Nalu - Színház az élet

17. fejezet: Egy barát szavai

Natsu összezavarodva állt ott a járda szélén és az imént kiejtett szavai jártak a fejében. Valóban beleszeretett volna Lucy-be? Az nem lehet. Nem történhetett meg ilyen hamar, hiszen alig három hete csak, hogy találkoztak. Ilyen rövid idő alatt képtelenség beleszeretni valakibe.

Annak idején Riko-nak is hónapokba telt, míg befészkelte magát annyira a szívébe, hogy nem tudta onnan kiűzni. Elvesztése pedig annyira fájt neki, hogy sokáig maga alatt volt miatta.

Oly nagyon szerette Rikót, ő volt az a lány, aki először megérintette a lelkét, amit anyja halála miatt és a folyamatos nevelőszülők miatt mélyen elrejtett. Bár igaz akkor még nem kellett nagyon kirángatni őt csigaházából, hiszen akkor még egy nagyon más természetű fiú volt. Amikor pedig Riko elérte, hogy úgy szeresse, ahogy lányt még nem, egyszerűen elhagyta.

Natsu nagyot sóhajtott és újra Lucy jutott az eszébe, valamint az érzései iránta. Talán nem is szerelem ez, hanem csak hálás neki, hogy képes elfogadni őt, hogy elfogadja mind a két arcát.

Elvégre Lucy ismeri a rossz fiú énjét is, meg az igazit is, mégse tűnik úgy, hogy valamelyik arcát nem bírná elviselni. Elfogadja úgy, ahogy van, két arccal, színházhoz hasonló élettel.

Nem lehet ez szerelem, hiszen az ő szíve még mindig be van zárva, nem lehet azt csak úgy kiengedni ketrecéből még egy csókkal sem, vagy egy olyan ragyogó mosollyal amitől egész lelke megtelik melegséggel, vagy úgy egyáltalán az egész lényével.

- Istenem...mégis mi ez az érzés, ha nem szerelem - motyogta a fiú és fáradtan tarkóra tette a kezét. - Kizárt, hogy beleszerettem volna...Vagy talán mégis?...Nem, mégis csak ki van zárva. Lehetetlen. Képtelenség és kész - mondta összezavarodva és lassan elindult hazafelé.

Natsu zsebre dugta a kezét és a lemenő nap fénye megvilágította magányosan bandukoló alakját. Sokan utána bámultak, elvégre a cseresznyevirág hajú fiú egy nagyon helyes és menő kiállású fiú volt. Aki mellett elment, az csak sóhajtva nézett utána és szinte elolvadt a látványától.

A fiú ezt nem igen vette észre, mert csak az ő kis szőke hajú hercegnőjére gondolt. Magában csak így nevezte őt, hiszen hozzá képest valóban az volt. Habár az ő nevelőszülei sem épp szegények, de attól még nincs olyan hatalmas vagyonuk, mint a Heartfilia családnak.

Az a család, majdnem olyan, mint egy királyi család, egy hajóvállalat és vagy öt különböző kis vállalat tartozik még a család birtokába. A ő kis szerény családja labdába se rúghat mellettük. Na, de mi lesz, ha Lucy-vel esetleg komolyabb kapcsolatot akarna? Vajon ez a gazdag család elfogadná őt?

Natsu ekképpen elmélkedett, mikor egész testét egy furcsa érzés kebelezte be, olyan volt, mintha valaki figyelte volna és ettől nagyon kellemetlenül érezte magát. Lassan megállt és körbenézett, de nem látott senkit, akire utalt volna, hogy figyeli, ezért csak megvonta vállát és folytatta útját.

Natsu távolodó alakját egy vörös hajú, fekete szemű és zöld ruhás lány figyelte. Ez a lány Riko volt, Natsu egykori barátnője, aki most azért figyelte ex barátját, mert kíváncsi volt arra vajon van-e valakije.

Na, és miért kíváncsi erre? Azért, mert szerette volna őt visszahódítani, hiszen mióta Natsu lett a suli rossz fiúja, nagyon megváltozott. Nagyon vagány lett, amitől az ő érzései megváltoztak, hiszen mindig is azt akarta, hogy ilyen legyen. Most, hogy végre olyan, mint akarta, talán igazán boldogok lehetnek egymással.

Igen. Meg fogja próbálni, visszahódítani Natsut, és tudta, hogy sikerülni fog neki, mert lehetetlen ellenállni egy olyan lánynak, mint ő.

***
Lucy kipirult arccal ért be a szobájába és lassan végigdőlt az ágyon. Magához szorította a Natsu-tól kapott plüss macskát és elmerült a gondolatokban. Azt hitte, hogy rossz ölet elmenni a fiúval randizni, de végül egy csodálatos nap lett belőle.