Drogbáró

#20

Egy sikátorban vagyok. Le van közözve a kezem, és a lábam. Hatalmas nagy csend. Sötét van. Egy lámpa világít csak. Nagyon halovány fénye van. A fal felé vagyok fordítva. Ha oldalra nézek van egy poros romos szekrény.
- Hol vagyok? - kérdezem magamtól.
- Nem fontos. - Szólal meg egy férfi hang a hátam mögül.
Hallom, hogy közelebb jön. Nagyon félek.
A hajamba belesimít, majd egy tincset kivesz és azzal játszik.
- Ki vagy te? - forgolódok hátra, de egy maszkos nagy darab férfi alakot látok. Csak a szemei látszódnak ki. Nagyon sötét van. Nem látok belőle szinte semmit, de szemei szinte rikítanak. A férfi mérgesnek tűnik.
- Nem fontos. - csak ennyit morog.
Elém jön, ekkor a fénytől látszódik zöldes szeme.
Hasonlít Raffaelre. Megpróbtam leköpni, de csak a cipőjét sikerült. Hírtelen pofon vágott. Mintha az egész világ befordult volna velem úgy fájt. Sajgott, égett a helye, és ahogy a könnycseppek lefolytak az arcomon, egyre jobban marta is.
- Engedj el. - Zokogtam. Mozgolódtam a székbe, de semmit sem értem el vele, mert szorosan le vagyok kötözve.
- Nem lehet. - néz rám szomorúan. - Már eljátszottad az esélyedet. Megszegted a szavad.
- Még egyszer utoljára kérdezem... Ki vagy te? - fröcsögtem az arcába a dühtől forrva.
- Még egyszer, és utoljára mondom, hogy nem fontos. - mondta, majd a másodperc töredéke alatt a hasamba szúrta a kést.

- Segítség. - ordítottam, majd felültem az ágyban. Nagy, mély levegőket vettem. Csak egy álom volt nyugtattam magam.

(ezt ajánlom közben hallgatni)

2 hónap múlva

Ami óta Raffael így elutasított magától, és iszonyatosan megbántott, nem foglalkoztam vele. Együtt aludtunk egy szobában, egy ágyban, de úgy viselkedünk egymással, mintha az a csók sose történt volna meg. Kicsit fáj, dehát ez van.
Hiányzik a családom egyre jobban. A barátaim. Az otthonom. Nagyon rossz...
Le voltam izzadva, csak úgy folyt belőlem a veríték.
Az órára pillantottam, és hajnali fél négy van. A mellettem lévő lámpa égve van, nem oltottam le. Raffael sehol se volt.
Felkeltem és a zuhanyzóba vettem az irányt. Megengedtem a vizet, majd fogat mostam.
Felvettem egy kisnadrágot, meg egy trikót.
Lementem a konyhába, csináltam magamnak két szendvicset, és egy chipset majd a kezembe fogva, lementem a partra.
Egy öt perc alatt odasétáltam, és a homokba leültem. Már kezdett feljönni a nap. Gyönyörű. Imádom.
Kicsit kiszellőztettem a fejem.
Már kezdett kivilágosodni, és a távolba láttam egy alakot futni.
Kibontottam a chipsemet, és figyeltem az alakot, aki egyre jobban közeledett.
Széles vállai vannak, viszonylag szálkás. A napfény szőke haján csillogott.

