felé. A szünetünket jelző csengő dobhártya szaggatóan hasított a levegőbe. Az étkezőben lévő diákok, nemtetszésüket hangosan kinyílvánítva horkantak fel, és nagy nehezen megindultak a kétszárnyú ajtók irányába.
-Mellesleg, hol van Niall? - kérdezte, miközben tálcáinkat felkapva a kukák felé vettük az utunkat.
-Dupla háztartástanon. Ma valami baromságot sütnek, ami nem egy óra, úgyhogy még nem jöttek ki-feleltem. Fél vállamon megrántottam a fekete hátizsákom, majd Shawn-nal az oldalamon elindultunk testnevelésre.
Shawn hangosan füttyentett, amikor a folyosóra kiérve, a hemzsegő diákok közt meglátta a pompom lányokat a szekrényeik előtt állva. A rövid egyenruhát viselő lányok idegesítően vigyorászva intettek felénk, hagyva, hogy a kanos haverom végig járassa rajtuk a szemeit.
-Oh, édes Istenem, csak ide ne gyere-könyörögtem, amikor Gigi Hadid csillogó szemekkel előkte magát a szekrényétől, ahol eddig támaszkodott. Hangosan felsóhajtottam, amikor megállt előttem.
-Szia, Zaynie! - búgta, miközben végig simított a bőr kabát fedte karomon. Nem viccelek, ha azt mondom, hogy a kemény anyagon át, is kiborsóztam az érintésétől. És nem, nem azért, mert olyan jól esett.
-Szia, Gigi-léptem egyet hátrébb, elhúzva magam a kutakodó mancsai elől.
-Mostanában alig találkozunk-biggyesztette le szájfény fedte alsó ajkát, ami olyan vastagon volt rákenve, hogy még a folyosó végéről is látni lehetett.
-Öhm, elég elfoglalt vagyok-biccentettem, kerülve a szemkontaktust ezzel a pióca nevelte lánnyal.
-Rám sem lenne időd? Tudod, megismételhetnénk a múltkorit-jött közelebb ismét, ujjaival pedig a pólóm anyagát kezdet gyűrögetni. Összeszorítottam az állkapcsomat, és igyekeztem nyugodt maradni. Nem akartam mindenki előtt leszégyeníteni, hogy a szex vele olyam, mint egy fadarabbal, és talán még a nemlétező kutyám is jobban cumizik nála.
-Ide figyelj, Gigi-ragadtam meg a csuklóját, leszedve a mellkasomról az idegesítő, tapogató csápjait. A füléhez hajoltam, hogy csak ő hallja, amit mondani akarok neki. - Ami köztünk volt, az csak egy pillanatnyi megingás volt a részemről. Csak megakartam hálálni valahogy, hogy korrepetáltám, de semmi több. Soha nem kellettél, és nem is fogsz, úgyhogy kopj le.
Anélkül, hogy visszanéztem volna, kikerültem a ledöbbent alakját, és immáron Shawn nélkül igyekeztem a tesi öltözök felé, ahol aztán sietősen átöltöztem, hogy sunyiba még kitudjak osonni egyet cigizni. Amióta rászoktam a cigarettára, és szó szerint ölök a nikotinért, fel kellett találnom magam, ami a dohányzó helyeket. Két év alatt egyszer sem sikerült lebuknom, bár az sem igazán érdekelni, ha valaki észrevenné, hogy az iskola területén dohányzom. De jobb a békesség, és inkább olyan helyeken fújom kis a mérgező levegőm, ahol nem lát senki.
Az öltöző ablaka alatt guggoltam, miközben hunyorítva néztem a távolba. Az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntenék, az égbolt pedig már fekete színt öltött, még baljosabbá téve az így is borzalmas időjárást. Én védve voltam az eső ellen, köszönhetően a tetőszerkezet féloldalas építésének.
Az öltöző ablakán bepillantva megláttam a legjobb barátom, aki szokásához híven hatalmas beszélgetésekbe keveredett a számomra unszimpatikus diákokkal. Ez volt Shawn. Szerette ha mindenki rá figyelt, és ő ha ő volt a középpontban. Hármunk közül mindig én voltam az, aki inkább kimaradt a dolgokból, és csak legvégső esetben avatkoztam be. Ha én megmozdultam, az mindig az igazgatói irodába vezetett, aztán anyámék jöhettek értem, hogy minél előbb vigyenek haza a rettenetes viselkedésem miatt.
