A szabadság vándorai

VI.

Elkészülve, felkészülve a nagy napra. Mivel nem történt még ilyen velem előtte utána kellett olvasnom pár dolognak. Az internet remek tanácsadó tud lenni, ha tudjuk mit keressünk. Azonban a temérdek információ sem tudott azon változtatni, hogy ideges voltam. Mi fog ott történni? Miről fogunk beszélgetni? Én fizessek vagy Ő? Mi lesz utána? Találkozunk még? Száz kérdés süvített át az agyamon és nem tudtam egyikre sem a választ. Elköszöntem az otthoniaktól, de előtte részletesen be kellett számolnom anyámnak, hogy hová megyek kivel, mennyi idő lesz, stb.. Persze végigkamuztam az egészet. Haverok meg miegymás. Majd hülye leszek elmondani, hogy egy sráccal megyek randizni. Szép napunk volt, tökéletes egy találkára. Felültem a bringámra és betekertem a városba. A megbeszélt helyen leláncoltam a járművemet és vártam, hogy az illető megérkezzen. A megbeszélt időpont előtt értem ide. Nem hinné rólam az ember, de mindig előbb szeretek érkezni. Utálok késni, csak azzal a hülye Kageyamával kések el mindenhonnan vagy érek be az utolsó pillanatban. Vagy lelassít vagy eltereli a figyelmem és felveszem az ő lassú tempóját. Kivéve az utolsó szakaszon ahol versenyzünk először is azért, hogy megtudjuk ki a jobb, másodszor meg, hogy ne késsünk el. De most itt voltam, pontosan. Zavaromban ide oda járkáltam a kávézó előtt. Tiszta ideg voltam. Kiszáradt a szám is. Nemsokára megérkezett a várt illető. Elém lépett és meghajolt.
- Nanase Rei vagyok. Nagyon örvendek a találkozásnak.
- Hinata Shouyou vagyok. Úgyszintén örülök, hogy megismerhetlek. - mondtam kissé erőtlenül.
- Hát akkor ne is húzzuk tovább az időt. - azzal pedig az ajtó felé biccentett majd elindult.
A kávézóban nem voltak sokan, aminek örültem. Helyet foglaltunk és nemsokára meg is érkezett a pincér.
- Jó napot kívánok uraim, mivel szolgálhatok?
- Nekem egy ristrettót hozhat.
- Nekem pedig, öm forró csokijuk van?
- Igen van.
- Akkor azt kérek. - mosolyogni próbáltam, de a pincér a forró csoki hallatán fintorogni kezdett.
- Nem vagyok kávés típus. - mondtam, de még mindig kissé halkan. Ez az idegesség nem akart elmúlni.
- Semmi gond. Mindenki mást szeret. Dohányzol?
- Nem, dehogy.
- Én igen, nem gond ha rágyújtok?
- Csak nyugodtan.
- Mesélj magadról. Bocsi mit is mondtál hogy hívnak?
- Hinata Shouyou a nevem.
- Ja tényleg. Bocs. Na szóval mondj amit szeretnél.
Így hát belekezdtem. Elmondtam, hogy sulis vagyok, mi a hobbim, hogy imádom a röpit. De nem sokáig tudtam beszélni, mert egy két mondat után ő is rákezdett és elmondott nekem szinte mindent az életéről. Kíváncsi voltam rá, de méltányoltam volna, hogyha rólam is kérdez valamit, vagy csak enged beszélni. Sajnos nem így lett. Viszont ha ezen túllépünk akkor egészen megnyerő személyiség volt. Elegánsan kiöltözve, bár én is illően felöltöztem, csak sportosan. Továbbá egy értelmiséginek gondoltam, mert okos dolgokat mondott, néha kicsit tankönyvszerűen is. Külsőre is helyes volt. Ugyan nem volt egy Shawn Mendes, vagy egy Jason Momoa, de bejött. Én se vagyok szép, mit válogassak. Elmondta, hogy mennyi helyen járt már, hogy milyen életet élt, beszélt a melegségéről, a partnereiről, a hobbijairól, a jövőbeli terveiről. Őszintén megvallva tetszett nekem ez a szituáció. Már megnyugodtam. A hely kellemes volt, a társaságom is jó volt, és a forró csoki is. Talán két és fél vagy három órát ültünk a kávézóban, persze eközben nem csak egy italt ittunk. Ő jelzett nekem, hogy mehetnénk már én pedig odafutottam a pulthoz, hogy rendezzem a számlát. Nem szeretek tartozni és lekötelezett lenni. És mint kiderült ő sem. Mivel nem tudtuk eldönteni, hogy ki fizessen közösen rendeztük a számlát.
- Van kedved járni még valamerre? - kérdezte.
- Persze, örömmel.
Ezután céltalanul, össze vissza bolyongtunk a városban, mígnem ránk sötétedett. Megálltunk a sportcsarnok melletti parkban. Már nem járt arra senki, így arra gondoltam eléggé késő lehet.
- Ez egy remek hely. Nem sokan járnak erre. Idehozom mindig a partnerokat.
- Mindenkit idehozol kávézás után? Miért ilyen jó ez a hely?
- Mert takarásban van.
- Az miért jó?
- Szerinted? - azzal pedig rátette az egyik kezét a combomra. Erre összerándultam.
- Mit csinálsz?
- Szerinted? Azt hitted csak kávézni jövünk?
- I ... igen.
- Kis butus. Mi okom lenne kávézni veled ha nem akarnák többet is?
- De ez egy randi nem?
- De, pontosan. És egy randi már csak ilyen. Ki kell tapasztalnom, hogy megéri-e veled tovább ismerkedni.
- De én ... én sosem csináltam még ilyet.
- Szűz vagy még?
- Igen.
- De szopni szoptál már nem?
- Soha.
- Jesszus. Tudod mit, ideje bepótolni a lemaradásodat, kezdheted ezzel.
Azzal körülnézett és mikor úgy ítélte meg, hogy tiszta a terep lehúzta a sliccét és előkapta. Kitágultak a szemeim és az arcomat elönthette a vér, mert elmosolyodott. Sose láttam még másét csak a sajátomat.
- Na? Lassan nekikezdhetnél. - Kicsit unszolás képen a kezét a fejemre tette majd elkezdte lassan lefelé nyomni. újra ideges lettem és elkezdtem remegni. Nem féltem inkább elöntött az izgalom. Valahogy úgy voltam vele, hogy végre, most én is átélek ezt azt amiről eddig csak hallottam vagy álmodtam. Előjött az a perverz énem amit régen el akartam mindig nyomni, de most akár egy vulkáni láva tört a felszínre. Lehajoltam és elkezdtem a munkát.

