Youth [Hyunin]

..9..

Jeongin csendben, székén hátra dőlve figyelte az ágyán fekvő fiú vékony alakját. Az elmúlt majdnem teljes két hétben minden nap ez volt, Hyunjin olyan volt, mint egy pióca, akitől nem tud megszabadulni az ember. Reggel együtt mentek iskolába, délután együtt jöttek haza majd a fiatalabb szobájába betelepedve írták meg házijukat.
Ez is egy ilyen alkalom volt viszont a fekete hajú kémia tanulás közben elaludt és most a könyvét párnának használva pihente ki a nap fáradalmait. Dús ajkai kissé elnyíltak egymástól, hosszú tincsei pedig eltakarták lehunyt szemeit. Vonásai kisimultak ezzel még természetfelettibb szépséget varázsolva arcára.

A fiatalabb egy fáradt sóhajt hallatott ahogy felállt székéből. Kihalászta a fiú alól könyveit majd a szekrényből előszedett pokrócot rá terítette. Még egy kis ideig az ágy felett állt figyelve az angyali arcot aztán piruló arccal visszatért matek házija megírásához.

[...]

- Basszus, mennyit aludtam? - Hyunjin hangja még rekedt volt, amitől borzongás futott végig vendéglátója gerincén. Az ablakon már a hold ezüstös fénye felezte meg a szobát a szőnyegre vetülve.

- Három órát - Jeongin ismét az ágy felé fordult lehúzva felgyűrt pulóverének ujját. Az idősebb láthatóan még félkómában ült fel és nézte meg az időt telefonjának képernyőén.

- Miért nem keltettél fel?

- Miért tettem volna? - vonta meg a vállát a fiú zavartan lesütve pilláit - Úgy néztél ki, mint aki már egy hete nem aludt rendesen szóval gondoltam hagylak pihenni.

- Ez kedves volt tőled, köszönöm. - mosolygott rá Hyunjin miközben elkezdte összepakolni a cuccát. Nem sok kedve volt haza menni viszont már így is tovább tartózkodott a szomszéd házban, mint szeretett volna. Nem akarta tovább zavarni a fiatalabb.

- Ezen nincs mit meg köszönőd - ingatta meg a fejét a barna hajú és segített összekaparni a földön heverő könyvek és füzetek tömkelegét. Soha nem vallotta volna be, de sajnálta amiért a fiú menni készül. Szótlanul pakoltak össze majd mentek le a bejárati ajtóhoz búcsúzkodni. Ez volt minden nap legkínosabb része, egyikük sem igazán tudta ilyenkor mit kellene tenniük.

- Figyelj Picur, holnap egyedül kell menned. Van egy kis elintézni valóm - az idősebb teljesen útra készen állt az előszobában és fordult még vissza egy kis időre. Jeongin-on enyhe csalódottság futott volna át, idegen lesz társaság nélkül, csendben megtennie az utat.

- Délután sem jössz akkor át? - reménykedve tette fel a kérdést, amitől barátja ajkain apró mosoly jelent meg. Már nem is emlékezett rá milyen egyedül tanulni a másnapra. Szüksége volt a társaságra.

- Eléd megyek suli után és megint együtt tanulhatunk, mit szólsz? - Jeongin egy apró bólintással fejezte ki tetszését a tervhez. Újra beállt közéjük a kellemetlen csend, amely indulásra sarkalta Hyunjin-t kis habozás után mégis visszafordult és szorosan karjai közé zárta a kisebbet - Aludj jól Picur.