- 2 - 𝗧𝗵𝗲 𝗰𝗿𝗶𝗺𝗲𝘀 𝗼𝗳 𝘁𝗵𝗲 𝘁𝗿𝗼𝗼𝗽𝘀 [Haikyuu!! ff]

~End~

- Nem félsz, hogy megölnek? - kérdezte Tendou Wakatoshi asztala mellett állva.

- Nem - jelentette az ki határozottan, miközben a székében ülve nézte az ablakán keresztül a "csatamezőt".

- Hülye kérdés volt - nevetgélt Tendou. - És az embereidet nem sajnálod? Nem számít, hogy fel kell adnod a céljaid a túlélésért? - kérdezte elkomolyodva, miközben behajolt Ushijima szemei elé.

- Ők választották, hogy részt vesznek benne. A céljaimat, pedig nem adom fel. Ez csak egy átmeneti megoldás, ami a túlélés érdekében kell. - magyarázta meg.

- Túlélés? Ilyet sem gyakran hallani tőled - nevetett Tendou.

- Wakatoshi. A helikopter megérkezett. - nyitott be az egyik festménynek álcázott titkos ajtón egy ember. Ushijima erre komótosan felállt a székéből, majd legfontosabb dolgait tartalmazó bőröndjét magához véve elindult Tendouval együtt az átjáró felé. Tendou már be is ment, Wakatoshi pedig már félig belépett a szűk helyre, mikor kivágódott a terem ajtaja, és három irányból kezdtek el özönleni az emberek. Tsukishima is az elsők között volt, akivel Ushiwaka felvette egy pillanatra a szemkontaktust, majd mielőtt elsült volna a szőke fegyvere, becsukta maga mögött az ajtót, ezzel eltűnve a falban.

Természetesen mindenki egyből megrohamozta a festményt, s az elsők között lévő Asahi le is vette a helyéről, viszont mögötte csak a csupasz falat találták. Hiába minden tapogatózás és titkos gomb keresés, a járat véglegesen eltűnt Ushiwakáékkal együtt.

Az akció véget ért.

Mivel célpont hiányában már senki nem tudta, hogy mit kezdjen magával, egy darabig tétlenül ácsorogtak, majd mindenki megindult kifelé. Voltak, akik sérült bajtársaikat segítették, akik meglepve toporogtak a tömegben, mint Hinata vagy Kageyama, vagy akik belül fortyogó dühvel méregettek minden embert, mint Tsukki. De olyan is volt, aki vadul mutogatva magyarázta, hogy milyen helyzetekbe került, ahogy azt Noya és Tanaka is tették, viszonylag jókedvűen. De a tapasztaltabbak, mint Matsukawa és Makki csak a közel félszáz áldozatuk számát osztották meg a másikkal, és lazán vállat vonogattak.

Odakint mindenfelé emberek, ember maradványok és sebesültek feküdtek, mind két oldalról egyaránt. Ahogy kisebb csoportokba gyűlve kivonultak oda az emberek, mindenki tudta, hogy lényegében győztek. Felszámolták a Shiratorizawát, s bár való igaz, hogy a vezetője elmenekült, a létesítmény, és az emberek is megszűntek. S ennek talán még örülhettek is volna, mivel voltak páran, akik boldogan pacsiztak le, de még is ott lebegett felettük a győzelem súlyos ára. Oikawa elborzadva és megdöbbenve tekintett végig a viszonylag nagy területen, ahol számtalan embere holtteste hevert. Kindaichi, Kunimi... Az élettelen testüket látva ébredt csak rá Oikawa, hogy a győzelemmel mennyit is veszített, s talán, ha nem áll ott mellette Iwaizumi, mint támasz, össze is roppan a nyomás alatt.

De nem csak ő volt ezzel így. Ott volt Bokuto és Kuroo akik talán a legnagyobb létszámmal kezdtek. S most csak négyen maradtak összesen. A pusztítás, amit a csata okozott, rajtuk ütött ki a legjobban. Az emberek között egybegyűlt, s ünneplő Karasuno pedig csak ekkor vette észre magát. Náluk (majdnem) mindenki életben volt, s örvendett, viszont a többieket elnézve nekik is alább hagyott a lelkesedésük. Pláne Tsukishimának, akinek nem is volt.