Egy szó nélkül léptem be helyiségbe, nem törődve az osztálytársaim pillantásaival. Amióta tizedikben én, és az a seggfej Archie gyerek összeverekedtünk, azóta senki nem mert egy könnyen a szemembe nézni. Furcsa dolog ez, nekem mégis tetszik, mert legalább nem szól hozzám senki feleslegesen.
-Gigi Hadid kiverte a hisztit haver-pattant mellém Shawn. Cipőfűzője veszélyesen a talpa alászorult, megelőlegezve azt a hatalmas esést, amely majd biztosan befog következni.
-Miért nem lepődöm meg? - kaptam le a pólóm, majd sietősen belebújtam a fekete trikomba, ami a tesi pólómat jelentette.
-Beszéltetek, vagy mi? - vonta fel a szemöldökét érdeklődve, mire fejemet rázva felröhögtem.
-Az túlzás, hogy beszélgettünk, de megmondtam neki, hogy olyan nincs, hogy ő és én együtt. Ezt pedig zokon vette-magyaráztam, ujjaimat óvatosan végig futtatva a szanaszét álló hajamon.
Shawn vállát megvonva elengedte a témát, aztán továbblépve szóba elegyedett egy évfolyamtársunkra. Amíg a tanár nem jött gondoltam ki megyek, és magam mögött hagyom az idegesítő arcokat, akiket csak muszájból kell elviselnem már négy teljes éve. Pontosan jól tudom, hogy az osztálytársaim Niall-en, és Shawn-on kívül nem igazán bírnak. De az összeset megnyugtatom, hogy én sem bírom őket.
Az öltöző ajtó melletti falnak támaszkodva guggoltak le, miközben a rövidnasrágomból elővettem a rövideket rezgő mobilom.
Homolom ráncba futott, amikor elolvastam azt a pár sort, amit Ő küldött.
Harry elmondta az e heti korrepetálásokat, és azt kérte, hogy ne látogassam meg, amíg ő nem kéri.
Éreztem, hogy a szívem idegességemben erősen verni kezdett, az aggódalom ismerős érzés végig folyt az egész testemben, mint valami erős gyógyszer.
Már éppen rányomtam volna a nevére, amikor Parks edző erős hangja hasított a levegőbe.
-Malik! - üvöltötte vérben forgó szemekkel. A nyála úgy fröcskölt akár egy mérges kopóé, aki az áldozatát kiválasztva azonnal dühbe gurult. - Befelé a terembe, most!
Fintorogva raktam zsebre a mobilom, majd szemeimet forgatva unottan indultam meg a terem felé.
-Malik, ennél lassabban már csak az öreganyám sétál! - nézett a szemembe idegesen, amikor elhaladtam mellette továbbra is zsebre dugott kezekkel.
-Ha valami fontos dologról lenne szó, talán az öreganyja is sietne-kacsintottam rá. Figyelmen kívül hagytam a morgást, ami a hátam mögül jött, és besétáltam az izzadságszagú tornaterembe.

*
Amint három óra húszkor kicsengettek az utolsó óránkról, én, mint valami őrült rohantam ki az iskola épületéből magam mögött hagyva az értetlenül pislogó Niallt. Később biztosan ki kell majd engesztelnem, hiszen száz százalékosan biztosan vagyok benne, hogy megharagudott rám. Majd este áthívom filmezni, és elmagyarázok neki mindent.
Az autójában ülő ember, csak annyit látott, hogy egy őrült fiatal az esőben, úgy rohan, mintha valami vérmes fenevad kergetné. Nos, valóban siettem, és valóban úgy rohantam, mint valami elmebeteg. De valahogy nem tudott érdekelni, hiszen aggódtam, és féltettem Őt.
Amikor majdnem negyven perc hosszú futás után, kifulladva, csurom vizesem megálltam az ismerős ház előtt, a szívem majd' kiugrott a mellkasomból. Bár az inkább lehet csak azért, mert durván átfutottam az egész városon egy percnyi pihenő nélkül.
-Azt a kurva! - támaszkodtam meg a térdemen, miközben igyekeztem egyenletesen venni a levegőt, és nem meghalni. A tüdőm sípolt, az oldalam fájt, a lábaim pedig borzalmasan zsibbadtak. Nesze nekem. Tizenkilenc éves vagyok, és néhány aprócska kilométer után megakarok halni. Szégyen.
