Szellemek világában

5. rész

A bokrok közül lassan elősétált egy, az átlagnál jóval nagyobb testű, fekete bundás farkas. Sikítani nem tudtam, hisz senki nem hallott volna meg, elfutni nem célszerű egy farkas elől, plusz a lábam nem akart megmozdulni. Rámmordult, mire egyet hátra léptem, ám a lábam megakadt valamiben, így nagy csattanással vágódtam el a földön. A farkast ez azonban nem érdekelte, egyre csak közeledett hozzám. Összeszorított szemekkel vártam a véget, ám az csak nem akart eljönni. Kinyitottam a szemem. A farkas helyett Alexet pillantottam meg, itt-ott szakadt ruhában.
-Mi történt?-kérdeztem elfolytott hangon.
-Majd a kastélyban elmagyarázom. Veszélyes itt.-húzott fel a földről, majd a hátára kapott. Mire kettőt pislogtam a kastély ajtaján léptünk be. Ott várt ránk Rowen és Mal. Anyát nem láttam sehol.
-Hol van az anyám?-kérdeztem miután Alex leengedett a hátáról. Mal lesütötte a szemét, Alex a tarkóját vakarta, Rowen pedig hallgatott.-Hol van az anyám?!-kérdeztem kicsit hangosabban.
-Raven nyugodj meg. Nem lesz semmi baj.-karolta át a vállamat Mal.
-Mondjátok már meg, hogy mi a franc folyik itt!-kiabáltam.
-Raven nyugi...-kezdte Rowen, de én közbevágtam.
-Ne mond, hogy nyugodjak meg!!!-hangomtól vízhangzott az egész kastély, majd hirtelen nagy szél támadt, mely lebegetni kezdte az ablakokon lógó vörös anyagokat. Néhány ablak betört, a darabjai pedig a kastély padlóján koppantak. Alex lassan elém sétált , megfogta a vállaimat és a szembe nézett.
-Nyu.......huh. Figyelj! Elmondunk mindent, de úgy nem megy, ha nem nyugodsz le. Kérlek hollókám.-a végét már csak suttogta, de így is kiválóan hallodtam.
Sóhajtva bólintottam, mire elengedte a vállamat. Az apja felé fordult és bólintott. Alex kézenfogott és átvezetett minket az egyik nappaliba a sok közül. Rowen és Mal a kanapén foglaltak helyet. Alex leült a velük szemben lévő vörös karosszékbe, engem pedig az ölébe húzott. Nem ellenkeztem, de eléggé meglepődtem. Még sosem viselkedtünk egymással ilyen.......közvetlenül. Alex átkarolta a derekamat, mire a vér az arcomba szökött. Körbenéztem, hogy észrevette-e valaki, ám Mal ujjaival dobolt a combján, közbem a díszpárnákat méregette, Rowen pedig kezét tördelve meredt a padlóra. Alex azonban észrevette a zavarom és magabiztosan elmosolyodott. Egy aprót sóhajtottam, majd várakozóan Rowen-re néztem, aki nagy levegőt vett, majd belekezdett;
-Raven tudom, hogy édesanyádról szeretnél hallani, de ahhoz, hogy megértsd mi is történt vele az elején kell kezdenem.-aprót bólintottam.-Tudunk a képességedről. Pontosabban mikor nektek mentem a kocsival nem ált szándékomban megölni apádat, egyszerűen elő akartam hívni a képességed.-ekkor a nyitott ablakon lágy szellő szált végig a szobán, s a kanapé mögött megjelent az apám szelleme.
-Én nem bíznék benne.-fintorgott miközben Rowen-re nézett.
-Most is itt van, igaz?-kérdezte az említett sóhajtva.-Tudom, hogy neheztel rám, de az anyád kérésére cselekedtem.
-Mi? Anya sose akarta volna, hogy bajunk essen apával.-ellenkeztem.
-Nem is így terveztük. Megrendezett balesetnek akartuk. Ám valami gond volt. Elvesztettem a kocsi felett az irányítást és túl nagy sebességgel mentem belétek.  Azóta sem tudtuk kideríteni mi is történt.
-De miért kellett a baleset ahhoz, hogy lássam a szellemeket?-kérdeztem.
-Mindig is benned volt ez a képesség, ám egy trauma hatására "kapcsolódik be".-magyarázta Mal.
-Persze mi a baleset traumáját akartuk használni erre a célra.-javította ki a hugát Alex.
-Ti mik vagytok?-kérdeztem, hisz az már vilàgossá vált, hogy nem emberek. Segélykérően néztek egymásra, ám egyikük sem akart megszólalni. Végül Alex kicsit magafelé fordított és a szemembe nézett.
-Ha megengeded megmutatom.-mondta, s közben várakozó tekintettel nézett a szemeimbe. Lassan bólintottam, mire az arcomra csúsztatta a kezét. A tüdőmben akadt a levegő a tette hatására. Halványan elmosolyodott majd lehunyta a szemét. Én is így tettem.

A szemem hirtelen kipattant, ám már nem Alex ölében, hanem egy játszótéren, egy hintán ültem.
-Mi a franc?-kérdeztem magamtól. Nem reméltem választ, ám mégis kaptam.
-Nyugi. Nem őrültél meg.-nevetett fel mögöttem Alex. Felé fordítottam a fejem. Ugyanúgy nézett ki mint néhány pillanattal ezelőtt, mégis.........volt benne valami amit nem tudtam hova tenni.
-Hol vagyunk?-kérdeztem, miközben alapodan körülnéztem.
-A fejedben. Úgy gondoltam, hogy mivel itt bent nem tudlak bántani, így itt mutatom meg mik is vagyunk a családommal.-mosolyodott el halványan. Visszamosolyogtam, majd felkeltem a hintáról és Alex elé sétáltam.
-Noss.....akkor megtudhatom mi is folyik itt?-húztam föl az egyik szemöldököm.
-Persze........de ne akadj ki nagyon.-mondta és egy kicsit távolabb ált tőlem. Felemelte a jobb kezét, amiben néhány pillanattal később lobogott a tűz. A szemem elkerekedett. Alex arcát figyeltem. A szemei szép lassan teljesen feketére változtak. Ösztönösen léptem egyet hátra, mire Alex leengedte a kezét és a szeme is visszaált eredeti, szürkén ragyogó állapotába.
-M-mi volt ez?-kérdeztem halkan. Alex lépett egyet felém. Nyilván azt várta, hogy majd hátrálni kezdek, de valahogy nem tudtam annyira félni. Persze tudtam, hogy ilyen erővel könnyedén bánthatna, de ha bántani akarna már megtette volna. Egyre közelebb ért hozzám, míg már csak pár centi választotta el az arcunkat.
-A kérdéseidre a válasz; Az anyukádat elrabolták, mégpedig a családom miatt. Ugyanis démonok vagyunk.