𝐏𝐫𝐢𝐧𝐜𝐞𝐬𝐬 𝐨𝐟 𝐃𝐨𝐥 𝐆𝐮𝐥𝐝𝐮𝐫 |𝐿𝑒𝑔𝑜𝑙𝑎𝑠 𝑓𝑓|

Prológus

Sziasztok gyermekeim! Az előző prológust levettem, nem illet a sztori hangulatához, így itt az új. Remélem nem haragudtok! Illetve picit átformázódott fejemben a történet, így a címet és a borítót is lecseréltem. Jó olvasást!

A napsugarak kellemes simogatására ébredtem, ahogy átszűrődött a fák lombkoronáján. Vettem egy nagy levegőt, de nyomban meg is bántam, mivel a hasam tájéka egyből elkezdett szúrni.
Remény vesztetten visszaejtettem a fejem a mohaszőnyegre. Lepergett előttem a tegnap esti csata.
Orkok. Mindenütt Orkok. Engem üldöznek és akarnak mindenáron megölni. Éles villanást látok, ami a szememhez közelít. Elesek, és az egyik átkozott teremtmény a hasam felé suhint a pengéjével és sajnos el is talál. A földre zuhanok.
Gyorsan megtapintottam az arcomat, hogy érezzem, még mindig ott van-e a vágás. Persze hogy ott volt. Egészen az arccsontomtól a homlokom közepéig, a szememen keresztül. Nagyot sóhajtottam, hiszen ez nem fog egyhamar eltűnni onnét.
Óvatosan felültem és megtapogattam a hasamat. A tegnapi kötés, amit félig eszméletlenül csináltam magamnak csúnyán felszakadt. Lassan felálltam, majd elbotorkáltam athelast keresni.
Hatalmas szerencsémre találtam, majd nem kis mennyiségben a sebemre kentem a megrágott leveleket. Felszisszentem a fájdalomtól, hiszen a gyógynövény szinte égette a sebemet. Gyorsan téptem pár csíkot az amúgy is cafatokban lógó ingemből, majd óvatosan a seb köré tekertem, jó szorosan.
Miután kész lettem a hasammal, tovább botladoztam, hogy keressek egy kis patakot.
Amint megtaláltam a vizet, gyorsan megmostam a kezem, majd a nyugvó víz tükrében ellenőriztem az arcomat is. Csúnya volt.
Óvatosan megmostam a vágást, kimosva a szememből az alvadt vért.
Remegő térdekkel felálltam, nagyon kimerültem a megerőltetéstől. Visszasétáltam arra a helyre, ahol ébredtem, és reményeim beigazolódtak, mikor megláttam a tisztáson legelésző lovamat.
Hirtelen megfájdult a fejem. Végig kellett gondolnom, hogy is kerültem ma ide, de akárhogyan erőlködttem, nem sikerült felidéznem azt, ami a sebem szerzésétől a ma reggeli felébredésem között történt.
Legyintettem a kezemmel, csak hogy vizuálisan is kifejezzem magamnak, hogy nem érdemes törnöm rajta a fejemet, ha egyszer úgyse fog eszembe jutni.
Felkapaszkodtam a lovam nyergébe, majd a fülébe súgtam az úticélt;
— Thranduil barlangjai...

