Csak egy alma

10. fejezet

Loki nem vesztegette az időt, ahogy a halandó lány betegszobája felé sétált. Néhány egyszerű varázslattal nemcsak a szoba környékét, de még a szomszédos ajtókat is jelentéktelenné bűvölte. A folyosón megnőttek az árnyak, eltűntek a díszek, mintha csupán elfeledett és ritkán használt szárnya lenne ez a Gyógyulás Házának. A biztonság kedvéért elhelyezett néhány felejtés-varázst is a folyosó bejáratánál, hogy ha valakinek mégiscsak arra járni támad kedve, a lehető leghamarabb felejtse is el, miért jött, és forduljon vissza.

Nem akarta, hogy bárki megzavarja a virrasztást.

Amikor belépett a szobába, odabent a behúzott függönyök miatt félhomály uralkodott, pedig kint szikrázóan sütött a nap. A levegő szinte fojtogató volt, tele Godrud gyógynövényeinek nehéz illatával. Rosie szorosan lehunyt szemekkel, hófehér arccal, derékig fehér takaróval betakarva feküdt az ágyban olyan mozdulatlanul, mint egy szobor.

A herceg becsukta az ajtót, és közelebb lépett. Az ágy melletti asztalra letette a bükköny-főzetet, aztán vetett egy pillantást az elfüggönyözött ablakra. Felemelte a kezét, de aztán meggondolta magát. Inkább békén hagyta a függönyöket. Az ágyhoz sétált és óvatosan leült a szélére. A lány lélegzetvételét hallani sem lehetett, még mellkasa is csak alig észrevehetően emelkedett és süllyedt. Kezét a takaró szélére fektették. Ahogy Loki hozzáért az ujjaival, a bőre hideg volt és élettelen.

Emlékeztetnie kellett magát, mi is volt az eredeti szándéka. Nézte a lányt, akinek fogalma sem volt arról, milyen következményei lesznek a tettének, és mégis habozás nélkül a nyílvessző útjába lépett. Legbelül mindennél jobban szerette volna azt hinni, hogy Rosie tényleg őt akarta megmenteni. A működésbe lépett varázslat, mely karddá változtatta az aranytölgy botot, ezt látszott igazolni. A kirakós játék lassan kezdett összeállni. Egyetlen probléma volt csupán. A véráldozat túl drága volt. Lokinak nem akaródzott megfizetni ezt az árat.

Nagyot sóhajtott. Az esze azt súgta neki, hogy ha el akarja érni a célját, az eredeti célt, melyet hetekkel korábban kitűzött maga elé, nem szabad meginognia. A halandók csak halandók. Egyik sem érdemel kitüntetett figyelmet, bármily fontos is az, amit tesznek. Megfogta a lány kezét, és igyekezett nem gondolni arra, milyen volt őt hallani énekelni, milyen volt tánc közben a karjaiban tartani, és milyen volt a szemébe nézni, miközben az ő nevét suttogja. A másik tenyerét is rákulcsolta Rosie kezére, és megszüntette a fagyvarázst.

Ahogy a mágia utolsó maradéka is elhagyta a lány testét, bőre egyik pillanatról a másikra melegedni kezdett. Méghozzá olyan gyorsan, hogy az még a herceget is meglepte. A félhomályban is jól látta, ahogy Rosie arca kipirosodik, és egyre gyorsabban veszi a levegőt. Felállt, és a kancsóból kitöltött egy pohárnyit a főzetből. Pontosan tudta, mi fog következni, ha a lány megissza azt, és a gondolatra megremegett a kezében a pohár.

Kinevette magát érte. Ostobaság volt aggódnia.

A lány bőre most már forró volt, és égetett, mint a tűz. Loki igyekezett tudomást sem venni róla, amikor egyik ujjával a lány ajkához ért, és kinyitotta a száját, hogy megitassa vele a folyadékot. Kissé megemelte a lány fejét, amikor a poharat a szájához tartotta. Rosie felköhögött, de végül lenyelte az összeset. A férfi lassan visszafektette őt a párnára, és félretette a poharat. Újra megfogta a lány kezét, és várta a hatást.

Nem tartott sokáig a várakozás. A láz elmúlt, a lány egyenletes lélegzése pedig azt sugallta, hogy alszik. Azonban Loki érezte, ahogy a keze meg-megremeg a tenyere alatt. Egy kis idő után szaggatottabban szedte a levegőt, és ide-oda forgatta a fejét a párnán.

Loki szemei összeszűkültek, amikor a lány először kiáltott fel a fájdalomtól. Közelebb húzódott hozzá, és halkan beszélni kezdett hozzá: