Youth [Hyunin]

..14..

Hetek teltek el mióta Jeongin először járt a szomszéd ház falai között. Azóta rendszeressé váltak a látogatásai viszont egy dolgot furcsának talált; egyszer sem találkozott barátja szüleivel. Annyira nem foglalkoztatta a kérdés, arra fogta, hogy biztos valami véletlen folytán kerül el egymást, a gondolat mégis ott motoszkált elméje hátuljában, elzárva. Attól kezdve a két fiú egyre közelebb került egymáshoz, fokozatosan nyíltak meg egymásnak és azt vették észre, hogy képtelenek akárcsak egy napot is külön tölteni. A fiatalabb eleinte megijedt az érzéseitől, de végül sikerült elfogadtatnia magával a gondolatot, bízni akart Hyunjin-ban, úgy vélte benne nem tudna úgy csalódni, mint előző barátaiban.

Kint az idő csodálatos volt – legalábbis Jeongin szerint. December első hó hozatala nagyon is bőkezű volt ezáltal mindent fehér lepel fedett. Mindig is csodálta és imádta ezt az időjárást. Most talán egy kicsivel még jobban megkedvelte, hisz a csapadék miatt az utak csúszósak voltak így csak barátja karjába kapaszkodva tudott közlekedni, volt oka a közelébe férkőzni ezáltal élvezni a fiú védelmezését – hatalmas plusz pontot jelent az is, hogy érezhette parfümjének az illatát, egyszerűen odáig volt érte.

- Picur? – jelenleg a szokásos fel állás volt képben, Jeongin szobájában élvezték a fűtés előnyét tanulás címszóval viszont mégsem volt teljesen szokványos. A kisebb ágyának végében ült, hátát a falnak támasztva - asztala helyett - míg barátja azon elterülve pihentette fejét a másik combján és úgy pislogott fel rá.

- Hmhm?

- Hogyan reagálnál, ha elhívnálak randizni?

- T-tessék? – a barna szemei tányérnagyságúra kerekedtek a kérdést hallva. Arca enyhe vörös színt öltött magára míg tréfálkozás jelei után kutakodott Hyunjin arcán – nem talált semmi erre utaló jelet. Ettől a ténytől még inkább elöntötte a zavar.

- Ha randira hívnálak, igent mondanál? – fogalmazta át egy kicsit a kérdést az idősebb hiába nem ezzel volt itt a probléma. Jeongin annyira meglepődött ezeket a szavakat hallva, hogy pár másodpercig levegőt venni is elfelejtett.

- Én... te... m-miért akarnál randizni velem? – dadogott össze-vissza a zavarban lévő fiú. Nagyon hirtelen jött neki a kérdés, nem igazán sikerült átlépnie a sokkos állapoton.

- Na vajon miért? Kedvellek Picur, nagyon is.

- Mi van akkor, ha nemet mondok?

- Nos, elfogadom a döntésedet, haza megyek nyalogatni a sebeimet aztán holnaptól minden menne úgy, mint azelőtt.

- És ha igennel válaszolok?

- Akkor szombaton érted jövők háromra, elmegyünk egy számodra még titkos helyre, utána meghívlak egy forró csokira végezetül pedig haza kísérlek, szorosan magamhoz ölellek majd hazatérve öröm táncot nyomok a nappali közepén. Személy szerint nekem ez a verzió jobban tetszik. – Hyunjin továbbra is levakarhatatlan mosollyal arcán figyelte a fiatalabb arcmimikáját és várt a válaszára – bár megvolt a sejtése mi lesz az. Jeongin egy kis ideig csendben meredt maga elé míg rendezte magában a gondolatait. Vajon anya mit szólna hozzá, ha megtudná, egyetlen fia egy vele azonos neművel menne randevúra? Elfogadná?

- Rendben, akkor azt hiszem igennel válaszolnék.

- Azt hiszed vagy biztos vagy benne? Nem erőltetek rád semmit, el tudom fogadni, ha semmi kedved hozzám.

- Szeretnék veled randizni – erősítette meg előző kijelentését egy határozott bólintással. Tartott szülője reakciójától viszont kedvelte azt idősebbet. Édesanyja mindig támogatta akármiről is volt szó, bízott benne, hogy ez most is így lesz. Este, ha megérkezik a munkából beszélni fog vele. Minél előbb szeretné vele ezt megbeszélni hisz úgy vélte megérdemli édesanyja őszinteségét – meg hát, kellett valaki aki segít eldönteni mit is vegyen fel a nagy alkalomra.