¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
-yes i do. xjjgx
Kényes fintorba torzult arccal húztam fel lenge pulóverem fehér cipzárját, majd kiléptem a kora májusi vihar sújtotta Szöul, könnyáztatta utcáira. A fák szüntelenül susogva kritizálták egymást, olykor pedig süvítő vitákra gerjedve hitték el naivan, a csintalan szél minden fürge fuvallatát. A felhők folytonos zokogása búslatta, ríkatta a várost, hatalmas tócsákat hagyva a szürke aszfalton. Sietősen kapkodva lábaimat sétáltam a buszmegálló felé, ám hiába, hiszen az ott álló cseresznyefa, élettelen ágai nem nyújtottak száraz menedéket számomra. Átázott kapucnimat lehajtottam fejem tetejéről, és vizes tincseim közé túrva igazgattam azokat. Esernyő hiányában, ruhám temérdek mennyiségű esővizet szívott magába, így a nyirkos anyag tapintása, nem igazán kedvezett túlhevült bőrömnek. Kimerülten, vacogva vártam a menetrendet büszkén, nyakában hordozó ezüstös oszlop mellett, magamban elmélkedve a mai nap történésein. A friss emlékek hatására, ajkaim széles vigyorra húzódtak, s testemet kellemes bizsergés járta át, rögvest elfeledtetve velem az égiek veszedelmét. Talán Kim Taehyungot siratták, ki marasztalásuk ellenére is megszökött az éden kertjéből, hátrahagyva ezzel angyali szárnyait.
- Csak nem épp rajtam elmélkedik, Jeon? Ennyire elbűvölő volnék? -hirtelen feltűnése eszeveszett munkára utasította szívemet. Még az időzítése is hátborzongatóan pontos.- Szálljon be, hazaviszem. -szája sarkában halvány, kedves mosoly díszlett, és az anyósülésen átnyúlva nyitotta ki fekete autójának, lehúzott ablakú, fényes ajtaját.
- Értékelem a kedvességét, Dr. Kim, de nem fogadhatom el az ajánlatát. -feleltem a gépjármű mellé érve, mely a patkához közel állva parkolt le, számára tiltott helyen megpihenve.
- Nem kérdés volt, Guk. Kijelentés. -az általa használt, mostanáig ismeretlen becenév, ecsetet ragadva festett szabálytalan, piros korongokat arcomra.- Szálljon, be különben én fogom berángatni. -komoly tekintete, lelkemig hatolva fedte fel gondolataim rejtőzködni próbáló, titokzatos őrzőit.
- De doktor úr... -kezdtem volna bele logikusnak tűnő érveim felsorolásába, azonban ezek mind eltörpültek az idősebb férfi akaratával szemben.
- Ne ellenkezzen, csak tegye amire kértem. -hallatta nyájasan, ártatlan maszkot öltve fel magára, íriszei lobbanó szikráiból mégis az erély lángja égett a legfényesebben. Megadva magam, némán engedelmeskedtem az orvos követelőző parancsainak. Az autóba ülve, eddig nem tapasztalt görcs gyűrűzte gyomromat. Képem hullafehérré vált, karjaim végtelen remegésbe kezdtek. A francba, hogy az illata is ekkora hatással van rám.- Minden rendben, jól érzi magát? -fordult felém, szemében az aggodalom féltő csillagával ragyogva.
- P-persze... -dadogtam bátortalan, gyenge hangon.
- Nekem nem egészen így tűnik... -felelte, szemtelenül imádnivaló kuncogással koronázva nem evilági szépségét.- Valami van az arcomon? -kérdezte, fejét pimasz módon oldalra döntve, így elérve, hogy frufruja hanyagul takarja, csillogó tekintetét. Arcának minden apró miliméterét emlékezetembe akartam vésni, hiszen túl gyönyörű volt ahhoz, hogy igaz lehessen.
- N-nem, te tökéletes vagy. -szólaltam fel erőtlenül, ezzel megfontolatlanul leleplezve gondolataim minden menedékét.
- Hol marad az udvariasság, Jeongguk? -a mondandóját cifrázó, incselkedő hangneme szinte már az őrületbe kergetett.
- Elnézését kérem, Kim doktor... -ásítottam, s szándékosan kerülve a szemkontaktust, összecsuktam pilláimat.- Néha igazán illetlen tudok lenni. -kelletlenül húztam el ajkaimat, miközben kezeimet előre tartva élveztem a műszerfal irányából áradó, álmosító, meleg levegőt, mely kellemesen cirógatta bőröm.
- Figyeljen, én nagyon örülök neki, hogy ennyire jól érzi magát, Jeon, de szerintem a mögöttünk lévő autóbusznyi fáradt, elázott ember, már kevésbé fogja ennyire élvezni a várakozást. -bágyadtan pislogtam hyungomra, ki szintúgy figyelmen kívül hagyva a mögöttünk türelmetlenkedő tömegközlekedési járművet, a kormányra dőlve, szótlanul leste szabályos ütemben lassuló légzésem.- Kookshi, ha nem árulod el a lakcímed, kénytelen leszek a saját lakásomra vinni. -halkan kuncogva simított végig orcámon, ám a fáradtság vakító köde, olyannyira elöntötte tudatom, hogy fel sem fogtam szavai súlyosságát, s tettei finomságát.- Aish, olyan vagy mint egy nagy gyerek... -sóhajtotta hitetlenül, majd a motor halk búgását meghallva, végleg átadtam magam az álmok mámorokkal teli világának.
helo gays~
ez egy rövidke rész, de úgy éreztem ez érdemel egy külön fejezetet. remélem azért elnyerte a tetszéseteket💞
