Smile. (Zarry mpreg)

~4~

Voltak azok a diákok, akik ha késésben voltak azonnal turbó üzemmódba kapcsoltak és a rejtett futási képességeik azonnal megjelentek. Akár egy kenyai futót is leelőznek ha arról van szó, mert olyan nem történhet velük, hogy valaha az életben elkéssenek valahonnan, mert az milyen már?! Ebből következik az, hogy a folyton buzgó, idegesítő gyík tanulók mellett vagyok én, aki magasról leszarja ezt a késés dolgot. Már hozzászoktam, hogy mindenről lemaradok, mindenhonnan elkések vagy ha meg is érkezem, akkor jó néhány percnyi különbséggel. Sosem értettem azokat az embereket, akik öt teljes perc alatt próbálják elvégezni az olyan dolgaikat, amivel a normál ember amúgy tizenöt perc alatt sem készül el. Nos..én nem sietem el.
Későn feküdtem le vasárnap este, mivel éjjel két óráig XboXoztunk Shawn haverommal. Hiába vagyok lassan tizenkilenc éves vannak dolgok, amik úgy érzem sosem fognak változni, vagy egy ideig biztos hogy nem. Késő fekvésemből pedig az következik, hogy bár felébredtem az ébresztőmre hat órakor én mégis kinyomtam. Ki a francnak van kedve olyan korán felkelni?! Hát, nem nekem. Így hét harminc helyet, kerek nyolc órakor keltem, valamivel frissebben. Egy vállvonás után nyugodtan mentem le az emeletre és reggeliztem meg életbevágóan fontos gondolatok közepette. Ha a szüleim otthon lettek volna, biztosan jól kiosztottak volna, amiért iskola időben, reggel egy müzlis tálat szorongatok a kezemben és álldogálók az ablak előtt egy szál alsógatyában. Aztán nyugodtan elintéztem a dolgaim. Lezuhanyoztam, vagy öt percig fogat mostam, a hajamat normálisan beállítottam, végül felöltöztem. Még arra is szakítottam időt, hogy normálisan kiválasszam az aznapi ruhám. A kedvenc fekete pólóm, és szaggatott farmerem tiszta volt, ezért biztosan lerohanom majd anyát és jól megpuszilgatom, amiért kimosta őket.
A második óra már ment, amikor én beléptem az iskola épületébe. Az órarendem második félévben változni fog és elhatároztam, hogy csak olyan órákat fogok felvenni ami érdekel is. Így hát nincs több gazdaságtan, és béna cukrász órám, amire fogalmam sincs annak idején miért iratkoztam vele, de hogy semmi értelme nem volt az is biztos. Pech, hogy a matekot nem adhatom le.
-Szuper-motyogtam, amint eszembe jutott, hogy a hétfő második óra mindig matek és az is eszembe jutott, hogy Niall ma nincs a béna fogszabályzója miatt, amit három év után végre leszednek róla. Így hát morgolódva sétáltam az emeletre vezető kanyargós lépcső irányába és borzalmasan lassan, hihetetlenül lassan, eszméletlenül lassan vonszoltam fel magam rajta. Már éppen befordultam volna a sarkon, amikor valami erősen csattant a mellkasomon és a földre zuhantam.
-Ezt te sem gondolod komolyan seggfej?!-morogtam, miközben szemeimmel a plafont bámultam, ami most gúnyosan vigyorgott vissza rám.  Vennem kellett egy mély levegőt, nehogy felálljak és addig üssem az alakot, aki nekem jött míg mozog. Ökölbe szorított kezekkel küzdöttem ülésbe magam és már azon voltam, hogy jól felrángassam a mellettem térdelőt. Mégis ki a franc ez?
Aztán megfordultam, a levegő pedig egyszerűen a torkomban akadt.
-Harry?-kérdeztem a papírjait szedegető fiút, mire végre felemelte a fejét én pedig azt hittem, hogy menten összeesek.
-Zaynie?-kérdezte halkan, tágra nyílt zöld szemekkel. Ujjai elengedték a papírok szélét, rózsaszínes ajkai kissé elnyíltak, ahogyan engem figyelt. Szinte gépiesen álltam fel, kezemet pedig felé nyújtottam, hogy őt is felszedhessem a hideg cementlapról.
Némán néztünk egymás szemébe, kezem még mindig a kezébe és csak bámultuk a másikat. A babarcú, bárányszerűen göndör hajú, alacsony, tömzsi Harry hol volt már? Fogalmam sincs, de biztosan jó messze lehetett a mostani kinézetétől. Az előttem álló fiú majdnem magasabb volt, mint én. Vékony, hosszú lábai voltak, combjai mégis erősek. Talpig feketében volt, kivéve lábain lévő Chelsea bakancsa. Arca nem volt pufók többé. Éles állkapcsa művészien rajzolódott ki arcán, vonásai erősebbek lettek, szemei pedig talán zöldebbek, mint emlékeztem. Haja már nem volt olyan göndör mint rég, mégis tökéletes volt, ahogyan két oldalt felgöndörödött, tetején pedig felállt. Szanaszét ágazott, mégis tökéletes volt..
Úgy tűnt, hogy az én Harrym-ből nem igazán maradt semmi. De aztán önkéntelenül is mosolyba futottak az ajkaim, amint megpillantottam a halvány rózsaszínre festett körmeit. Mosolyogva pillantottam arcára, ő viszont komolyan állt előttem. Megakartam szólalni, mondani akartam valamit..de mégis mit? Észrevettem, hogy Harry zöld szemei könnyesek lesznek és mielőtt tényleg mondhattam volna valamit, ő egyszerűen ledobta a kezében tartott könyveit és a nyakamba ugrott.
Négy hosszú év után újra érezhettem az imádnivaló kókusz illatot.

