Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-caught in a lie, bby xkthx
- Figyi, Kookie hyung... -nézett rám a fehérbe öltözött gyermek, apró fejét bal vállacskájára hajtva. Kezeivel háta mögött megtámaszkodva, arcára békés mosoly kerekedett. Tekintetem érdeklődően emeltem a picúr fiúcska irányába, megszakítva ezzel eddigi tevékenységem, megkegyelmezve az alattam elterülő, ártatlan fűtakaró tengernyi katonájának.- Tudom, hogy Taetae hyung egy igazán... -rövid ujjait állához emelve kereste a megfelelő kifejezést.- Bonyolult személyiség, de meg kell őt értened. -értetlenkedve ráncoltam homlokom, szóra nyitva a szám, azonban az emberpalánta, mintha csak olvasna gondolataimban, választ adott fel nem tett kérdéseimre.- Hyung nagyon jó ember, ám amilyen komolynak és összeszedettnek tűnik... -fejét rázva, hatalmas sóhaj hagyta el csöppnyi testét.- Valójában olyannyira elveszett, és gyermeki. -csillogó íriszei ezúttal komolyságba burkolóztak.- Ezért Jungkookie hyung, kérlek vigyázz rá! Kérlek szeresd őt, és fogd a kezét, hiszen én már nem tehetem... -mancsával görcsösen szorította jobb kezemet, s arcán komótosan gördültek végig könnyei, melyek apránként vonták magukkal őszinte érzelmeit.- Ugye megígéred ezt nekem hyung? -karjaimat óvatosan fontam törékeny valója köré, majd a hallottakat emésztgetve, lassan ringatván próbáltam nyugtatni, csillapítani heves zokogását.
- Megígérem neked, kicsi... -ajkamba harapva, szégyenlősen sütöttem le pilláimat, hiszen elfelejtettem megkérdezni a nevét. Édesen kuncogva, szipogva figyelte zavaromat, és szemeit megdörzsölve, arcáról újonnan a vidámság vonalai ragyogtak fel, majd előzmények nélkül felpattanva elrohant az ellenkező irányba.- Hé, várj már! Most meg hova rohansz? -kiáltottam utána, immáron egyedül állva, az óriási tölgyfa tenyérnyi leveleinek árnyéka alatt.- Mielőtt elmész, legalább elárulnád, hogy hívnak, és honnan ismered Kim doktort? Kélrek! -könyörögtem a nekem háttal álló, csöppnyi embernek.
- Idővel mindent megtudsz majd, Kookie hyung! -adta meg válaszát aranyos kacaj kíséretében, s ezt követően végleg eltűnt a tisztás virágzó területéről. Kétségbeesetten, kérdésektől zagyva gondolatokkal pillantottam körbe az egyre eltünedező mezőn. A sötétség lépésenként kebelezte be zavaradott lényem, és egy hangos csattanás törte meg végleg a hirtelen körém telepedő, rémisztő némaságot. Szemeimet fájdalmasan összeszorítva fordultam oldalamra, görcsösen ölelve magamhoz takaróm.
- Széthasad a fejem... -arcomat a lepedőbe fúrva nyöszörögtem.- Nem akarok lázas lenni... -gyilkos fájdalom kínozta egész testemet, még a légzés is nehezemre esett. Tincseim nedvesen hulltak arcomba, s még lenge pólóm is tűzforró lepelként égetett. Mindenem sajgott, fogaim apró tűkké válva fúródtak ínyembe. Torkom szárazabb volt, akár a legnagyobb sivatag, mégsem kívántam egy korty vizet sem.- Anya, te vagy az? -érdeklődtem a szobámban tartózkodó, feltehetőleg a zajt okozó személy kiléte felől.