- Helló. - túrt a hajába. Igazi macsó. Fekete rövidújjú pólót viselt, egy laza szürke nadrággal.
- Szia. - mondtam tele szájjal. Mintha nem is én lennék. - Kérsz? - nyújtottam felé a chipset. Most moziba vagyok ugye? Vagy megint álmodok?
- Aha. - mondta dörmögős hangon. Neki is reggel van.
Leült mellém, bocsi helyesbítek levágódott mellém, de olyan szintű lazasággal, hogy a homok ennél jobban nem puhulhatott volna el alatta. Ja és a ráadás, rajta egy szem homok se volt. De rajtam? Ugyanmár én kit érdeklek?
- És mizu? - nézett rám zöldes íriszeivel. Azt a rohadt szép szemei vannak. Eddig miért nem vettem észre?
- Bocsi...mi ismerjük egymást? - nevettem rá? Majd egy újabb szelet chipset vettem ki a zacsiból. Annyira azért nem engedem magam elvarázsolni.
- Nem, de majd meg fogjuk... - vakarta meg a tarkóját.
- Túlságosan is biztos vagy ebben... - kuncogtam.
- És mi a neved? - nem vette figyelembe amit mondtam. Mintha meg se hallotta volna.
- Mary. És a tiéd? - hazudtam. Vadidegen fickónak miért is adnám ki a nevem? Nem vagyok biztonságban sehol se.
- Tyler vagyok. - mosolygott szintén. - mintha valami filmből szedték volna a palit.
- Nos Mary... - kicsit nevetnem kell, amikor az állnevemen szólít. - Mi járatban erre ilyen korán hajnalban?
- Kijöttem megnézni a napfelkeltét, és már reggeliztem is...Te?
- Azt látom. Tök egészségesen táplálkozol. - nézett a chipses zacsira, aminek az alján már alig van... - amúgy futni járok ki. Nem messze lakom.
- És hány éves vagy? - kérdeztem
- Huszonkettő kérlek szépen. - nézett rám. Olyan mintha belelátna a lelkembe. - Te?
- Tizenkilenc. - mintha meglepődni láttam volna. - Na ki vele... Mennyinek néztél? - nevettem rá.
- Hát őszintén olyan tizenöt évesnek.
- Kabbe. - vihogtam. - Dohányzol amúgy? - fogalmam sincs mit mondjak, vagy mit kérdezzek.
- Nem. Sose cigiztem. Azért, mert anyám a sok cigitől tüdőrákot kapott, és meghalt. Megfogadtam , hogy még csak droghoz se nyúlok. - tekintett szomorúan, majd eltökélten a szemembe.
- Bocsi... - kicsit kínosan éreztem magam, amiért így bele tudok kérdezni egy-egy dologba.
- Nem a te hibád... De egyébként meg régen volt. - szomorú mosolyt engedett felém.
Már világos volt. Lassan egyre több ember kószált erre. Futnak, kutyát sétáltatnak.
- Mennyi az idő? - néztem rá. Elővette a telefonját. - Fél hat, te jó ég.
- Pedig szinte most kezdünk el beszélgetni. - ámúldoztam. - a kezembe adta a telefonját, és egy új névjegy lapot dobott fel.
- Nincs telefonom. - rántottam meg a vállam.
- Mivan? Most szivatsz? - nézett rám mint egy bolondra.
- Tényleg nincs. - nevettem.

- Anna gyere már ide! Mit csinálsz ott? - kiabált Tiffany.

-Ismered őt? - nézett rám Tyler.
- Igen... És azt hiszem mennem kell. - tiszta ciki. Csak égett a vörös pofám.
- Akkor miért hívott úgy hogy...?Na mindegy holnap ugyanitt ötkor tali? - mosolygott rám megnyerően.
- Nem tudom még. - keltem fel a földről, és leporoltam magam.
- Naa akkor megbeszélve. Ne késs! - Röhögött.
- Anna bazdmeg gyere már! - üvöltözött Tiffany
- Jó jó. - mondtam egyszerre Tylernek, és egyszerre Tiffany-nak.
-  Na majd tali. - kacsintottam rá.
- Szia Annamary. - Röhögött rám. - Én csak fogtam a fejem. Lebuktam.

Visszanéztem, és Tyler még a homokba ült, és engem figyelt, ahogy távolodtam.
- Ki ez Anna? - bólintott a fejével Tyler felé.
- Unatkozott, aztán odajött hozzám beszélgetni.
- Látom élvezted a beszélgetést. - utalt a vörös fejemre.
- Konkrétan azért, mert elárultál. - nevettem ki a nyomoromat.
- Miert is? - nézett furcsálóan.
- Mert itt hazudgálsz össze-vissza, amikor jól tudod, hogy Mary vagyok! - nevettem rá.
- Ahaa mostmár mindent értek. Kicsit ciki. - nevetett ő is.

Együtt visszamentünk, a még alvó házba. Tiffany épp egy kávét csinált nekem, így fél nyolc tájékán.
- Amúgy helyes pasinak tűnt. - mosolygott olyan tipikusan, amikor ki akar belőlem szedni egy kis extrát.
- Igen az is. - bólintottam, meg mosolyogtam, ahogy felidéztem bolondos zöld szemeit.
- És? - kicsit mintha túl sokat látna a dologba.
- Nem történt semmi extra. Csak beszéltünk és kész. - Holnap pedig ugyanígy találkozunk, de ez maradjon az én titkom.
- Hmm. - hümmögött. Kíváncsi vagyok ilyenkor mi jár a fejében.
- Raffael hol van? - érdeklődtem
- Harryvel és Robbal elmentek. Whiskey-ztek meg cigiztek... Miért kérdeze...? - félbeszakítottam.
- Tiffany kérlek...- Túl sok a kérdés. Csak megkérdeztem.
- Oké. - mondta elkomorodva...na most  meg megsértődött.

Felmentem a szobámba és leültem az ágyra. Túl sok minden történt, ami óta itt vagyok. Hiányzik a családom, a barátaim. Mikor lesz vége ennek az egész káosznak?