A jövő fényében

Téged honnan szalajtottak?

Apa szabadságot vett ki két hétre a születésnapja és a sunagakurei utazás miatt. Június kilencedike reggelén már nagyban készülődtünk anyával és a bátyámmal, amíg apa le lett foglalva nagypapa által. Szereztünk lufikat, de tényleg, oltári sokat, tele volt velük az egész nappali! Emellett nagymama hazacsempészte a tortát, rajta pontosan negyvennégy darab gyertyával. Az ajándékokat gondosan elrejtettük a padlásra, hogy majd ebéd után lehozzuk. Nem akartunk nagy felhajtást, ugyanis apa túl introvertált egy nagyobb partihoz, de amint Sasuke-san belépett az ajtón, ez a tervünk befellegzett.

Sakura és Sarada is jött vele, ami természetes, hiszen családtagok. Emellett ott volt még Naruto-san, aki a nagybátyámmal régi riválisok, de emellett nagyon jó barátok. Vele jött Hinata-san, Boruto és Himawari is. Plusz eleve voltunk hatan, apával heten. A parti egész visszafogott volt, aztán megérkeztek az Inuzukák, akik az ajtónyitást követően pezsgőt bontottak. Kiba és Tamaki-san egymás nyakába borulva rikkantottak apa felé jókívánságokat, Wasabi pedig szemlesütve próbált normálisnak tűnni.

– Szia Miyoko! – üdvözölt egy puszival Hinata-san, akivel eddig még nem nagyon társalogtunk. – Hogy vagy?

– Köszönöm, jól – biccentettem udvariasan. – Maga?

– Kitűnően. De kérlek, tegezz. Nem sokkal vagyok idősebb édesanyádnál, és őt sem magázod, nem igaz?

– Ott a kulcsszó. Ő az anyám. Megmaradnék a magázódásnál, ha nem gond.

Óvatosan meghajoltam, majd Borutoék felé vettem az irányt, akik a főasztalnál nassoltak és beszélgettek. Furcsa, hogy ilyen kevesen voltunk Uchiha nevet viselők. Apunak biztosan nehéz volt gyerekként szűkös családban felnőni, nagynénik, nagybácsik és unokatestvérek nélkül.

– Kóstoltad már a dangot, Miyoko? – lépett hozzám Boruto a hatalmas, kék szemeivel. – Isteni!

– Sok benne a cukor – sóhajtotta Sarada, az asztalnak dőlve.

– Szóval Sasuke-san itthon van – váltottam rögtön témát. Anya csinálta a dangot, és nem akartam rögtön szidni őt.

– Igen, elvileg a vizsgák végéig marad majd.

– Ez nagyszerű, végre edzhetek vele valamennyit – vigyorgott Boruto. Na igen, úgy hírlik, hogy Konohamaru-sensei hamar lapátra került.

– Bocsánat a késésért emberek – lépett be egy ismeretlen alak az ajtón, mire mindenki felé fordult.

Anya arcáról lefagyott a mosolya, mi, a többiek pedig értetlenül álltunk a történtek előtt.
A szüleimmel egyidős lehetett. Barna haja és szürkéskék szemei voltak, amiken szemüveget viselt. Elegáns ingben és nyakkendőben érkezett, egy nagy üveg pezsgővel a kezében.

– Wakamura Mito vagyok! – kurjantotta. – Sayuri régi, jó ismerőse. Hát nem igaz, kígyós lány?

– Te meg mit keresel itt, Mito? – Anya elsápadva szorította a kezében tartott finom üvegpoharat, amikor apa mellé lépett, kezét pedig anya derekára csúsztatta.

– Ő meg ki? – kérdezte alig hallhatóan.

A háttérből a zene elnémult, és mindannyian lélegzetvisszafojtva vártuk a választ.

– Óh, hát nem is tudja? Ő a férjed, az ünnepelt, és nem is tudja, milyen szép közös múltunk volt, Sayuri? – incselkedett az úgynevezett Mito, majd beljebb lépett. Letette az egyik asztalra a pezsgősüveget és felvett egy tányér süteményt. – Sok-sok éve már annak a csodás időszaknak.

– Nem volt köztünk soha semmi! – mordult fel anyu, szemei pedig felizzottak. Kezdődik... úgy csinál, mintha bármit is érnének a sharinganjai.