Néhány percig a szakadó esőben támaszkodtam a térdemen, hogy egy kicsit kifújjam magam, és gyűjtsek valamennyi erőt.
-Gyerünk már, Zayn! - szóltam magamra, majd megindultam a hatalmas ajtó felé. Egész testemben remegtek, az adrenalin folyamatosan dolgozott a szervezetemben.
Megnyomtam a csengőt.
Semmi.
Még kétszer megnyomtam a csengőt.
Senki nem válaszolt.
Már kezdtem feladni a reményt, de aztán felszívtam magam, és teljes erőmből a csengőre feküdtem. Imádkoztam magamban, hogy a kis gyerek ne ijedten meg odabent, és Harry-n kívül senki se tartózkodjon otthon.
A fülemet bentről lassú, komotós léptek zaja csapta meg. Kulcs fordult el a zárban, a láncot elhúzták, a kilincs lenyomodott, az ajtó pedig kinyílt.
-Szia.
Harry lehajtott fejjel állt előttem,  rózsaszí pulóverének csukjáját mélyen arcába húzta. Alig láttam őt. Melegítője több számmal nagyobb volt, mint ő. Most nem viselte a számomra annyira kedves cicá mamuszát. Lábfejr meztelen volt, és egész testében remegett.
-Harry-fújtam ki a levegőt, szemeimet egy pillanatra sem véve le az előttem álló aprócska alakról.-Mi tö..
-Mit keresel itt Zayn? - szakított félbe szinte már dühösen. - Kértelek, hogy ne keress, amíg én nem kérlek!
-Aggódtam érted, Harry. Nem láttalak már napok óta, suliban sem voltál, és múlt péntek óta egy szót sem beszéltünk-tártam szét a karom.
Megrázta a fejét.
-Ez nem ad okot aggódalomra-motyogta.
-De igen. Az meg pláne, hogy azt kéred tőlem, hogy ne keresselek, amikor tudom jól, hogy szükséged van rám-léptem közelebb hozzá. Megpróbáltam megérinteni őt, de összerezzent.
-Harry? - húztam fel a szemöldökeim aggódalmasan.
Az előttem álló göndör hajú fiú, jobb kezének hosszú ujjaival megigazgatta a jobb szeme előtt a csukját.
-Kérlek, Zayn. Menj el-szólt halkan. Szája megremegett, ujjai szorosabban fonodtak az ajtó kilincsre.
-Nem, ameddig nem tudom meg, hogy mi történt veled-fontam keresztbe a karjaimat, kitartóan nézve vissza rá. Kicsit idegesített, hogy nem láttam azokat a csodás zöld szemeket, amik mindig olyan csillogóak.
-Akkor állhatsz itt egy darabig-biccentett, és már éppen rám akarta csukni az ajtót. Gyors reflexek léven a jobb kezemmel elkapva az ajtót állítottam meg őt.
-Harry-szóltam halkan, mégis próbáltam felkelteni a figyelmét. A csodálatos fiú elengedte az ajtót, kezei lerogytak a teste mellé.
Sírni kezdett.
Homlokát a mellkasomnak támasztva hagyta, hogy mindkét karommal szorosan átöleljem és tartsam őt. Remegett az ölelésemben.
Szorsan behunytam a szemem, államt a feje tetején megtámasztva ringattam őt, mint valami apró törékeny kisbabát.
De nekem ő olyan volt.
Könnyei között, vörös arccal nézett fel rám, a következő pillanatban pedig végre megláthattam azokat a csodás zöld szemeket.
A levegő a mellkasomban valahol félúton elakadt.
Harry csodálatos arcának jobb oldalán, egészen a szemétől egy élénk zöldes-lilás zúzodás húzodott. A szeme teljesen bedagadt, és láttam, hogy nehezen tartja nyitva.
A düh elöntött, pedig nem is tudtam, hogy mi az előzmény.
De aztán megszólalt, a pluzusom pedig valahol az egekben kötött ki.
-Louis.. Itt.. Itt volt-motyogta halkan, apró ujjaival a vizes pólóm anyagát piszkálgatva.
-Kicsit összekaptunk.

Miújság skacoook? Milyen a nyár?