Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-your little son. xjjg×
Remegve nyitottam be a fehér, favázú bejárati ajtón. A lakásba lépve igyekeztem halk maradni, nehogy felébresszem anyát, hiszen így hajnalok hajnalán, nem volna szerencsés egy számonkérő, aggódó nővel ujjat húzni, azonban tervem már ott meghiúsulni látszott, hogy jómagam, Jeon Jeongguk az elkövetője ennek a különösen aprólékos munkát igénylő bevetésnek. Kémeket megszégyenítő módon iparkodtam a konyha felé, hogy egy pohár vízzel, és némi csokis puddinggal jutalmazzam magam, mivel tervem ezúttal sikeresnek bizonyult. Fáradt sóhajt engedve, hajtottam be a hűtőszekrény ezüst színű ajtaját, még mindig ügyelve az áldott némaság megőrzésére, de a csend hamar elköszönt, és helyére enyhe szívinfarktus férkőzött.
- A-anya! Mi-mit keresel itt?! -kérdeztem ijedten, jobbomat hevesen dübörgő ketyegőmön tartva.- Azt hiszem acut myocardialist fogok kapni... -támaszkodtam lihegve az előttem árválkodó, fémből készült szék támlajára. Mellkasom szabálytalan tempóban emelkedett fel, s alá.
- Ezt én is kérdezhetném tőled, fiacskám! -állt előttem édesszülőm összefont karokkal, kérdő tekintettel méregetve csapzott lényemet, azonban a szigor mögött ott bújkált jellegzetes mosolya, amely mindig kiült arcára, akárhányszor velem kapcsolatos téma került terítékre. Légzésem továbbá is rendellenes módon gyorsult, s eltérő alakzatú, sötét foltok tarkították látóterem.- Jeongguk, fejezd be a drámázást! Tudtommal semmi szívpanaszod nincsen. -csapott óvatosan tarkómra, mire én felszisszenve kaptam az érintett felülethez.
- Hé, ezerszer megbeszéltük már, hogy nem alkalmazol többet testi fenyítést! Fel foglak jelenteni a gyermekvédelmi hivatalnál! -panaszkodva foglaltam helyet a négy személyes étkezőasztalnál, s álmosan tartva fejemet, nyamogva néztem a konyhában tevékenykedő felnőttet.
- Hát tégy úgy drágám, nem engem fognak bolondnak nézni, hogy huszonéves fejjel gyámhatósághoz fordulok öreganyám miatt. -halkan kuncogva lépett mellém, aprót simítva arcomon csókolt kusza tincseim közé, és ezt követően visszalépett a tűzhelynél melegedő lábashoz.- Mellesleg, meg ne lássam mégegyszer, hogy ilyen szemetet mersz enni éjnek évadján! -sanda pillantást vetett irányomba, majd figyelmét ismételten a főzésnek szentelte. Mi baja már megint azzal az árva csokoládés nyavalyával? Szótlanul vártam míg elkészül a késői vacsorám... Vagy inkább korai reggelim? Ezen tanakodva nézegettem a közösségi platformokat, unottan nyomkodva telefonom kissé karcos kijelzőjét.
- Tessék, remélem ez megfelel Őnagyságának. -forgatta szemeit szórakozott mosoly kíséretében, és egy tányér gőzölgő levest tett az asztalra.
- Köszönöm szépen, Anyuci -feleltem gyermekeket utánzó hanglejtéssel, majd neki is láttam az előttem lévő mennyei étel elfogyasztásának.- Még mindig istenien főzöl! - mondtam, vagyis akartam, ugyanis forró levessel a szádban igen nehézzé válik a kommunikáció.
- Jungkookie, a huszonhetedik évedet töltötted szeptemberben, megtennéd, hogy ehhez méltóan viselkedsz? -kérdezte rosszalló pillantással figyelve minden mozzanatom. Értetlen tekintettel bámultam anyára, ki egy pár pillanatnyi szemezés után feladta, s fejét rázva elnevette magát.- Isten adja, hogy valami érett, fess fiatalember lehessen az én vejem... -kezeit összekulcsolva emelte fejét az ég felé, én azonban csakhogynem megfulladtam. A rövid, ugató szimfóniám közepette, elvörösödve kortyoltam hatalmasat poharamból.- Minden rendben Gukkie? -kérdezte mindenttudó arckifejezéssel. Utáltam, hogy mindig felhozza a témát.
