Szellemek világában

8. rész

Amint megpillantottam Alexet elfogott a kétségbeesés.j
Ha ő meghal én.....
Nem tudtam mit tenni csak végignézni, ahogy a két férfi egymással verekszik. Az ismeretlen vámpír leteperte Alexet és szívni kezdte a vérét a csuklójából, a nyakából, mindenhonnan ahol csak érte. Alex eleinte küzdött, de szép lassan elfogyott az ereje, míg a vámpíré egyre csak nőt. Alex szeme már kezdett lecsukódni, mikor egy hideg fuvallat futott végig az erdőn és ekkor megjelent mellettem az apám szelleme.
-Kicsim figyelj rám.-ekkor felé néztem.-Ne, ne nézz ide! Ő nem lát engem, nem tudja, hogy itt vagyok és ez maradjon is így. Meg kell mentened a fiút. Használnod kell az erődet. A túlvilágon informálódtam egy kicsit. Van egy szellem aki ugyan olyan volt régen mint te. Kiderült, hogy képes vagy irányítani a szelet. Ha nagyon erősen koncentrálsz sikerülhet. Itt leszek veled végig.
Lehunytam a szemem és próbáltam a túlélésre koncentrálni. Az enyemre és Alex-ére. Ám semmi sem történt. Kinyitottam a szemem és magam előtt láttam Alex haldokló arcát. Mert hiába tagadjuk haldoklott.
-Nem megy.
-De menni fog Raven. Sikerülni fog.-bíztatott apa.-Csak gondolj valami szép emlékre. A szél a te érzéseidet tükrözi. Ha haragos vagy a szél is az.
Ismét lehunytam a szemem. Ezuttal lélekben visszamentem arra a bizonyos napra. Amikor a balesetünk volt. Amikor felébredtem és anya azzal fogadott, hogy apa halott. Mikor anya közölte hogy összejött Rowennel.
Kinyújtottam a kezem és éreztem, hogy a bennem élő mágia a kezemre koncentrálódik. Nagy szél kerekedett amire a vámpír is felfigyelt. Mintha kívülálloként láttam volna mindent. Láttam magamat amint varázsolok, a vámpír döbbent arcát és Alex apró mosolyát. A szelet a vámpír ellen fordítottam mire az messzire repült tőlünk. Mikor kinyitottam a szemem egyből Alexhez rohantam. Nem törődtem apámmal, bár nem pont ilyen......hát.......bemutatást (?) terveztem.
-Alex! Alex jól vagy?
Persze Raven! Nyilván remekül van most.
-Raven...-suttogta. Szegény nem is tud beszélni.-Nem így akartam. Annyi mindent el kéne még mondanom neked.
-Ne tedd! Akkor várnunk kell a következő alkalomig ami azt jelenti, hogy lesz következő.-mosolyogtam rá, bár az arvom elég elgyötört volt.
-Ez nem így működik...-kinyújtotta a kezét és megérintette az arcomar. Éreztem, hogy a szemem fehéren kezd világítani, majd fekete fehér képek ugráltak a szemem előtt. A jövőt láttam.
Alex és én a konyhapultnak dőlve csókolózunk, majd megpuszilja a nyakamat és elkezdi szívni. Legnagyobb meglepetésemre nem ellenkeztem.
Ekkor lett vége a látomásnak.
-Alex.......te is vérrel táplálkozol igaz?
-Igen, de ez.....most, hogy jön ide?-kérdezte majd köhintett néhányat.
-Ne beszélj sokat csak bólints. Ha vérrel táplálkozol akkor erőre kaphatsz tőle vagyis....
-Nem Raven azt nem engedem!-kiabálta rekettes hangon, ám ismét elfogta a köhögőroham.
-Én meg nem hagyom, hogy meghalj!-ellenkeztem, majd a fonatnak kinéző valamit odébbsimítottam, ezzel szabaddá téve a nyakamat. Két kezemet az arcára simítottam és felhúztam a nyakamhoz.
-Kérlek Alex. Nem akarom, hogy meghalj!-mondtam, s már a szememből is folyni kezdtek a könnyek. Alex lassan a derekamra csúsztatta a kezét, majd egy puszit nyomott a nyakamra. Hirtelen éles fájdalom hasított belém, s csak azt vettem észre, hogy Alex lassú kortyokkal issza a vérem. Lenéztem a testére. A sebei gyógyulni kezdtek. Csak most tűnt fel igazán, hogy a pólójából alig maradt valami, erre a gondolatra pedig elpirultam.
Nem fájt különösebben a "véradás". Az elején a szúró fájdalmat kihagynám de utána kifejezetten kellemes volt.
Egyik kezemmel Alex hajába túrtam, mire erősebben szorított magához. Mikor az összes sebe begyógyult elszakadt a nyakamtól és így ölelt tovább.
-Köszönöm.-suttogta a fülembe.
-Nincs mit.-válaszoltam. Egy kissé eltávolodott tőlem, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Ajkunk egy centire volt egymástól. Kezét az arcomra simította én pedig az enyéimet a hajába vezettem. Lehunytam a szemem és vártam a pillanatot, ami nem sokkal később el is jött. Alex végre megcsókolt.