Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-but you'll never be alone xjjg×
Csillagok; égitestek, melyek saját fénnyel rendelkeznek ezáltal beragyogva az est sötét vásznát, így utat mutatva az elveszett ember, s elmúlt lélek számára. Befogadja azt, ki elfáradt, ezzel örök lakhelyet nyújtva a boldogtalan, kimerült utazónak. Ám az éjjel karjainak birtokló oltalma ellenére az őt ékesítő, halandó gyémántok szüntelen csillognak, egészen addig míg az ében homály el nem lopja szemünk elől az éj ezen féltve őrzött, tündöklő kincseit.
Tulajdonképpen fényévekre lévő, izzó planéták, amelyeket egy hozzánk hasonló egyénnek akár megközelíteni is képtelenség. Csábító álomképek, mik megannyi érzelem és gondolat hordozói, gyermeki ábrándok, naiv szerelmek védelmezői, megszállottan ügyelt titkaink csalfa őrei. És mi mindezt rájuk bízzuk, kétarcú csalókra... Felfedik lapjainkat, hisz végig kísérik legérzékenyebb óráinkat, sportszerűtlen játszmát űzve így, hiszen ők rejtéllyel lakatolva múltjukat szótlan maradnak.
Bíztatnak, fényárral kísérnek a távolból figyelve, s bármennyire is szeretnénk, sosem érhetjük el őket; akárcsak megvalósíthatatlan céljaink. Szép szavú délibábok, melyek gyakorlatban csupán fájdalmas halált okoznának, porrá égetnének. A csillagok valójában emberek, és habár életük lényegesen különb a földi léttől, lelkük tán még mocskosabb is. Szépségüket kihasználva elnyerik csodálatunk, magukhoz dédelgetnek, majd összetörnek, s nem törődve könnyeinkkel önelégülten ragyognak tovább, újabb áldozat után keresve. Mit várunk így társainktól, ha erkölcsi példaként az éjszakai égbolt milliónyi apró, álszent pontja áll rendelkezésünkre?
Vak reményekkel, felszínes álarcokkal hitegetjük egymást, csodára várva; megértésre, egy barátra, vagy akár egy életre szóló társra. Őszinte szeretetre és elfogadásra; egy otthonra. Talán kevés ember van, ki egymaga viszonozhatná szívünk hiszékeny vágyálmait, és sokan hagynak magunkra akár a csillagok; de épp ezért kell türelmesnek maradnunk, csendben megvárva, míg a hajnal elhozza számunkra a nappalt.
Egy utolsó pillantást vetve a Hold szőtte, sötét éj leplére felnyitom az idáig kezemben szorongatott, piros-fehér dobozt, miközben karjaimmal az ablak párkányát támasztva egy szál cigarettát veszek ajkaim közé, majd rágyújtva engedek a képzelt nyugodtság nyújtotta melegségnek, nem törődve a késő órák hűvös levegőjével.
Tekintetem megfáradva ejtem az üres utakra, emeletek magasságából élvezve a magányos külváros varázsos, mégis rémisztő csendjét, amely kábultan öleli körbe a lakópark minden tömbházát; csupán néhány távoli ablakban hagyva életet, mely formára vágott fénykeret képében öltve testet a sötétség elleni lázadásának, az esélytelenek bizalmával száll küzdelembe az éjjel mindenható erejével szemben, minek segítségével képes megállítani az időt, elcsitítva minden hangot, s nyüzsgő mozdulatot. Léthű vásznat ragadva, rideg színekkel festi meg egy kedvenc pillanatát, minek zord szépségét egyedül a reggelt hozó Nap aranyló ébredése múlhat felül. Halálából feltámadva tiszta lapot lobogtat orrunk előtt, miközben új lehetőségek vidám dallamát ültetve fülünkbe; hiszékeny ábrándokkal bolondít bennünket, hisz a csillagok anyja sem lehet különb parányi, hazug gyermekeinél.
Az idő teltével a Hold hűvös fénye titkon beosonva szobám ablakain kerekedett felül a néma homály vakságán, így felélesztve kíváncsiságom, mely elvonva figyelmem a városnegyed magányától, türelmetlenül szólongatva csalogatta vissza pillantásom a helyiség fehér falai közé. Egy utolsó, fáradt sóhaj kíséretében fújtam ki a tüdőmbe zárt méregfelhőt, majd elnyomva cigarettám, karjaimat a magasba emelve, mintha el akarnám érni az égboltot beragyogó égitesteket; megnyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat, mely cselekedetmre csontjaim fájdalmas roppanással feleltek. Ellépve a párkánytól, ujjaimat a keret kilincsére fonva zártam ki a néma utak hűvösségét, ezáltal egy esetleges megfázástól megóvva az ágyamban halkan szuszogó személyt, ki takarómat magához ölelve, békésen álmodik, velem ellentétben; elmémet nem hagyják nyugodni a néhány órával ezelőtt történtek, az idősebb megjelenése okozta sokkhatás, mely sérelmeimet szabadjára engedve, elnyomva lelkem gyengéd suttogását, átadva az irányítást a bennem dúló düh rideg szavainak, amely közönyös maszkot öltött képemre, míg tekintetem holt érzelmeim üres termeként szolgált.
