Szellemek világában

4. rész

Amikor beléptem a könyvtárba megcsapott az a tipikus könyvtár illatt és a csend, ami ott uralkodott. Rajtam kívül néhány ember volt ott és egy idős nő, aki gondolom ott dolgozott, mivel egy asztal mögött, szögletes szemüvegben, szigorúan nézett végig az ott olvasó embereken. Mosolyogva odaléptem az asztalhoz.
-Jó napot! Elnézést, de meg szerettem volna kérdezni, hogy van-e a szellemekről könyvük.-néztem a nőre kedvesen. Ő ugyan olyan szigorú tekintettel nézett rám, majd beírt valamit a gépbe. A monitort felém fordította, azon pedig rengeteg Fantasy könyv borítója díszelgett.
-Öhm.....van esetleg olyan ami kicsit......tudományosabb?-kérdeztem félve. A nő nagyot sóhajtott, majd ismét gépelni kezdett. Ekkor már csak egy könyv volt a monitoron, amit rögtön ide is hozott nekem.
-Köszönöm.-mondtam, majd leültem az egyik üres asztalhoz. A könyv inkább egy naplóhoz hasonlított. Kicsi volt, vékony és bőrkötésű. Az oldalába és az elejébe bele volt vésve a cím: Szellemek. Kreatív cím mit ne mondjak. Mindenesetre ebből tudok elindulni, így fellapoztam.

Szellemek
A szellemek az elhunyt emberek itt maradt lelke. Átlalában azért maradnak itt, mert valami befejezetlen ügyük van, de előfordulhat az is, hogy egy családtagjuk veszélyben van, esetleg nemsokára meghal és vele együtt szeretne átlépni a holtak világába.
Akadnak emberek akik látják őket, ám a képességük feledésbe merül, hisz bolondnak hiszik magukat. Ez történik mikor egy ember részeg. Az alkohol hatására furcsa dolgokat kezdünk látni. Ez azért van mert ezek hatására az agyunk egy olyan részét használjuk, mely segít látni a többi síkot, jelen esetben a szellem síkot.
Azok az emberek, akik alkohol nélkül is képesek látni a szellemeket azonban nem használják agyuk ezen részét. Bennük valami természetfeletti erő működik, mely egy trauma hatására képes utat törni magának.
Azonban a világban nem csak szellemek léteznek.

Hirtelen valaki becsapta előttem a könyvet. Felnéztem a kéz tulajdonosára. Alex-et pillantottam meg, amint elég félelmetesen tekint le rám.
-Ezt nem szabadna olvasnod.-suttogta. Valahogy a suttogás néha ilyesztőbb mint a kiabálás.
-Nem hiszem, hogy sok közöd lenne hozzá.-mondtam, ám nem olyan határozottan mint szerettem volna. Halványan elmosolyodott, majd lehajolt annyira, hogy éreztem a lehelletét az arcomon.
-Szerintem meg igen. Felfoghatod úgy is, hogy én vagyok a bébiszittered.-mosolyodott el perverzen. Ekkor viszont feláltam majd a könyvtároshoz sétáltam.
-Ki szeretném venni ezt a könyvet.-mondtam. Ezután begépelt valamit majd bólintott, én pedig kisétáltam a könyvtárból és a kastély felé vettem az irányt gyalog.
-Mondtam, hogy a bébiszittered vagyok.-hajtott mellém a motorjával Alex. Az utcán sétáló idősek mosolyogva néztek minket.
Egek, ezek azt hiszik, hogy mi egy kis párocska vagyunk!
-Tudtommal nem vagy a pasim, így nincs jogod megmondani mit tegyek.-mondtam, közben pedig rá sem néztem.
-Hangsújozom; még nem vagyok a pasid.-ugyan rá sem néztem és a bukósisak
-Hogy lehetsz ennyire öntelt?-fordultam hirtelen felé.
-Én már csak ilyen vagyok.-válaszolta vidáman.
-Akkor talán jobb lenne, ha békén hagynál.-néztem a szemébe. Láttam, hogy meglepődött, ám ez nem igazán érdekelt.
-oké. Találkozunk álmaidban.-a végét már csak suttogta, ám én kitűnően hallodtam a szavait.
Ez a család titkol előlem valamit. Valamit, amit nem lenne szabad megtudnom. Lehet, hogy veszélyes, de mindenképpen folytatnom kell a kutatást. Nem magamért. Az apámért. Ha ez a fickó tényleg rejteget valamit, akkor a baleset nem csak baleset volt. Szándékosan jött belénk, csak azt nem tudom miért. Az anyám viszont igen. Ez egyre zavarosabb.
-Miért ásom magam ebbe bele?-suttogtam magam elé. Már régóta gyalogoltam a kastély azonban még messze volt.
Nem baj. Legalább nem annak az idiótának a társoságában vagyok. A kastély előtt egy erdő van, amin muszáj átkelned, ha el akarsz jutni a faluba. Én éppen ott sétálgattam, a sötétben, egy erdőben. Gratulálok Raven. A végén még megöleted magad.
Nem kellett volna erre gondolnom... Abban a pillanatban megrezzent egy bokor. Majd még egy és még egy. A szívem a torkomban dobogott, s azt kívántam; Bár inkább Alex-el tartottam volna. Akkor most nem lennék egy ilyen ilyesztő szituációban.
-Ki az?-kérdeztem, ám nem hangzott valami határozottnak, inkább kétségbeesettnek.
A fák közül morgások zaja törte meg az erdő csendjét, majd egy szempár, mely a sötétben szinte világított.
B@zdmeg! Ez egy farkas!