Szellemek világában

7. rész

Az épület ahova mentünk elég régi volt, ugyanakkor azonban gyönyörű is. A falai szürkék voltak, külömböző vésett motívumokkal. Hasonlított egy templomra. Kocsival mentünk, ami furán hangozhat, hisz ez az egész építmény az erdő belsejében található.
Amint odaértünk két öltönyös, kissé sápadt ember lépett a kocsihoz a kinyissák az ajtót. Amint kiszáltam a kocsiból Alex is csatlakozott hozzám és megfogta a kezem, majd a fülembe súgta.
-Lehet, hogy van különleges erőd, de az ő szemükben ember vagy így ha élni akarsz kénytelen vagy a közelemben maradni.-suttogta. Lehellete csiklandozta a nyakamat, s akaratlanul is nyeltem egy nagyot.
-Rendben. De a kezedet tartsd a helyén.-válaszoltam higgattan és elengedtem a kezét. Rowen és Mal nyomába eredtem, akik már az ajtó közelében jártak a két kísérőnkel. Mielőtt utánam indult még hallodtam, hogy Alex maga elé suttog valamit.
-Ha ilyen ruha van rajtad nem ígérhetem meg.
Az épületbe beérve sokkal tágasabbnak láttam a termeket, mint amilyennek kívülről látszott. A padlón bíbor színű szőnyeg szaladt végig, utat mutatva a látogatóknak. Jelenleg három termet láttam. Azt amelyikben jelenleg álltunk volt néhány pad melyek sorokat alkottak a hosszú teremben. Néhány ablaküvegen képek voltak ábrázolva, ám nem épp úgy, mint egy szokványos templomban. Ilyesztő jeleneteket elevenítettek fel melyeket sötétbe búrkolózó lények kardal, vagy épp dárdával angyalszárnyas alakokat gyilkolnak meg. Vörös színű függöny takarta volna el a rémképeket, ám az idő vasfoga a függönyökön is fogott, s itt-ott kikopott lyukas, nèhol pedig teljesen leszakadt függöny díszelgett, melynek alja a padlót súrolta.
A terem végéből jobbról és ballról is nyílt egy ajtó. Mi a jobb oldalin keresztül jutottunk el egy hosszú folyosóra.
-Elvarázsolták a templomot ezért ezek a részei kívülről nem látszódnak.-súgta a fülembe Alex. Ismét megborzongtam, ám ezuttal nem Alex közelsége miatt. Időbe telt míg megéreztem, de a hely tele volt szellemekkel. Lehajtottam a fejem. Nem szerettem volna, ha egy itt meggyilkolt szellem rámtapad. A folyosóról több ajtó is nyílt, ám mi csak a legutolsó ajtón léptünk be. A hely tele volt ablakokkal, ám mindet bársonyfüggöny takarta el. A terem közepén, egy kipárnázott széken egy sápadt, szőke hajú, vörös szemű nő ült.
-Rég láttalak Rowen.-mosolyodott el halványan.
-1653-ban, hogy pontosak legyünk.-mondta érzelemmentesen Rowen.
-Mindig pontos voltál.
-Te sosem. Ahogy tisztességesnek sem lehetett mondani soha.-vágta rá Rowen.
A nő arca erre elkomorodott.
-Gondolom a barátnődért jöttél. Sajnálattal kell közölnöm, hogy elkéstél.-miközben kimondta ezeket a szavakat egy idegen férfi lépett be a terembe. Furcsa szerzet volt. Azt hittem nem fogok rá emlékezni, de a karjában tartott test miatt örökre a tudatomba égett az őrült vigyora. Anyámat tartotta a kezében. Hozzánk sétált és ledobta a testét a földre. A szemeim megteltek sós könnyekkel, melyek lassan törtek utat maguknak. A lábaim felmondták a szolgálatott, s anyám mellé térdeltem a padlóra.
