𝐏𝐫𝐢𝐧𝐜𝐞𝐬𝐬 𝐨𝐟 𝐃𝐨𝐥 𝐆𝐮𝐥𝐝𝐮𝐫 |𝐿𝑒𝑔𝑜𝑙𝑎𝑠 𝑓𝑓|

IV.

Nem törődve a sérült tündeherceggel, a földre vetődtem. A házak hatalmas robajjal dőltek össze Smaug tűz lehellete mentén. Legolast is a földre rántottam, nem foglalkozva a súlyos sebeivel.
Behunytam a szemem, vártam, hogy vége legyen ennek. Tudtam, hogy ez úgyse fog bekövetkezni, de egyelőre nem akartam szembesülni a történtek következményeivel.
Tudtam, hogy fel kéne állni, segíteni a város népének, de nem álltam erre készen. Nem is akartam készen állni.
Fölöttünk még nem járt a sárkány, de az egyre növekvő hőmérséklet, és a házról házra terjedő tűz már alig hagyott menekülő utat a biztonságos kis sikátorunkból.
Nagyot szippantottam a forró, füstszagú levegőből, és rászántam magam arra, hogy felálljak. A tündehercegnek segítő kezet nyújtottam, hogy ő is talpra tudjon állni.
Legolas arca fájdalmas grimaszba torzult, Smaug elszabadulását követően szinte meg is feledkeztem arról, hogy megígértem neki, hogy meggyógyítom. Idegesen hátratűrtem az izadt, szürke tincseket a fülem mögé, hiszen közel sem volt annyi időnk a gyógyításhoz, mint amennyire a tündének szüksége lett volna.
- Ne mozogj. - vettem oda neki, mire Legolas csak haragos tekintettel nézett rám.
- Állni is alig tudok, szerinted elfutnék, vagy mi? - nyögte fájdalmasan a szavakat.
Elmosolyodtam, hiszen igencsak szórakoztató volt az, hogy még mindig vissza akar szólni nekem, noha nincs abban a helyzetben, hogy a türelmemmel játszadozzon.
Összegyűjtöttem minden megmaradt erőmet, testemet lassan elöntötte a kellemes forróság. A tenyeremet végig vezettem a herceg teste előtt, hogy tudjam, milyen gondokkal is állok szemben.
- Jó pár bordád megrepett, az orrod el is tört. - elhúztam a szám, nem tudtam, van-e ennyi energiám, hogy Legolas összes sebét begyógyítsam.
- Sietnünk kellene...- nézett föl a lángoktól vöröslő, és egyben füst borította égre.
Én is felkaptam a fejem, majd magamban füstölögve fordítottam újra a figyelmenet a tünde sérüléseire. Igaza volt a hercegnek, tényleg sietnünk kellett. Méghozzá nagyon.
Éreztem, amint a tenyerem forrósodni kezd. Először Legolas orrához érintettem a kezem, halkan daloltam a valák és a maiák ősi nyelvén.
Legolas már nem foglalkozott azzal, hogy meglepődjön. Éles szeme tovatekintett a lángokban álló háztetőkön, el oda, ahol Smaug sejtetni vélte magát.
Pár örökkévalóságnak tűnő pillanat után, végeztem A tünde sebeivel. Én is az eget kezdtem el kémlelni, de nem hozott sok megnyugvást. Megrántottam a herceg karját.
- Mennünk kellene. - hangom egészen kísértetiesen nyugodtnak hangzott a várost bezengő sikolyok mellett.
Legolas rám nézett, viharkék szeme hideg volt, szinte meg borzongtam belé a hatalmas lángok közepette.
- Nem hiszem, hogy utunk végleg összeforrt. - mondta, finoman tudtomra adva, hogy nem kapcsólodunk össze tovább.
- Hát sajnos ezt nagyon kétlem. - álltam meg a tünde előtt, a mellkasom előtt összefont karokkal. - Láttál engem gyógyítani. Sőt, téged is gyógyítottalak. - tekintetemet az övébe fúrtam. - Sajnos emiatt nem maradt más lehetőség, vagy meg kell öljelek, vagy együtt kell működnöd velem.

