Farkasokkal párhuzamban. ✔️/ÁTÍRÁS ALATT/

*1*

- Szia, Tom! - köszönt el a lány lépcsőn lejövet.

- Ácsi-ácsi! Hova-hova róka koma? - állította meg apja.

- Hatkor kezdődik a buli. - nézett rá órájára. - De mondtam.

- Tudom. Csak... Gyönyörű vagy.

- Köszönöm. – mondta, azonban nem őszintén. És már nyitotta is az ajtót. Nem akart ezzel törődni, elfog késni.

- Várj! - szólt utána Tom. - Ezt majdnem itt hagytad. - vett elő egy ékszeres dobozt.

- Még nincs itt a szülinapom. - rakta le retiküljét Hope.

- Igen. De... Ez egy családi örökség. Még édesanyádé volt. - beszéd közben intett lányának, hogy forduljon meg. – Ő az anyjától kapta. Aki pedig az övétől. És így tovább. A tizennyolcadik születésnapodra kellett volna átadnia.

- Az még négy nap múlva lesz. - szólt halkan a lány és sötétbarna haját előre hozta kezével, hogy apja rárakhassa a gyémánt nyakláncot.

- Nem bírtam addig várni. - kapcsolta össze végül a láncot. - Kész. Fordulj meg...

A lány úgy tett. Alaposan megnézte magának a medált. Gyönyörű volt. Különleges. A gyémántot hold alakúnak alakította ki a készítő. És a fény is furcsán csillant meg rajta.

- Tyű...! – ámulta apja. - Csodás vagy.

- Rendben. - pirult el a lány. - Akkor. Jövök majd tizenegyre. - csukta be maga mögött gyorsan az ajtót.

- Héj! Fél tizenegyet beszéltünk! - nevette el magát Thomas. Majd magában motyogva visszatért a konyhába. Ugyanis szakács volt. A város legjobb szakácsa. A konyha volt az ő csatamezője. A fűszerek, a zöldségek, gyümölcsök és a húsok a katonái. A kés, a kanál, a villa, a spatula és a fakanál volt az ő fegyvere. Ellensége pedig saját kritikája. - Ezek a kamaszok.

*

- Mély levegő. - állt meg Hope az ajtó előtt. - És...

Bentről lila színű füst szökött ki, ahogy résnyire kinyitotta az ajtót. A zene bömbölt. Elektronikus. Nem az ő stílusa, de tudja jól, hogy mire vállalkozott. Mikor a lány belépett tömény alkohol szag csapta meg az orrát. Miután becsukta maga mögött az ajtót, három vele egyidős lány termett előtte.

- Helló! - kiabálta Hope, mivel saját hangját is alig hallotta.

Választ egyelőre nem kapott. Csak méregették a lányok szemükkel.

- Kicsim. - szólalt meg végül a középső. Ő nem ordított mégis tisztán hallotta Hope, hogy undorodva beszél. - Ezt a rongyot a kukából túrtad?

A mögötte lévő két lány idegesítően vihogni kezdett.

- N... Mi? Nem... Én... - Hope magára vette, így alig tudott megszólalni.

Szerencséjére, vagy nem, két srác lépett oda. Az egyik magas, fekete hajú. A másik egy fejjel alacsonyabb barátjánál, barna bőrű, nagyon rövid hajú, épphogy csak volt valamennyi, de azok is gyűrű göndörek. Mindkettő kezében egy papírpohár, tartalma valószínűleg ritka szar sör.

- Mi az Samantha? - kérdezte a magasabb.

- Óó, Luke. –pördült meg elegánsán a középső.

A Samanthának nevezett lány, aki leszólta Hope ruháját, hirtelen hangnemet váltott. Kecses, gyengéd lett. Az igazi törékeny, ártatlan kislány szerepét játszotta.