❝Arcomról mindvégig semmit mondó kifejezések tükröződtek, így rejtve el minden gyenge gondolatom, amik a másik keserves könnyei áztatta bocsánatát hallván, szorító érzést, fájdalmas ritmust szabva szívemnek feledtették el velem minden korábbi haragom, túlgondolt képzeteim által feltett gyanakvó kérdéseimmel együtt. Habár kezdeti indulataim magamra hagytak, melyek heteken át tépték apró cafatokra kilátástalanul epekedő reményeimet; nem mutathattam ki milyen nehéz ebben helyzetben látnom Őt.
Az ágy szélén ült és lábait felhúzva, vékony karjaival ölelte körül azokat. Immáron étcsokoládé tincsei kócosan hulltak homlokába, alig engedve rálátást könny marta, vörös szemeire. Szavait néha értetlenül, visszafojtva ejtette. Ajkainak remegése megfosztva őt hangjának jellegzetes mélységétől, tette még gyermekibbé, esetlenebbé küllemét, azonban mikor tekintetét felemelve összefonta kettőnk pillantását, sajnálkozása elhalkult, s fájdalmas zokogásba kezdett, arcát tenyereivel kendőzvén el; hosszú ujjainak börtönébe zárva próbálván leplezni sebezhetőségét.
Szorosan magamhoz vontam, érzelmek csatáját vívva meg gondolataimban, mialatt kezemet gerince vonalának mentén vezetve végig, nyájas, vigasztalószavakat súgva reménykedtem abban, hogy sírása mihamarabb csillapodik. Arcával nyakamhoz bújva, fejét vállamra fektette erőtlen duruzsolva bocsánatomért, minek hatására szeretetteljes görbe kerekedett képemen, és ezt követően ártatlan csókot nyomtam sötét tincsei közé, mely halk, meggyötört kuncogást csalt elő az idősebből. ❞
A félhomályban kirajzolódó békés vonásai, nyugodt álmának gondtalan idilléről árulkodnak, amelyben felkavaró emlékeinek rosszindulatú színművészei nem részesülhetnek a szövegkönyv kínálta szerepekből. Felém eső mancsáért nyúlva összefűzöm ujjainkat, továbbra is zavartalanul csodálva a mellettem alvót, ki mintha megérezné, hogy róla ábrándozom, viszonozva gesztusomat, gyengéden szorít kézfogásunkon, majd lassan felnyitja ólomsúlyú pilláit, melyek rögvest rabjukul ejtik álmatag tekintetem.
- Gukkie... -suttogta félszegen, egy röpke másodpercre sem szakítva meg andalító farkasszem játékunkat.- Ugye mellettem leszel? -kérdését ártatlanul feltéve, könnyfától lepte íriszekkel fürkészi arcom, hazug jelek után kutatva válaszomban.
- Tőlem nem szabadulsz egykönnyen, Kim... -idéztem fel egy közelmúltban tett ígéretét, s ezt követően ajkaimat összekulcsolt kezeinkre helyeztem, így pecsételve meg kimondott szavaim komolyságát.
remélem valamennyire elnyerte a tetszéseteket ez az igencsak szokatlan fejezet, de mostmár ígérem beindul a cselekmény ismét. sajnos minden történetbe kell egy mélypont, viszont az elkövetkezendő részek garantáltan izgalmasabbak lesznek, és igyekszem visszatérni egy lazább fogalmazásmódra, valamint elkezdjük végre kigobozni taekook vörös fonalát, hiszen akkora csomót kreáltam, hogy azt öröm nézni xD💓
nem utolsó sorban, szeretném megköszönni a rengeteg pozitív visszajelzést, és a 151 követőt !!🥺💗💝💗💘 nekem ez elképesztően sokat jelent, és nagyon örülök, hogy ennyien szeretitek a történetem.💕💖💞💓💘
mára viszont elég belőlem, és így hajnali fél hat után idejét látom végre aludni is egy pár órát, úgyhogy a következő résznél találkozunk !!ˁ˙˟˙ˀ💗