————

Haraggal és csodálkozással bámultam a tündenő komoly arcát. Már rég tudatosult bennem, hogy sorsunk összeforrt, de egészen ezidáig nem kellett szembesülnöm vele. Nagyot sóhajtottam, nehezemre esett elfogadni, hogy a tünde magához láncolt.
Tudtam, hogy az, hogy meggyógyított, valami visszafordíthatatlan köteléket fog eredményezni kettőnk között. Nem akartam hinni a szememnek, mikor a nőt először láttam gyógyítani. Volt valami furcsa, ősi erő a tündében, amit észérvekkel nem tudtam volna megmagyarázni. Mikor ezt az erejét alkalmazta rajtam, bevallom őszintén, félelmetes volt. Meleg áradt szét a testemben, és mintha ez az érzés egyenesen a szívemből jött volna. Majd ezután kellemes bizsergés borított el, egészen a lábfejemtől a fejem tetejéig. Ezután már nem éreztem fájdalmat.
Visszatértem a jelenbe. Összeszorítottam a számat, hiszen belegondoltam, mit kívánhat az, hogy a tündével, akire szinte ősellenségként gondoltam, együttműködjek.
- Pontosan mit is kívánsz tőlem? - néztem az obszidián szerű íriszeibe. Azok után, amiket a saját fürdőmben művelt velem, bele se mertem gondolni, hogy mi a terve.
- Kívánni? Kívánni semmit se kívánok. - hangja a tűzvész zajain keresztül is tisztán csengett. - Ó... azt hiszem, félreértetted a helyzetet, drága hercegem. - mosolyodt el kacéran, de a felvett álarc mögött láttam, hogy élvezi, amit velem csinál. Pont mint az első igazi találkozásunknál.
- Ez nem úgy működik, hogy tettem valamit érted, neked is tenned kell valamit értem. - keskeny arca elsötétült. - Te is tudod jól, milyen mágiát alkalmaztam. - szeme átnézett rajtam, egészen el, valami nagyon távoli helyre. Tudtam, hogy nyugat felé néz. Valinor felé.
Most már jól tudtam, miféle hatalomnak van a birtokában, de nem igazán tudtam, hogy ez mit is jelent valójában.
- A sorsunk, mindkettőnk hatalmas sajnálatára, összeforrt. - ajkát lebiggyesztette, szomorúságot játszva ezzel. - Nem engedhetlek el, sajnálom.
- Nem engedhetsz el? - a helyzet abszurditása ellenére felnevettem. - Ha nem tűnt volna fel, én vagyok a herceg, te pedig csak egy szökött fogoly vagy.
Felnevetett. Ez most kívételesen nem az a szarkasztikus nevetése volt, ez teljesen őszíntének hatott. A kacagása csilingelt, akár valami földöntúli muzsika. Szinte beleborzongtam a furcsa hangba.
- Hát egy bizonyos szemszögből igazad van. - a találkozásunk óta először, most igazán, őszintén nevetett. - De tényleg nem hagyhatlak menni úgy, hogy Valinor mágiája még a testedben van.
Hát bevallotta. Valahogy furcsán hatott rám az, hogy kiderült a titokzatos erő eredete.
Karjaimat összefontam a mellkasam előtt, és párbeszédünk alatt most először jutott eszembe az elszabadult sárkány. Nagyot nyeltem, feltérképezve azt, mekkora veszélybe is kerülhetek.
A nőre néztem. Teljesen máshogy nézett ki, mint amikor először láttam. Hosszú, hamuszürke haja fényesen omlott le egészen a vékony derekáig. Arca vékony volt, szája mintha csak a szerelemre termett volna. És a hazug szavakra...Emlékeztettem magamat. Mandulavágású szeme pimaszul csillogott. Arcának a végső keretet a finom vonalú, sötét szemöldöke adta meg.
- Akkor most mit csinálunk? - kérdeztem. Tudtam, hogy igaza van a mágiáját értve, szóval nem volt értelme tovább húzni a számat amiatt, hogy egy kis időt a kibírhatatlan tündével kell töltenem.
- Ha nem vetted volna észre, egy sárkánytűztől lángoló város közepén állunk. - száját ngonosz mosolyra húzta.
Én is elmosolyodtam. Indulhat a sárkányvadászat.

Good afternoon, csillagaim! Ez most sajnos egy kicsit rövidebb fejezett lett az eddigieknél, de remélem, ettől függetlenül élveztétek! Ha tetszett, voteoljatok, kommenteljetek stb. További szép napot! 💕