Hadd lám, ki vagy te valójában?
Mit rejt az árnyékod előlem?
Sötét éned számomra,
Mint gyermeknek, félelem.
Hiába vagy itt velem,
Másnapra köddé válsz.
Nem jelent neked semmit e szerelem,
S én remélem, hogy egyszer mellém állsz.
A kámfor illat feketén lengi be az estét.
Csak az ezüst hold haldokol,
Fénye mint gyér gyertyájé
Csak pár lépéssel hódol
Lesz e még ez így se?
Kérdem én magamtól,
De már előttem a felejtés üvege
S máshogy gondolkodom a világról.
Ajkam dadog, szívem dobban.
Hol van már az égi fény.
Oly közel s mégis távol
Gondolkodva mered felém.
Elvigyem e vagy még hagyjam?
Vagy talán csak tovább adjam?
Tudod te, mint réges régen, a sötétben...
Mint gyermekek, félelemben.