Sok időbe tellett, míg a holttesteket elszállították, s lelkileg is megemésztették ezt az egészet, de végül sikerült. A többiek tiszteletére pedig, akik életben maradtak, egybegyűltek, hogy elmenjenek egy közös kajálásra.

- És ki mihez fog kezdeni ezután? - kérdezte Daichi, csak hogy oldja a kínos csendet.

- Én szerintem lemondok a fűpiacról és Amerikáról. Majd valaki megcsinálja helyettem - legyintett Bokuto lemondóan.

- Hé, én tudok ajánlani egy jó embert - szólt közbe Oikawa egyből.

- Kit? - fordult felé Bokuto érdektelenül.

- Magamat. Szívesen átveszem az üzletet - ajánlotta fel, mintha olyan nagy szívesség lenne átvenni egy milliós értékrendű illegális drogcsempész banda irányítását.

- Tőlem - legyintett Bokuto, s ezzel nagyjából nyélbe is ütötték az üzletet. Persze Akaashinak meg Iwaizuminak volt annyi esze, hogy megbeszélt egy későbbi időpontot a részletek egyeztetéséhez.

- Én szerintem visszavonulok - bökdöste a kajáját Kuroo, a mellette ülő Kenma pedig helyeslően bólogatott. - És ti?

- Nos, még nem tudjuk. Még nem nagyon beszéltünk erről - nézett Suga Daichire és a mellette ülőkre.

- Szerintem befejezzük a piti melókat, és belekezdünk valami nagyobba. - vont vállat Daichi.

A beszélgetés többi része érdektelen volt, mivel sokan nem voltak jelen, akik fel tudták volna dobni. Például Lev és Yaku, akik már hét határon túl jártak, egy teljesen másik város felé tartva, egy hideg vonaton. Ők már lemondtak erről az egészről, akár csak Tsukishima, aki a bőröndjébe pakolta be a ruháit, mikor egy pillanatra elmerengett az éjszaka sötét egén úszó csillagokban. Yamaguchi volt az, aki mindig úgy csodálta őket, meg áradozott róluk, de ő ezt már többet nem tudta megtenni. Tsukki vetett egy pillantást az asztalán heverő levélre, amit az Amerikai egyetemről küldtek, és az olvasmány listát, valamint a szükséges információkat tartalmazta.

A vacsora után a Karasuno egy darabig még együtt baktatott a sötét utcákon, mikor is Noya hirtelen szembe fordult Daichivel.

- Figyelj Daichi-san, gondolkoztam. - kezdett bele komolyan, lesütött szemekkel. - És nem akarok valami nagyobba belevágni. Eddig nagyon jól megvoltunk a kisebb melókból, és most láttad, hogy mibe kerülnek a nagyobbak. Ha ezt szeretnétek csinálni, én nem fogok benne részt venni - jelentette ki egyenesen Daichi szemébe nézve.

- Figyelj Noya, nem úgy értettem. Tudod mennyit szakítottunk ezen az egy akción? - kérdezte Daichi felvont szemöldökkel.

- És tudod mennyit vesztettünk? - kelt Noya védelmére Tanaka.

- De ebből az összegből tudjuk fedezni a jobb fegyvereket, amik biztosítják, hogy legközelebb nem lesz ilyen - magyarázta meg Suga.

- Én akkor sem akarok benne részt venni! Nem fogom ilyen szinten kockára tenni az életem - kötötte az ebet a karóhoz Noya.

- Ebben az esetben Noyának kell igazat adnom. Én sem támogatom ezt - állt melléjük meglepő módon Ennoshita.

- Ne már srácok - biggyesztette le a száját Asahi, ugyan is így két pártra szakadtak.

- Biztos ezt akarjátok? - kérdezte Daichi.

- Igen - bólintott határozottan Noya.

- De remélem tudjátok, hogy attól még támogatni fogunk titeket? - kérdezte Suga szomorúan.

- Igen. És ne aggódjatok, nem okozunk majd csalódást - kacsintott Tanaka.

És valahogy így zajlott le, mikor a Karasuno két párta szakadva megosztotta az uralmat a kisebb és nagyobb szervezetek között, ezzel beírva a nevét Japán legnagyobb gengszterei közé....

The End

Jön a harmadik könyv jee