Egy pillanatra sem tudtam levenni a szemeimet a mellettem ülő fiúról, aki csendesen majszolgatta az Anne által készített pulykás szendvicset. Olyan más volt, pedig ugyanaz az ember volt. Jó, talán mégsem. Hiszen a tizenöt éves Harry Styles vajon felvett volna ilyen sötét és szűk cuccokat? Vajon a tizenöt éves Harry Stylesnak is ilyen csodálatosan sima arcbőre volt, egyetlen hiba nélkül?
-Bámulsz.
Halkan kuncogni kezdett, mire fejemet lehajtva haraptam be az alsó ajkam, miközben igyekeztem leplezni a kissé vörösre változott arcomat.
-Ne haragudj-köszörültem meg a torkom, lábaimat feltéve az előttem lévő üres padra.
A harmadik órát, ahogyan a másodikat is kihagytuk. Bár Harry kissé nehezen adta be a derekát, végül mégis csak az üres udvaron kötöttünk ki. Élveztük, hogy csak mi voltunk, senki sem szólt hozzánk egymáson kívül és még azt sem érdekelt az idő egyáltalán nem ideális a kinti csevejhez.
-Csak fura-vontam meg a vállam.
Harry szemöldökei között megjelent az a kis ránc, ami mindig amikor nem nagyon ért valamint.
-Mármint?
-Hogy majdnem három év után újra itt vagy velem és úgy teszünk, mintha csak most ismerkednénk meg egymással-nevettem fel, miközben ujjaimmal a pad fa felületén kopogtam ujjaimmal.-És végülis igaz, mert három év az sok év, te is más lettél és én is.
Harry halványan elmosolyodott, miközben fejét lehajtotta. Imádtam, ahogyan mosolygott, mert az arca két oldalán lévő két gödör olyan csodálatos volt, mint ő maga. Mert Harry Styles maga a csodálat fogalma volt, csak ezt ő sosem tudta magáról.
-Rég nem találkoztunk.
Szemeimet forgattam, majd elnevettem magam.
-A rég, egy ócska kifejezés arra, hogy már ezer éve volt, amióta utoljára láttam azt a göndör fejedet-nyúltam előre és játékosan beletúrtam a gondosan beállított hajába, amit tudom, hogy utál. És igazam lett, mert kezét azonnal felemelte, hogy fintorogva elcsapja az ujjaimat.
Mosolyogva támaszkodtam meg a karjaimon hátra dőlve a széles padon, nem foglalkozva azzal, hogy lassan lefagynak az ujjaim. Figyeltem, ahogyan hosszú ujjaival rendbe rakja a haját, majd csillogó zöld szemeivel rám néz. Rózsaszín, dús ajkaira mosoly költözött, miközben előre hajolt és meglökte a térdem.
-Értem én, hogy hiányoztam, de az nem az jelenti, hogy percekig kell bámulj engem-kuncogott.
-Honnan veszed, hogy hiányoztál?-húztam fel a szemöldököm pimaszul.
-Tudom-vont vállat, összehzva kabátját. Aztán mélyen a szemeimbe nézett, amikor felharsant a csengő idegesítő hangja.-Mert te is borzalmasan hiányoztál nekem, Zayn.
Azzal otthagyott, egy idióta vigyorral a fejemen. 

A nap további részében nem láttam Harry-t és ez idegesített. Most, hogy olyan sok idő után végre tudtam vele kicsit beszélgetni nem akartam csak úgy elengedni.
Egyedül sétáltam haza. Meg sem próbáltam várakozni a buszmegállóban, valamiért a különleges képességem az volt, hogy akarva akaratlanul, de mindig lekésem a buszt. Szóval minek álljak ott potyára a nagy hidegben, amikor már rég elment? Nem fog rám várni a sofőr, mert hogy nekem fontos beszélgetnivalóm van valakivel.
Tehát hazaérve anyát, mint mindig most is a konyhában találtam. Váltottam vele néhány szót, aztán már el is tűntem az emeleten, hogy a szokásossal üssem el az időmet. Néhány percnyi szörf a neten, zenegallgatás és mindenféle olyan lényegtelen dolog, amivel teljesen elfeledkezem az iskolában lévő kötelességeimről. Mondjuk házit írni. De kinek van kedve házit írni délután, amikor az agyad kapacitásra egy mosogató szivacséval vetekszik?

Délután negyed öt volt, amikor Shawn és Niall szokásosan beszabadultak a szobámba. A kedvem némileg javult, főleg, hogy Shawn vett nekem is egy doboz Marlborót, amit dugiban igyekeztünk elszívni az erkélyemen. Hála Istennek anyának nem jutott eszébe feljönni a hangzavarra, amit Niall csapott mert szándékosan ráfújtuk a füstöt.
-Na, kiket hívtak meg Josh Devinhez szombat estére?-vigyorodott el Shawn.
Cinkosul elmosolyodtam. Ha hétvégén buli lesz az csak két dolgot jelentett: rengeteg pia és szex.
És már is elfelejtettem Harry-t egy kis időre.