Youth [Hyunin]

..18..

Jeongin a hétvégéje nagy részét az ágyban töltötte egy jó nagy adag önsajnáltatás kíséretében. Édesanyja ugyan próbált életet lehelni bele, de mindig kudarcba fulladt, na meg a munkahelyéről kétszer akkora kihívást jelentett. A fiú egyáltalán nem bánta, hogy egyedül kellett töltenie a hétvégét, legalább lesz alkalma rendbe szedni millió felé ágazó gondolatait. Talán azt is sikerül magában elérnie, hogy átmenjen a szomszédba és normális körülmények között beszéljen a fiúval.

Szombat este Jeongin éppen vacsorát készített magának amikor a bejárati ajtó felől kopogtatást hallott. Összevont szemöldökkel zárta el a gázt étele alatt majd ment ajtót nyitni. Nem igazán értette ki lehet az hisz itt még alig ismer valakit annak ellenére, hogy már fél éve itt él. Résnyire nyitotta az ajtót hátha valami betörő akar rátörni - ezt nem teljesen gondolta át, valószínűleg egy betörő nem kopogtatna és állna elé miszerint lenne kedves megengedni, hogy elvigyen néhány apróságot - viszont amikor felismerte a vékony alakot szélesre kitárta a falapot. Hyunjin egy fehér plüss medvét szorongatott két keze között és csillogó íriszekkel figyelte a fiatalabbat.

- Nagyon sajnálok mindent. Hogy titkolóztam előtted, hogy olyan érzetet keltettem benned mintha kihasználnálak és azt is, hogy ekkora seggfej voltam. Nem gondoltam át milyen lehet ezt neked átélni, önző módon csak magamat sajnáltattam. E-ezt neked hoztam bár most már elég hülyén érzem magam miatta - mutatta fel az ajándékot és mielőtt még leejthette volna kezét Jeongin kikapta a kezéből a plüsst. Ujjai szorosan fonódtak a puha anyag köré majd habozás nélkül vetette magát barátja nyakába. Könnyeit nyeldesve fúrta arcát Hyunjin nyakhajlatába, aki gyengéden karolta át derekát a szipogó fiúnak.

- Rohadt mód utállak - nyögte ki a barna hajú két mélyebb levegő vétel között.

- Tudom Picur, sajnálom.

- Nem akarlak elveszíteni Jinnie, azt már tényleg nem élném túl.

- Megcsinálom.

- T-tessék? - a fiatalabb letörölt egy kósza könnycseppet arcáról miközben kissé távolabb húzódott párja alakjától, de csak annyira, hogy szemeibe tudjon nézni.

- Elkezdem a kezelést. Nem akartam hiú reményeket táplálni senkiben, viszont most van egy sokkal nagyobb motivációm, mint a haláltól való félelem - Hyunjin kitartóan tartotta a szemkontaktust amíg beszélt. Jeongin nem kételkedett benne, hogy ne sikerülne meggyógyulnia a fiúnak. Mindenkinél erősebbnek gondolta párját és abban is biztos volt, hogy ha mellett marad tényleg végig fogja csinálni, felépül aztán pedig boldogan élhetnek. Együtt.
Az idősebb finoman szorította tenyerei közé a másik arcát majd egy kis habozás után ajkaira hajolt, hogy egy gyengéd csókba invitálja. Az estét, csak úgy, mint a vita előtt éberen, összebújva, apró csókokat lopva a másiktól töltötték el.