𝑀𝑦 𝑎𝑑𝑜𝑝𝑡𝑒𝑑 𝑏𝑟𝑜𝑡ℎ𝑒𝑟 °BEFEJEZETT°

17.

Michael Clifford

Ez az este valami csodálatos volt. Teljesen szerelmes vagyok. Hihetetlen, hogy oda adta magát nekem. És hogy bízott bennem. Őszintén bevallom nekem nem ő volt az első, de azt tudom, hogy Hennának még nem volt ilyan kapcsolata senkivel.

- Köszönöm, hogy bíztál bennem.- suttogtam. Most épp itt fekszünk az ágyban, ölelkezve, teljesen meztelenül.

- Az életemet is rád bíznám.- mondta és a számra adott egy puszit.

- Nagyon szeretlek. Menthetetlenül beléd estem.- mondtam mire ő kuncogott egyet.

- Teljes szívemből szerelmes vagyok beléd Michael. Tetőtől talpig.- bújt hozzám még közelebb. Szorosan magamhoz öleltem.

- Hen...

- Hm?- hunyta le a szemeit.

- Holnap...ugye eljössz velem az árvába?- kérdeztem halkan.

- Persze.- suttogta.

- Köszönöm.

- Szeretlek Michael.- súgta, majd nemsokára a karjaim közt mély álomba merült. Őt ölelve lassan én is elaludtam.

Másnap

Épp az árvaházba tartunk Hennával. Kéz a kézbe sétálunk az utcán. Nem mondom, hogy nem...mert nagyon félek attól...amit hallani fogok. Lehet a szüleim nem is Sydney-be élnek. Lehet...már nem is élnek. Beléptünk abba az épületbe, ahol a szüleink adoptáltak. Valami halvány, mélyről feltörő emlék kép beugrott, de semmi több. Az infós pulthoz mentünk, ahol egy idősebb, ismerős arcú nő állt.

- Jó napot. Segítséget szeretnénk kérni.- kezdtem.

- Szervusztok miben segíthe...Michael?- fordult vekünk szembe a nő. Látszott, hogy haja már ősz lenne, ha nem festené világos barnára. Kedves arcán egy ezüst keretes szemüveg helyezkedett. Újra feltörtek az emlékek és azonnal eszembe jutott, hogy ki ez a hölgy.

- Mrs. Thompson?- kezdtem akaratlanul is mosolyogni. Mrs. Thompson a nevelőm volt, amikor itt éltem. Nagyon szerettem, mert egy jó pofa, kedves és aranyos nénike volt.

- Michael! Drágám!- lépkedett ki a pult mögül és mikor mellénk lépett szorosan megölelt. Henna mosolyogva nézett minket. Nemsokára elengedett és alaposan megnézett. - Jaj, hogy milyen helyes fiúcska lett belőled. Na de...mi ez a szímes haj? Tán csak nem lázadni készülsz?

- Dehogy Mrs. Thompson! Csak simán tetszik.

- Na de mesélj drágám. Mit kerestek ti itt?- húzott minket a hallba és leültetett minket.

- Mrs. Thompson...azért jöttünk...mert szeretném tudni...kik az igazi szüleim.- mikor ezt mondtam Mrs. Thompson ajkai legörbültek.

- Michael...tudod, hogy legálisan nem adhatunk ki adatokat. Senkinek.

- Kérem Mrs. Thompson! Szeretném tudni kik ők. Hogy hol vannak...hogy mi van velük.

- Meglátom mit tehetek. Megadnád a telefon számod, hogy tudjalak hívni, ha tudok valamit?

- Természetesen!- gyorsan lediktáltam neki a számom, amit felírt egy kis papírra.

- Ha bármit tudok azonnal telefonálok.

- Köszönöm Mrs. Thompson!- mondtam, majd intve neki egyet elhagytuk az épületet. Nem akarok csalódott lenni, mert még van remény, hogy megtalálom a szüleim.

- Minden rendben Mikey?- kérdezte Henna. Összekulcsolt ujjakkal sétáltunk haza.

- Persze.

- Az a hölgy...honnan ismert téged?

- Ő volt a nevelőm, amikor az árvába vittek. Ameddig nem fogadtak anyáék örökbe ő vigyázott rám.- meséltem el neki.

- Aranyos.

- Igen. Nagyon aranyos néni.- kuncogtam. Még csak most kezdtünk bele, de azt érzem...hogy pár lépés és rájövök kik az igazi családom.

Hi! Itt is van az új rész. Remélem tetszik. További szép napot!! 🌺🌺