Csak egy alma

13. fejezet

Loki először a testőrparancsnokkal beszélt. A férfinak el kellett mesélnie mindent, ami azután történt, hogy ő eltűnt a trónteremből. Rosie érdeklődve hallgatta őket, de a herceg kínosan ügyelt arra, hogy egy szóval se említse, mit csinált ő maga, miután az eszméletlen lányt a Gyógyulás Házába vitte. A parancsnok azt mondta, az éj-elf testét az istálló alagsorába vitték Odin király parancsára, aki azt az utasítást adta, hogy ne is szabaduljanak meg tőle egészen addig, amíg a herceg nem vetett rá egy pillantást. Loki gondolatban köszönetet mondott az apjának a bölcs előrelátásért.

Az istálló alagsorában sötét volt, dacára a fáklyáknak, melyek néhány méterenként megvilágították a folyosókat. Odakint ragyogott minden, idelent viszont hideg volt, és nyomasztó levegőtlenség. Rosie didergett, bőrén kiütközött a hideg veríték.

- Félsz? - kérdezte Loki gúnyosan. - Fogjam a kezedet?

A lány megdörzsölte a karját, de nem válaszolt, csak szorosan megmarkolta a kardját. A kezébe áradó melegség megnyugtatta.

Loki kuncogott egyet, ahogy meglátta a mozdulatot.

Az egyik folyosó végén kinyitott egy ajtót. Rosie megtorpant. Odabent mégiscsak egy hulla van. Vajon milyen állapotban lesz? Mégsem kellett volna idejönnöm, gondolta. Tényleg ostoba vagyok.

A herceg hátrafordult, megfogta a kezét és magával húzta a szobába. Aztán gondosan becsukta maguk mögött az ajtót.

Odabent mindent kékes ragyogás borított be. A kis szoba közepén egy hosszúkás emelvényen ott feküdt az éj-elf lehunyt szemmel, mintha csak aludt volna. A megtartó varázslat kék fénye hullámokat vetett körülötte, megakadályozva, hogy a test bomlásnak induljon. Semmi hullaszerű nem volt benne, és Rosie megkönnyebbülten kiengedte a levegőt, amit eddig bent tartott. Sőt, elengedte a herceg kezét, és odalépett a testhez. Megbűvölten nézte a teremtményt, akinek a létezéséről még sohasem hallott.

A férfi kifejezetten jóképű volt. Hosszú fehér haját az arca köré rendezték, az egyik oldalon kilátszott a tincsek közül hosszúkás fülcimpája. Egyik kezét keresztbe tették a mellkasán, a másikat rákulcsolták az íjára. Rosie kérdő tekintettel felpillantott a hercegre.

- Túlzásnak tartod? - kérdezett vissza Loki a lány ki sem mondott gondolatára válaszolva. - Harcos volt, aki parancsra cselekedett. Ennyi tisztelet mindenkinek jár.

Rosie visszafordult a holttesthez. Végigtekintett rajta, alaposan megnézve magának a finom kidolgozású láncinget, a faragásokkal díszített íjat, aztán újra a férfi arcára pillantott. Ekkor vette észre a csillag alakú medállal díszített láncot a nyakában.

- Nem túl férfias ékszer... - jegyezte meg csendesen.

- Hm? Tessék? - lépett oda mellé a herceg, aki eddig a gondolataiba merülve állt az emelvény mellett.

- A medál. Inkább egy nő nyakába való egy ilyen finom holmi, nem gondolod?

Loki a kezébe vette a nyakláncot. Apró mozdulatot tett a másik kezével, és a lánc kikapcsolódott. Lehúzta az éj-elf nyakából, majd odalépett az egyik fáklyához, és körbeforgatta, hogy minden oldalát alaposan megnézhesse.

- Ezüst... Tizenkét ágú csillag...

- Jelent valamit? - lépett oda hozzá Rosie kíváncsian.

- Nem tudom. - rázta meg a fejét Loki csalódottan. - Csak annyit tudok, hogy az éj-elfek kedvelik az ezüstöt. Nem jelent semmit, hogy valaki ilyen ékszert visel. Ezzel nem megyünk semmire.

A saját nyakába akasztotta a láncot, és kinyitotta az ajtó.

- Menjünk. - intett a lánynak.