A szabadság vándorai

V.

Imádom a röplabdát. Főleg az ilyen edzéseket. Amikor már érzed a sajgó izmaid, de az adrenalin és a lendület visz tovább. A kellemes fájdalom ami elégedettséggel tölt el. Ugrottam, de most nem én kaptam meg a feladást. Sebaj, hisz én vagyok a csali. Tanaka-senpai megszerezte a pontot így miénk lett a meccs. Örömömben felkiáltottam és ránéztem a mellettem álldogáló feladómra. Annyira fenséges volt így, ahogy felemelt fejjel és gyönyörű türkiz szemeivel a távolba bámul, kihúzott háttal, egyenes tartással. Egy halvány mosoly és az elégedettség az arcon. Tisztára úgy nézett ki, mint maga Sztálin az egyik történelmi képen amit a tanárnő mutatott nekünk. Ahogy Sztálin úgy Kageyama is ugyanazt a testtartást vette fel, ugyanazzal a képpel, csak ő a győzelmünknek örült és nem a kommunizmus vívmányainak. 
Amióta beszélgetek Sugawara-senapijal amolyan intim dolgokról, amiben inkább ő a jártas én meg a hallgató aki szívja magába a tudást, azóta egyre többet jár az eszem azon, hogy lehetne-e köztünk is olyan, mint a kapitány és a mi drága varjúmamánk között. Magamban ugyan elvetettem az ötletet, de nem tudtam kiverni a fejemből. A probléma sajnos az volt, hogy nem tudom, hogy Kageyama hogyan tolerálja az LMBTQ-t, s ha tolerálná is nem kell, hogy le is feküdjön velem. Talán a legnagyobb gond az, hogy beleszerettem a feladómba és nem bírok leszakadni róla. Gondolom ez az a híres szerelem. Mindent vele akarok csinálni, mindig őt képzelem magam mellé asz ágyban meg miegymás. S lehet, hogyha ezt mind elmondanám neki megutálna. Ha pedig elveszíteném, az rosszabb lenne, mint ez a plátói szerelem. Logikailag lefuttatva ez mind okés is lenne, de szubjektíven nagyon nem akar működni. Mint az ördög meg az angyal a vállaimon, az egyik azt mondja, tedd meg és vedd rá azokra a dolgokra amiket szeretnél, míg a másik meg, hogy hagyjam az egészet a csudába. De valahogy mindig a hormonok győznek. Este mikor már egyedül vagyok a sötét szobába eléggé pajzán gondolataim támadnak, amin utána egy két rántás és a fizikai dolog meg is szűnik, de a gondolatok nem. Egyszer valaki azt mondta, hogyha nem tudod eldönteni, hogy szerelmes vagy-e akkor gondolj az illetőre és verd ki rá. Ha utána is rá fogsz gondolni akkor szerelmes vagy, ha nem akkor csak kanos. Na Kageyama esetében így bizonyosodtam meg, hogy tényleg szerelemről van szó. Reggel pedig mikor felébredek ő jut az eszembe, hogy bárcsak a karjai közt lehetnék, bárcsak ölelhetném őt. 
Öltözködtünk. Már csak én és a feladóm voltunk csak bent, mert a többiek edzés végeztével hazamentek. Mi pedig ott maradtunk egy kicsit gyakorolni a fogadásokat. Én már kész voltam és a földön üldögélve legeltettem a szemeim Kageyama testén. Ebből a merengésemből egy mély hang ébresztett fel.
- Megkérdezhetem, hogy mit nézel? Kezd idegesíteni a bámulásod.
Nem tudom miért, de spontán válaszoltam. Ami a szívemen volt az a számon. Mindig ilyen voltam.
- Azt nézem, hogy mennyire jól nézel ki. - erre a válaszra szerintem nem igazán számított, mert elkerekedtek a szemei. 
- Tessék?
- Van barátnőd Kageyama? Sose beszéltünk még ilyenről.
- Ni... nincs. Miért érdekel ez?
- Mert arra gondoltam, hogy egy ilyen szép srácnak, mint te miért nincs barátnője?
- Nem ... nem vagyok szép. - mondta majd elcsapta a fejét. Hoppá csak nem önértékelési gondokkal küzd a király.
- Na de mond el, van barátnőd?
- Nincs.
- És van aki tetszik?