———

— Nyissátok ki a kapukat! —hallottam meg egy kiáltást, majd gyorsan felpattantam a helyemről.
— Nimros, mi az? — kérdeztem a kapuőrtől.
— Egy ló. És a halott lovasa. — szemében valamiféle indulat, vagy érzelem csillant, nem tudtam volna megmondani mi is az.
Majd a földszintről hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja.
- Legolas uram! Ezt látnod kellene!
Lesiettem a faragott lépcsőn az éppen kinyílt kapuhoz.
A látvány nem volt a legszebb; egy fehér ló volt, a bal oldala teljesen véres, habár valószínűleg nem a ló, hanem a lovas vére volt az.
Közelebb léptem, majd átvettem a ló kantárszárát az egyik férfitól. Megsimogattam az állat pofáját, és próbáltam megnyugtatni, hogy le ne vesse magáról a tündét, aki a hátán feküdt. Szerencsére sikerrel jártam, a ló már nem toporgott, így a kantárszárat visszaadtam a férfinak.
Fogtam, óvatosan levettem a halott testet a lóról. Meglepően könnyű volt. Óvatosan lefektettem a földre.
— Nem halt meg! — kiáltottam, mikor kitapintottam az alig érzékelhető pulzusát.
Szeméből kisöpörtem a hamuszürke haját, de egy elfojtott nyögés így is elhagyta a számat, mikor megláttam a szemét átszelő véres heget. Kezemet gyengéden a lány homlokára tettem, ami ijesztően forró volt. Lenéztem a testén, de egy kicsit zavarba jöttem az alig takaró, cafatokban lógó ingétől. Akkor észrevettem a hasán lévő, teljesen vér áztatott kötést.
Felálltam mellőle, kiosztottam pár parancsot az embereimnek, majd amilyen óvatosan csak lehetett, felemeltem a törékeny testet.
Nem is tudtam igazából, hova viszem, de valahogy csak az ispotályban kötöttem ki. Lassan és vigyázva lefektettem az egyik ágyra, majd intettem az egyik gyógyítónak.
— Súlyos sebet kapott a hasán és az arcán. — közöltem rezzenéstelen arccal, de legbelül valamiért aggódtam a lányért. Menekült valaki elől? Vagy csak úgy megtámadták? Miért éppen ide jött?
Rengeteg megválaszolandó kérdés volt, amire minél előbb akartam választ.
A lány teste mintha lassan szürkülni kezdett volna, így a gyógyítók még jobban igyekeztek. Levették a hasát fedő kötést, majd a sebet borító athelas leveleket. Az orromat émelyítő, savanyú szag fogta el, ami a sebből áradt.
— Morgul tőrrel szúrták meg! — kiáltotta hitetlenkedve az egyik fiatal tündelány.
Sarkon fordultam, és amilyen gyorsan csak tudtam, siettem az apámhoz. Ha egy morgul tőrrel sebezték meg, az nem sok jót jelenthet...
Apámat először a trónteremben kerestem, de nem volt ott, így az utamat a melegvizes barlangi tavak felé vettem.
Ahogy beléptem a helyiségbe, az orromat forró szegfűszeg illat, és gőz csapta meg. Az apám az egyik tavacskában ült, de amint meglátta, hogy közeledem, intett a szolgálóinak, akik kisegítették a vízből, és ráadták a köntösét. Majd intett nekik, és a szolgálók két perc alatt eltűntek.
— Apám, egy lovas jött ma. — kezdtem el.
A király odasétált az egyik asztalhoz, majd töltött két pohár bort.
— Mi dolgunk vele? — vonta föl a szemöldökét, miközben a paharat a kezembe nyomta.
Kortyoltam egyet az erős borból, mielőtt válaszoltam volna.
— Nincs magánál. Haldoklik. — válaszoltam.
— Mit lehet tudni róla? Ki ő? — kérdezte majd elkezdett kisétálni a helyiségből. Követtem.
— Semmit nem tudunk róla. Se azt, hogy kicsoda, se azt, hogy honnan jött, semmit.
— Akkor miért lényeges a számunkra? — nézett hátra, arca teljesen közömbös volt.
— Egy morgul tőrrel sebezték meg. — sütöttem le a szemem, mintha valami rosszat mondtam volna. — Ki tudja, hogy meg tudják-e menteni a gyógyítók.
Az apám a földhöz vágta a poharat, ami azonnal szilánkokra tört. — Átkozott orkok! —kiáltotta. — Vezess oda hozzá, mindent ki kell húznunk belőle!
— Nem hiszem, hogy orkok támadták volna meg... Akkor addig üldözték volna, míg végkimerültségben le nem zuhan a lováról, és akkor agyontaposták volna. — érveltem.
— Lehet szerencséje volt. Siessünk.
— Nem lehettett annyi ereje, hogy elmeneküljön... - kötöttem az webet a karóhoz. — Lehet szándékosan hagyták életben.
— Az orkok valóban lemészárolták volna. —kezével végig simított az arcán.—Van valami javaslatod, kik tehették?
—Lidércek.