Farkasokkal párhuzamban. ✔️/ÁTÍRÁS ALATT/

*13*

Másnap Hope tíz óra előtt öt perccel az erdő szélén állt. Darcy mellette "nyugtatta" ezekkel a szavakkal: "Ez volt életed LEGELCSESZETTEBB biztató szónoklata." vagy például "Az égadta világon senki se fog eljönni." és ezt követően körbe-körbe sétált miközben a telefonját böngészte.

- Darcy!! - lett elege Hopenak. - Befognád már végre?! Tudom nem volt ez egy hegyi beszéd, de legalább komolyan mondtam.

- Bocsánat Komolyság Úrnője! - hajolt meg.

- Látom már! Jönnek! - látott meg pár elmosódott alakot akik a két lány felé tartottak.

Egy tucatan lehettek. Luke-al a csapat élén. A sereghajtó pedig Liam volt.

- Pontosan mennyien vagytok? - ugrott rögtön a témára a lány.

- Neked is szia! - válaszolt Luke. - 20 embert sikerült meggyőznöd a beszédeddel.

- Tudják a tervet?

- Igen. Mindent elmondtam nekik amit te nekem. Kivéve, hogy ki hova kerül... - kiáltott hátulról Liam. Majd gyorsan előre futott. - Gondoltam azt megoldod.

- Egy pillanat. KIK AZOK AKIK NAGYON CSENDBEN TUDNAK MOZOGNI?! - fordult a tömeghez.

Hat kéz emelkedett a magasba.

- LÉPJETEK ELŐRÉBB. - kérte meg Hope. - Oké.

- Az tuti csajszi, hogy elfog menni a hangod mire lemegy a nap. - jegyezte meg Darcy.

- Két embert fogunk a két kapuhoz állítani. Melyikőtök remek harcos? - nézett körbe.

- Ömm... Ami azt illeti... Ezt nem tudjuk csak így eldönteni. - szólalt meg az egyik a hat közül.

- Jó... Igaz... Akkor Luke tart egy apró versenyt. És az a négy ember aki megnyeri, azok lesznek a két kapunál. - találta ki. Aztán a mögötte lévő fiúhoz fordult. - Csak annyi kell, hogy megtudjuk melyikőjük támad a legjobban lesből.

- Rendben. Gyertek! - intett a hat embernek, és arrébb mentek.

- Mikor a négy ember lezárta a kijáratokat - folytatta Hope a többieknek. - becsatlakoznak hozzátok. Mi négyen - mutatott Darcyra, Liamre, Lukera, és magára. - És Tom északról adunk jelet.. A házból - magyarázta. - És akkor majd támadtok. Készüljetek fel, hogy Ők jóval többen vannak. De mivel meglepetés lesz nekik a támadás, van esélyünk. Van kérdés? - nézett körbe.

- Nincs. Remek. Akkor ehetünk. - indult el az erdő felé Darcy.

-Hallottátok. Ehetünk. - erősítette meg Hope. Oda futott ( a szuper gyorsaságát használva) Lukehoz. - Az erdőben leszünk. Megyünk enni. Majd gyertek.

- Oké. - vette tudomásul a lány szavait.

*

Pontosan 12 óra 10 perckor minden, és mindenki a helyén volt.

- Készen állsz a bosszúra? - lépett Darcy barátnőjéhez.

- Nem fogom megölni. - válaszolta Hope.

- Azt hittem. - hökkent meg.

- Nem én fogom. - helyesbített a lány.

- Hát akkor...?

- Luke. - nézett a fiúra.

- Szerinted képes lenne megölni a saját apját? Meg amúgy is!? Miért pont Ő? Miben olyan különleges? - háborodott fel a lány.

- Nem mondhatom el.

- Persze. Te soha semmit nem mondhatsz el! - fordított hátat.

- Mindig mindent elmondtam neked! Csak ez az egy kivétel van! Amúgy meg. Nem is az én titkom. - mondta a lány.

- Hope. Tartalékold az energiádat. - szólt rá Tom.

Főhősünk mély levegőt vett. És lenyugodott.

Öt perc múlva Luke megadta a jelet. Kintről beáradtak a sikolyok, a jajgatások, és az ordítások zajai. A szobában lévő öt ember türelmesen várt a falhoz simulva. Pár perc várakozás után a kilincs lenyomódott. Tom magához szorította puskáját, Darcy baseball ütőjét. Hope és Liam pedig megvillantották farkas fogaikat, és ragyogtatták szemeiket. Egy pillanat múlva hároman rontottak be a hálószobába. Két őr, és Kobal.

Tom beleeresztett pár golyót az egyik őr testébe. A golyók ezüstből készültek, és sisakvirágba lettek mártva. Így az őr tehetetlenül rogyott a padlóra. Eközben Darcy és Liam a másik őrt foglalták le. Míg Kobal és Hope a vérfarkas történelem egyik legfontosabb harcát vívták.

Luke a földön ülve gyűjtögette erejét. Kezében valamit szorongatott. Szeme csukva volt. Mély lélegzett. Be...Ki... Be... Ki... Be...Ki... A tárgy amit oly' nagyon erősen fogott. Emlékekhez fűzte őt. Régi. Emlékekhez.

Luke 5 éves volt. Akkor még a két falka egy volt. És az erdőben remekül lehetett mulatni. Hope és Ő rengeteget játszottak. A fiú kedvenc játéka a fogócska volt. Hope ezt utálta. Meg szinte az összes játékot amiben a fiú használni tudta képességeit.

- Nem ér!!! Megint csaltál!!! - kiáltotta a lány minden egyes kör után, mikor a fiú ráijesztett bújócskázás közben. - Anyuuuuu!!!

- Hope!! Várj!! Csak vicc volt!! -futott a síró gyermek után.

- Fiam!!! - rivalt rá apja. A fiú összerezzent és félve elindult apja felé.

- I...Igen apám... - várta a büntetést térdepelve. Arca már könnyes volt. Tudta jól, hogy nem szabadna használnia a képességeit. A múltkor is jól elverték. Hát most sem számított kíméletre. Hope édesanyja mindig megakadályozta, hogy apja kegyetlenül bánjon az ifjú Luke-al.

- Kövess. - indult el Kobal a patak felé. A fiú meglepődve törölte le könnyeit.

- Halkan. - bújtak el egy bokor mögött. A pataknál egy gyönyörű szarvas legelte a friss zöld füvet.

- Mit csinálunk apám? - suttogta a fiú.

- Nem használhatod mindig ész nélkül a képességedet.Egyszer majd te kerülsz a trónra. Te leszel a király. És szeretném, ha megtanulnál úgy is viselkedni. És úgy harcolni.

- Ifjú vagyok én még apám.

- Persze, hogy az vagy még. De majd egy napon férfi leszel. A férfinak pedig erősnek kell lennie. És még ily ifjú korodban ismerned kell azt az erőt amit birtokolsz. A szarvas... - mutatott az agancsosra. - Öld meg.

- .... A...Apám... - rémült meg a szó hallatán.

- Had lám azt az erőt amivel ily módon ijeszgeted Hope-ot.

- Én... Én... Sajnálom... Csak játszottunk...Nem akartam megrémíteni... -szipogta Luke.

- Mutasd!! - parancsolt rá Kobal.

- Nem.... Nem tudom megtenni... - sírta.

- Hát nem vagy képes rá?!! Hogy tartod el így népedet majd?!! Öld meg!! - nyújtott át egy aprócska kést. - Hallod?!!

- Igen... Apám... - vette el a kést. Letörölte a könnyeit. És az őz felé fordult...