Nalu - Színház az élet

8. fejezet: Dragneel család

Natsu, miután elváltak útjai Lucy-től lassan hazaballagott, ahol nevelőszüleivel lakott. Hamarosan egy fehér kerítéssel körbezárt emeletes házhoz ért, melynek falai fehér színűek voltak, legalábbis az egyik fele, mert másik felét borostyán vonta be. Ablakai és ajtaja barna színűek voltak. 

A fiú belépett a kapun és alig zárta be maga után, egy fekete színű német juhászkutya futott feléje és farkát csóválva üdvözölte gazdáját. Natsu mosolyogva letérdelt és kitárta karjait és ebből a kutya megértette, hogy szabad az ugrás. Le is döntötte a földre Natsut, aki nevetve próbált kitérni  a kutya nyalogatásai  elől.

- Diablo! Elég volt, te komisz. Tudom, hogy hiányoztam, de azért nem kell megenned engem - nevetett Natsu, majd mikor a kutya végre leszállt róla és fark csóválva leült a földre, a fiú végre felemelkedhetett a földről. - Ígérem, később játszok veled - vakarta meg Diablo füle tövét, majd táskáját felvéve vállára, amit a zuhanástól leejtett a földre, lassan az ajtóhoz ment. 

Nagy levegőt vett, ahogy az ajtó elé ért, és azon gondolkozott, mit mondjon szüleinek arról, hogy nem kosarazhat egy ideig. Biztos, hogy nem őt fogják hibáztatni, ahogy soha nem őt szokták. 

Natsu lassan lenyomta a kilincset és belépett az ajtón, majd a cipőjét levette az előtérben, és egy kis szekrénybe tette. Ezután felvette a benti cipőjét és lassan beljebb ment a házban.

- Megjöttem! - kiáltott fel Natsu szokásához híven, és ahogy az várható volt, a hangjára előjött egy gyönyörű, szőke hajú, kék szemű nő, akinek egy kötény volt a ruhájára kötve.

Ez a nő, Sakura Dragneel, Natsu és Zeref nevelőanyja, aki egy Gyermekmentő alapítványnál dolgozott. Mivel sajnos nem lehetett gyermeke, ő és férje, Ayato az örökbefogadás mellett döntött. Először Zerefet, majd Natsut fogadták örökbe, majd pár év múlva következett egy kislány is, Wendy. 

- Isten hozott, kisfiam! - mosolygott rá a nő és odalépve Natsu-hoz megcsókolta az arcát. - Milyen volt a napod? Mintha kicsit később jöttél volna, mint általában. Tovább tartott az edzés? - tette fel kérdéseit a nő, mire Natsu csak bűnbánóan lehajtotta a fejét.

- Nem, anya, nem is voltam edzésen - mondta Natsu, mire a nő meglepetten nézett rá.

- Na, de miért? - kérdezte, végül eszébe jutott milyen nap is van. - Oh, tényleg, az a nap van, ugye? Édesanyád halálának évfordulója. Elmentél a házatokba? Gondolom a sírjához is elmentél.

- Igen, elmentem - motyogta Natsu és erre a nő átölelte őt.

- Tudom, milyen fájdalmas lehet neked most ez a nap, de mi itt vagyunk neked - mondta az anyja.

- Köszönöm - szólt halkan a fiú, majd ráemelte tekintetét a nőre. - Anya, mondanom kell valamit. 

- Hallgatlak. Valami súlyos dolog? Nagyon komoly képet vágsz - érdeklődött a szőke hajú nő. 

- Felfüggesztettek egy hónapra a kosarazástól, mert betörtem egy fiú orrát - vallotta be bűnét Natsu, mire a nő döbbenten nézett rá. - De nem én kezdtem, anya. Az a fiú volt, aki sértegetett engem, mármint titeket, pedig nem is tudja mi mindent tetettek értem. Ráadásul, majdnem meg is ütött egy lányt, aki közénk lépett, hogy leállítsa a vitát. Anya, én komolyan megpróbáltam visszafogni magam, de az, hogy majdnem megütötte azt a lányt, túlment minden határon - mondta felháborodva a fiú és Sakura elmosolyodott rajta.

- Tudom, fiam, hogy te megpróbáltad - simogatta meg Natsu arcát. -  Őszintén szólva, haragudtam is volna rád, ha nem véded meg azt a lányt. Azonban ez a felfüggesztés nem jogos. Beszélek az igazgatóval, hátha meggondolja magát - mondta a nő és Natsu hálásan nézett rá.