– Nyugodj meg, kedvesem – búgta apa és átvette anyától a poharát, nehogy a végén összetörje. – Megkérlek, távozz, Mito. Nem látunk itt szívesen.

– Amikor megmentettelek Kabutotól, nem így álltál hozzám, édesem – erőltette a dolgot.

– Mi közöd volt neked Kabutohoz? – kapta fel Sasuke-san a fejét.

Saradára pillantottam, akivel egy pillantással leszögeztük, hogy ebből bizony balhé lesz.

– Nem igazán tudom már, nem mai történet – magyarázta anya az ujjait tördelve –, de nem is érdekes. Menj innen, Mito. Különben problémáink lesznek.

– Problémáink? – nevetett fel az ismeretlen hitetlenül.

– Már megbocsáss – lépett közbe Akinori Iori társaságában. Utóbbi a szüleimet nyugtatta, míg a bátyám vállon ragadta Mitot és ékes szóval kitessékelte az ajtón. Megnyerő stílusa van, ennyit elért az életben.

Körülbelül fél percig meredtünk a semmibe, próbáltuk feldolgozni, hogy ez mégis mi volt. Ez elsősorban anyára volt igaz, aki még most sem igazán fogta fel a dolgokat. A csendet végül apa törte meg némi torokköszörüléssel, majd megszólalt.

– Jól figyelj rám Saya, mert csak egyszer mondom el. Ha egyszer is megcsaltál valaha bárkivel – kezdte, ám anya hamar félbe akarta őt szakítani, de apa megakadályozta –, hagyd, hogy befejezzem. Szóval, ha valaha megcsaltál, vagy a jövőben ilyesmit tennél, lenne egy kérésem. Nézzen ki jól, az istenért is! Ez a Mito hasonlított Kiley és egy majom szerelemgyerekére.

Ezen mindenki felnevetett, kivéve talán a korombeliek. A zene újból megszólalt és egy lassabb, romantikus szám vette kezdetét, ami mindenkit a nappali közepére invitált (vagyis az ideiglenes táncparkettre). Anya és apa lassúztak, őket követte Naruto-san és Hinata, nagymami és nagypapi, végül pedig Kiba és Tamaki-san. Hosszas kérlelés után Sasuke-san is felkérte Sakura-sant, aki enyhén kipirulva fogadta el az ajánlatot. Szörnyülködve néztem végig azt is, ahogy a bátyám nagy nehezen fel meri kérni Wasabit, Boruto pedig Saradát, aki igaz, hogy nemet mondott, de így sem volt sok választása, mivel megsajnálta szegény szőkét. Himawari eközben felkéretőzött a szobámba, fejfájásra panaszkodva, ő biztosan elaludt.

Egyedül ücsörögtem az egyik széken, figyelve az olykor botladozó párokat és puncsot iszogattam. Láttam, ahogy anya apa vállára hajtja a fejét, majd csókolóznak. Aranyosak voltak.

– Finom a puncs? – jött oda hozzám Iori-sensei és a poharamra mutatott.

– Igen. Vagy nem tudom. Kéred?

– Aha, köszi – ezzel az arcomhoz hajolt és egy apró puszit nyomott majd hogy nem a szám szélére. – Volt itt egy kicsi.

– Részeg disznó! – keltem ki magamból és az egész pohár italt a nyakába borítottam. – Tanulj modort, aztán talán meggondolom, hogy egyáltalán szóbaállok-e veled.

Felviharzottam Himawari után, aki a sejtésemnek eleget téve pihengetett az ágyamon, magához ölelve egy tigris plüssöt. Leültem a számítógépem elé, a forgós irodai székembe, majd felhúztam a lábaim is rá, amiket átkaroltam. Engem csak ne puszilgasson egy hozzá hasonló se. Gyorsabbnak kellene lennie a reflexeimnek.

Nagyon régen volt már rész, bocsánat! :D Nektek mi a véleményetek Sayuri enyhén visszahúzódó személyisége után Miyokoéról? Honnan lehet ekkora önbizalma, de ami fontosabb kérdés, melyiküktől örökölte? :'D
Személy szerint most már igazán pofikán csapnám, de azt nem lehet, mert egyik szereplő se elég tökös ahhoz, hogy bántani merje Uchiha Itachi lányát o.o