Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-u are so annoying xjjgx
Az apró fehér-piros dobozt forgatva kezeim közt, kótyagos tekintettel bámultam az ébredező külváros nyugodt utcácskáját, könyökömmel a konyhai ablak párkányán megtámaszkodva. Unottan kémleltem, miképp a szemközti virágbolt kirakata megtelik színekkel, életet adva a több méter magas téglaépület legalsó szintjének. Érdeklődve fordítottam fejem a buszmegálló irányába, hol a kora reggeli órákat nem kímélve civakodott egy fiatal pár, egészen addig, míg a nő megelégelve a felhajtást, gyors léptekkel tovább állt. Ezek akár mi is lehetnénk... Fejemet rázva nyitottam fel a kis papírtárgyat, mely ugyanannyi mérgező rudat rejtett magában, mint jó nehány nappal ezelőtt. Lassan egy hete annak, hogy utoljára láttam. Kim Taehyung, amilyen gyorsan zavarta meg gondolataim békés rendjét, olyan hirtelen hagyott itt engem, az általa keltett káosz kellős közepén. Bosszúsan emeltem ajkaim közé egy szálat, káros szenvedélyem okozói közül. A fekete öngyújtó halk kattanása, vészjósló szirénaként indított lavinát kérdésektől nyüzsgő elmémben. Utálom, hogy pillanatok alatt az ujjai köré csavart, hogy magába bolondított egyetlen mosolyával. Gyűlölöm amiért ilyen kiszámíthatatlan.
- Azért egy kibaszott sms-t írhattál volna, te szemét... -suttogtam magam elé, íriszeimet az apró, kezemben táncoló lángon tartva. Hezitálva emeltem cigarettám felé a mesterségesen előállított tüzet, azonban tervemet egy éles, csalódott hang hiúsította meg.
- Legalább ne a szemem láttára szívnád azt a vackot... -meglepetten eltátva számat, hagytam hogy a káros nikotinrúd emeleteket zuhanva essen a szürke aszfalt hosszan nyúló asztalára, szennyező piszokként heverve annak megviselt abroszán. Fejemet lehajtva, szégyenkezve fordultam elkeseredett szülőm irányába, ki egy köntöst viselve, fáradt szemekkel vizslatta gyermekien előtte tipegő lényemet.
- Anya, én... -kezdtem volna felesleges magyarázkodásba, ha bár tudtam, az előttem álló személy számára, nyitott könyv vagyok.
- Nem örülök neki, de... -kimerült sóhajt hallatva, arcára szeretetteljes mosoly, kerekedett, s a kezdetleges szülői szigor, fáradó ködként halványult tekintetéből.- Felnőtt férfi vagy, önálló döntésekkel. Így akármennyire is fáj, kénytelen vagyok ezeket elfogadni... -mondta beletörődően, s ezek után én szelíd, vidám görbével hallgattam tovább egyetlen szülőm soha véget nem érő, kora reggeli beszédét, mely a dohányzás káros hatásairól szólva próbált meg elrettenteni bűnös szokásomtól, miközben bágyadtan kémleltem az előttem felsorakozó, szürkés padlócsempék időtlen, katonás rendjét.
- Tudom Anya, tisztában vagyok vele! -feleltem szemforgatva.- Orvosnak tanulok, ha nem tűnt volna fel. -pimaszul elvigyorodva álltam a felnőtt fenyegető pillantását.