Az ágyamban feküdtem és a mai napon elmélkedtem. Visszaemlékeztem minden pillanatára. Úgy döntöttem megosztom valakivel a történteket, de Sugawara-senpai már nem volt fent így Kuroo-sannak írtam. Miután visszaválaszolt elmeséltem neki mindnet. Nagyon kíváncsi volt a részletekre. Elmondtam neki, hogy nem tartott sokáig, mert állítólag született tehetség vagyok a szopás terén. Végülis az élet eleget szopat szóval van benne valami. Utána elmondtam, hogy miután kielégítettem ő felállt elköszönt és otthagyott. Én meg tátott szájjal bámultam utána és nem értettem meg, hogy velem mi lesz. tokiói ismerősömtől megtudtam, hogy ez bizony egy gyakran előforduló jelenség a mi világunkban. Jó tudni. Megbeszéltünk pár dolgot majd elköszönt. Én még lógtam egy kicsit a társkeresőn, de Rei nem írt semmit. Reméltem, hogy fog valamit, de lehet majd később. Majd valamikor. Lefeküdtem és elnyomott az álom. Jókat álmodtam.

Hétfőn azonnal keresni kezdtem Sugawara-senpait, de nem igazán volt ideje velem foglalkozni. Mondta, hogy majd edzés után mindnet megbeszélünk. Így is lett, jó volt az edzés, de ugyanolyan örömmel vártam azt, hogy mesélhessek a senpaiomnak. Boldog voltam, hogy végre nekem is sikerült valamit összehoznom. És be kell vallanom még akkor is, ha én végeztem a munkát élveztem a dolgot. Miután mindenki elment csak ketten maradtunk az öltözőben. Rakodás közben elkezdtem mesélni ő pedig mosolyogva hallgatott. Kiléptünk a helységből és belőlem még mindig folyt a szó. Ő csak bólogatott és helyeselt és néha-néha megjegyzett olyanokat, hogy ismerős, ezt én is szeretem, jól tetted, én is jártam már így. A biciklitárolóból kifelé menet még mindig beszéltem és itt bölcs felsőbb évesem tanácsokkal látott el, hogy még jobb legyek.
- Hidd el Hinata ennél csak jobbak lesznek.
- Szerintem is, megkaptam a kezdőlökést most még többet akarok kipróbálni. - felnevetett.
- Neked se kellett több! Amilyen kis aranyos vagy és hinné rólad az ember, hogy félénk és szolid vagy, úgy törnek elő belőled a perverziók.
- Hát igen. Azt hiszem rájöttem, hogy szeretek szopni. Vannak a melegségnek is jó oldalai. - erre mindketten felnevettünk és kifordulva a kapuból azt vettem észre, hogy már csak én nevetek. Felnéztem a senpaira és döbbent tekintetét láttam. Követe a döbbent nézését az én szememben is megjelent egy még ennél is döbbentebb Kageyama.