Egyedül mentem suliba, kurva jó idő volt egy márciusi reggelhez képest. Az ócska rózsaszín fülesem félig be volt dugva a fülembe, kabátom a kezemben volt, táskám a hátamon. Átlagos voltam. De csak a látszat volt átlagos, mert mikor egy háztömbnél mentem, majdnem elsírtam magam. Szorongtam. Haldokoltam. Csendes, haldokló megfigyelő lettem. Néztem az embereket, ahogyan monotonon végzik a dolgukat. Néhányan siettek, néhányan ráérősen mentek. Senkit nem láttam boldognak.
Talán el kéne fogadni végre, hogy egy boldogtalan világban élünk, ahol a jóllét igencsak kimerítő.
YOU ARE READING
Légszomj
Randomtengerben elvesző érzelmek völgye // Befejezett, folytatása Párafolt néven lesz publikálva. //