-Ó, te nyílván Raven vagy. Ne sirasd, hisz nem éri meg. Nem volt méltó ahhoz, hogy az anyádnak nevezze magát.-beszélt boldogan a nő.-Én Lady Nox vagyok. Örömömre szolgálna, ha taníthatnálak. Az erőddel akár legenda is válhat belőled.
Ezután már semmit nem hallodtam. Feltételeztem, hogy Rowen veszekedni és üböltözni kezdett, de a fülemben dübörgő vér megakadályozta, hogy ebből bármit is haljak. Éreztek, hogy két kar fonódik körém. Mivel Mal karja nem épp mondható férfiasnak, Rowen pedig épp el volt foglalva egyből tudtam, hogy ki ölelt át. Alex.
-Gyere. Sírd ki magad nyugottan.-suttogta miközben magához húzott. A vámpír, aki behozta anyám testét előttünk állt, s mosolyogva nézett. Nem boldog mosoly volt ez, hanem egy idegbeteg vigyor. Barna haja és vörös szeme volt, bőre ugyanolyan sápadt, mint Lady Nox bőre.
-Szép lány. Kár a könnyekért. Elrontod a szép arcod.-szólalt meg a férfi. Hangja nem volt kifejezetten öreg. Inkább fiatalosnak hatott.
-Takarodj vagy megbánod.-suttogta félrlmetesen Alex, miközben továbbra is a karjaiban tartott. Ezután történtek meg a bajok.
-Goromba módón idejöttök, s még az ajánlatomat is visszautasítjátok. Sajnálom. Nem ezt a végkimenetelt akartam az estének.-mondta Lady Nox. Hirtelen az egész szoba megtelt éhes vámpírokkal. Alex magához szorított és a fülembe súgta.
-Kapaszkodj.-erősen karoltam a nyakát, s egy pislantás alatt a templom előtt áltunk.
-Én visszamegyek segítek nekik. De fuss ahogy csak tudsz és ne álj meg.-mondta, ám én nem engedtem el a nyakát.
-Ne hagyj el. Ne hagyj el te is.-suttogtam, s ismét a könnyeimmel küszködtem.
-Nem foglak. Amint megöltem ezeket a férgeket utánad megyek. De nem maradhatsz itt. Fuss Raven. Kérlek.-ezután pedig eltűnt. Letöröltem az előtörő könnyeimet, s úgy tettem ahogy mondta.
Az erdő árnyai között futottam, kétségbeesetten keresve azt, aki megvédhet. A ruhám néhol már szakadt volt, a cipőmet pedig útközben levettem. A hajamon már csak nyomokban látszott a fonat amit még Mal az indulás előtt csinált nekem. Hirtelen a lábam megakadt egy ágban, ezzel pedig elvesztettem az egyensúlyomat és kidőlt fa módjára elterültem a földön. Kezeimre támaszkodva felültem. A ball karomon lassan lecsordogált a vörös folyadék, ami az eséskor szerzett sebek egyikén tört utat magának. Ekkor egy árnyat láttam elsuhanni a fák között. Tett egy kört körülöttem, majd tőlem kb 5 méterre megállt, így jól szemügyre tudtam venni. Egy fekete hajú férfi állt előttem, kinek szemei vörösen izzottak az erdő sötétjében. Fekete köpenyt viselt, ami tökéletesen elütött hófehér bőrétől.
Talán ott volt Lady Nox házában. Valahonnan ismerős.
Lassan lépett egyet felém, ekkor azonban egy kiáltás zavarta meg az erdő csendjét.
-RAVEN!!-Alex hangja megdobogtatta a szívemet. Hatalmas szél támadt, ami meglobogtatta a fák száraz leveleit.
-ITT VAGYOK ALEX!
-Az öcsém tette eléd anyád testét. Én voltam az aki megölte. Most pedig az a feladatom, hogy végezzek veled.-mondta, s ilyesztő vigyorral az arcán közelített felém. Már csak 2 méter választott el tőlem, mikor valaki az árnyékból rávetette magát.
-ALEX!