Youth [Hyunin]

..7..

Jeongin-ak nehezére esett reggel kikelni az ágyból. Az első nap az iskolában mindig szörnyű, de újként belépni egy már összeszokott osztályba még nehezebb. Főleg a fiúnak. Sosem ment könnyen neki a barátkozás, ahhoz túl félénk és zárkózott. Nehezen nyit mások felé így inkább meg sem kísérli a beszélgetést velük, inkább elvonul egy nyugodt helyre és elfoglalja magát. Szánalmasnak gondolta magát emiatt viszont változtatni sem akart rajta. Úgy vélte nem lenne értelme, hiába van előtte az új élet reménye ezzel a költözéssel. Inkább felejtés csodáját várta, mint a változásét.

Lustán dobta le magárról takaróját majd egy mélyről jövő sóhaj kíséretében felállt a heverőről. Lomha mozdulatokkal közelítette meg ablakát és húzta szét ideiglenesen felszerelt függönyöket. Egy kis ideig kibámult az üvegen, végig vezette tekintetét az elhanyagolt udvaron aztán fel a szomszéd ház falán. Arca enyhe pírba futott ahogy szemei közvetlen vele szemben elhelyezkedő szobára estek és látni vélte az éppen öltözködő Hyunjin-t. Felső teste fedetlen volt - valószínűleg most keresett valami elviselhető pólót - ezáltal tökéletes rá látást engedve enyhén izmos hasára és felkarjára. Szégyen, vagy nem szégyen Jeongin megbámulta az idősebbet és hazudott volna, ha tagadja, élvezi a látványt. Amikor viszont a fekete hajú felnézett a keresgélésből egyenesen szomszédjára a Yang fiú ereiben megfagyott a vér. Ijedten ugrott el az ablak elől ezzel viszont csak azt érte el, hogy oldala közelebbről megismerkedett íróasztala sarkával ezzel földre kényszerítve lényét. Fájdalmasan nyögött fel miközben tenyerét a lüktető pontra nyomta ezzel próbálva enyhíteni a kínt, amit érzett.

- Nincs még egy olyan szerencsétlen ember a Földön, mint te Jeongin - a fiú elterült a szoba padlóján folyamatosan savazva saját magát. Jézusom, hogy fogok tudni én így a szemébe nézni? Már eltervezte miként fogja kihagyni a mai napot és milyen kifogást fog mondani édesanyjának amikor megszólalt a csengő. Hallotta ahogy szülője kedveskedő hangon beszél valakivel majd a lépteket fel a lépcsőn.

- Szívem, Hyunjin lent vár a nappaliban - az apró termetű hölgy egy rövid kopogás után belépett a szobába és tekintetével keresni kezdte fiát - Mit csinálsz te földön?

- Semmit - vágta rá gyanúsan gyorsan a választ miközben felugrott eddigi helyzetéből. Arca továbbra is vöröslött a zavartól, de édesanyja tapintatos volt és inkább nem említette meg. Végig nézett a még pizsamába bújtatott alakján, kócos haján majd megállapodott szanaszét heverő tancuccain.

- Megmondom neki, hogy kell még neked negyedóra - a fiú válaszát meg sem várva lépett ki a folyosóra és tért vissza vendégéhez.

Jeongin még soha nem készült el olyan sebességgel, mint akkor reggel. Az első kezébe akadó ruhát magára rángatta, kapkodva mosott fogat és fésülködött meg majd táskájába bedobált minden fontosnak vélt dolgot - ezzel valószínűleg a mára szükséges dolgot helyükön hagyva. Lesietve a lépcsőn viszont nem látta Hyunjin-t a nappaliban. Elment volna? Nem volt ilyen szerencséje, csupán áttelepedett a konyhába Jeongin édesanyjával egy kávéra.

- Mehetünk? - kérdezte alig hallhatóan mire az idősebb mosolyogva felé fordult. Éjsötét szemeiben huncut fény csillant fel jelezve, látta amint a fiú őt kémlelte ablakán keresztül.

- Nagyon szépen köszönöm a kávét Mrs. Yang - a fekete hajú kedveskedő mosolyt villantott miközben elöblítette a bögrét, amit használt. Nyalizó.

- Ugyan, igazán nincs mit. Vigyázz az én kis Jeongin-emre - az őszülő hölgy szintén mosolyogva nézett Hyunjin-ra mire az említett ismét elvörösödött.

- Anya! Nem vagyok kisgyerek, nincs szükségem bébi csőszre főleg nem rá! - az említett morcosan szólt rá szülőjére mire egy szigorú tekintettel találta szembe magát. Azonnal elszégyelte magát a fiú és elmormolt egy bocsánatkérést.

- Inkább menjetek mielőtt elkéstek.

- Szeretlek anya - szülője szinte elveszett Jeongin karjai között. Szorosan ölelték egymást mintha ez lenne az utolsó alkalom. Mióta a fiú édesapja nincs köztük ez a szokás. Még, ha előtte vitáztak is a távozáskor fontos volt mindkettőjüknek a - talán túl érzelmes - búcsúzkodás.

- Én is kincsem, érezd jól magad és szerezz sok új barátot - nem akarta letörni anyja lelkesedését így csak halvány mosollyal ajkain bólintással válaszolt kérésére. Futó pillantást vetett a konyhapultnak támaszkodó Hyunjin-ra majd minden szó nélkül elindult a bejárat felé hátra sem nézve, hogy követi-e a ház vendége. 

Ennyit arról, hogy nem kell sokat várni az új részre, millió bocsánat