- Persze, végtére is... Kicsit sem kínos dolog a szerelmi életemről tárgyalni. -morogtam bosszúsan, miközben tányéromat a mosogatóba helyeztem.
- Ugyan már Jeongguk, felnőtt férfi vagy! Én már fél lábbal a sírban vagyok, természetes dolognak számít, hogy unokákra vágyom! -mondta halvány görbülettel ajkain.
- Túl sok nyugati sorozatot nézel, ez itt a Koreai Köztársaság, Anya... -magyaráztam, beletörődötten.- Ha annyira szeretnél gyerekekre vigyázni, bármikor beviszlek magammal a kórházba. -feleltem pimasz vigyorral színesítve mondandóm.
- Ne légy ilyen szemtelen! -szidott le, kezét fenyegetően a levegőbe emelve, belőlem pedig kitört a röhögés.
- Ilyenkor nem vagyok már annyira felnőtt, igaz? -mögé állva vállára helyeztem tenyereimet, s ő vékony ujjait jobb kézfejemre fektetve sóhajtott, némán nézve a falra szegett, gyermekkori képem.
- Anya... -szólaltam fel hirtelen, ezzel magamra vonva figyelmét.- Yoongiékkal voltam, sajnálom, hogy nem szóltam hamarabb. -bűnbánóan hajtottam fejem a fehér színű konyhakő felé. Vallomásomra fáradt kacajt kaptam a válaszul.
- Kincsem, lassan hivatásos orvos válik belőled... Már nem vagy gyerek, nem mondhatom meg mit, hogyan tégy, és nem is szeretném. -kimerült, szaggatott sóhaj hagyta el ajkait.
- Átmentem a rezidensgyakorlaton. Hétfőtől szakorvosjelölt válik belőlem. -jelentettem ki, nem is foglalkozva szavaim súlyosságával. Jövő hét kezdetétől a tanulmányaimat lezáró időszak veszi kezdetét.- Ugye büszke vagy rám, Anyu? -szemeim könnyekbe burkolóztak, azonban igyekeztem megtartani komoly ábrázatom.
- Ilyen buta kérdést... -vette két keze közé arcomat.- Jobb fiút nem is kaphattam volna. -szeretetteljes mosolya a legnagyobb elismerés számomra. Karjaim közé zártam a törékeny nőt, s úgy szorítottam, mintha ismét négy esztendős lennék.- De ettől függetlenül még mindig szükségem van unokákra!
- Anya! -éreztem, hogy arcom ismét lángba borul.- Ha nem tűnt volna fel, még mindig az azonos nemhez vonzódom! -kellemetlen, feszengő érzés kerített hatalmába.- Olyan pillanatromboló vagy... -nevettem fel kínosan.
- Tudod, hogy tartja a mondás... -mondta, én pedig kíváncsian vártam, hogy folytassa.- A barátaidat megválogathatod, de a családodat nem! -öntelt vigyort villantva veregette meg a vállam, majd engem kikerülve indult szobája felé.
- Ne is álmodj arról, hogy valaha is családapa leszek! - kiáltottam a nappaliban állva.
- Azt csinálok amit akarok, az anyád vagyok! -hallottam tompán hangját az ajtó túlsó végéről. Hitetlenül felnevettem, s a szobámba lépve utam íróasztalomhoz vezetett. Helyet foglaltam a régi irodaiszékben, majd bejelenetkezve postafiókomba ismét szemet szúrt egy bizonyos email.
- Kedves Hallgatónk.... -szemeimmel gyorsan faltam a sorokat, a számomra fontos információk után kutatva.
"kijelölt szakorvos a gyakorlati időre:
Dr. Kim Taehyung, gyermek-kardiológiai szakosztályvezető"
helo gays~
itt is lennék az első résszel, remélem elnyerte a tetszéseteket 💞 sajnálom, hogy a cselekmény egyelőre ilyen lapos, de ez a későbbiekben majd változik ;))