- ...
- Hé kérdetem valamit?
- Hát. Talán. - nos most ennek a válasznak nem tudom, hogy örüljek-e vagy sem. De ha Kageyama boldog lenne én is az lennék. Este meg bőgnék a paplan alatt. Legyünk teljesen őszinték, örülnék neki, de azért fájna is. Egy ideig biztos. 
- És ki az? 
- Mi közöd hozzá?
- Talán mert barátok vagyunk. - itt kicsit megakadtam, sose mondtuk ki, hogy bárjuk egymást az is lehet, hogy csak elvisel. - Mert barátok vagyunk, nem?
- Igen, azok vagyunk. - mondta egy kis hatásszünet után. Lágyan elmosolyodott, de nem nézett rám. 
- Jaj de jó. - ugrottam fel örömömben.
- Na és neked? Tetszik valaki? - kérdezte mikor már az utolsó ruhadarabot is magára vette.
- Talán.
- Most engem majmolsz?
- Nem. Jó tetszik valaki.
- És ki az?
- Te se mondtad meg én se fogom.
- Miért? 
- Mert ... mert nem és kész.
- Ennyire nagy titok? Ő is szeret téged? Jártok már?
- Egyik sem. Nem tudom, hogy szerte-e engem. 
- Sosem kérdezted meg?
- Nem. Nem mertem. Félek, hogy akkor elveszíteném.
- Mindenesetre én támogatlak. Mond el neki.
- Kageyama támogatnád bárki legyen is az?
- Persze.
- És ha fiú lenne? - ezt a kérdést eléggé halkan mondtam. Nem csak azért mert már az udvaron voltunk ahol persze nem volt senki, hanem mert féltem a válaszreakciótól. A feladóm meg is torpant amire én összeugrottam félelmemben. Most biztos, hogy rosszat mondta, vagy elárultam magam. Szép volt Shouyou.
- Ne viccelődj ilyesmivel. Ez nem vicces.
- Viccelődni? - azt hiszi talán viccelek? Lehet. Ez csak nekem jó. 
- Igen, ne mondj butaságokat. Mert ha ilyeneket beszélsz akkor ostobább vagy, mint gondoltam. 
Azzal elindult és otthagyott. Lassan elindultam utána,de azt hiszem megverem ezt az embert. Ennyire ostobának tart. Mert akkor ezek szerint eddig is annak nézett, de ezek után meg méginkább.
Hazafelé már más témákról beszélgettünk. Sajnos az a baj, hogy amilyen sokat vagyunk együtt, annál kevesebbet tudunk a másikról. Mindig csak a röpiről beszélgetünk. Semmi másról. Miután elköszöntünk egymástól felpattantam a bringámra és hazatekertem. Útközben megkergetett egy kutya, de szerencsémre el tudtam hajtani.
Otthon a szokásos procedúra következett. Meghallgattam, hogy egy senki vagyok, de azért nekem kell egy újabb sört hoznom a hűtőből. Alig vártam, hogy felmehessek a szobámba. Szerencsére hamar elküldtek így az est hátralévő részét a húgommal töltöttem. Lefektettem aludni és utána letusoltam és befeküdtem az ágyamba.  Gondoltam felnézek egy kicsit még netre. Amint bekapcsoltam rögtön jött is egy értesítés a társkeresőről. "Önnek új üzenete érkezett". Megnyitottam és láss csodát. Nem egy idős úr írt, hogy a szexrabszolgám lesz, vagy eltart majd ha leszek  szeretője. Egy fiatal srác írt nekem, s nem is nézett ki rosszul. Két évvel volt idősebb nálam.  Visszaírtam, hogy Szia, miben segíthetek?, nemsokára pedig jött is az újabb üzenet.
- Hát gondoltam rád írok, nem-e lenne kedved találkozni velem?
- Persze szívesen. - gondoltam mit feszíthetek. - Mikor lenne jó neked?
- Mondjuk holnap? Úgyis szombat van. Elmehetnénk egy kávéra.
- Okés, mikor és hol?
Leírta. Jártam már ott, bár én nem vagyok kávés típus. Majd iszom egy teát. Nagyon izgatott lettem. Írtam volna még neki, de lement, csupán annyit írt, hogy holnap akkor találkozunk. Ez is eljött végül. Éltem első randija.