8.fejezet

57 9 0
                                    

Miután kimentem rögtön meg láttam gyerekeket.Liammal együtt leültünk egy fa rönkre.Egy ideig bújócskáztak azután meg össze súgtak és egy kócos szőke hajú kislány vezetésével oda mentek hozzánk.
-Ő.............Nem!-mondta határozottan és sarkon fordult és elment.
-Akkor mondom és furakodott előre egy szinte szürke szemű,barna hajú kislány aki ránézésre 6 éves volt.
-Mit akarsz Sofi?-kérdezte Liam tőle
-Ő a mi szemtelen kis Bétánk-folytatta Liam.
-Ti.......szerelmesek vagyot egymásba?-kérdezte bátran a kislány.Igaz én mióta hozzám szólt azóta belezúgtam Liam be de ez eléggé kellemetlen szituáció volt.Egymásra néztünk Liammel és kínunkba elnevettük magunka.
-Igen?......-mondtam szinte sutogva és Liam kék szemét néztem
-Igen!-mondta Liam fél mosollyal a száján.Ekkor már Sofi nem igazán figyelt.Ezután még Liammel még néma csendben ültünk egymás mellett.Betereltük a kicsiket hogy aludjanak.Ahogy a falka eggyik női tagjától megtudtam név szerint Sára ilyenkor az 11 évesek és idősebbek le szoktak ülni beszélgetni.Én nem mentem be mert azt éreztem hogy egy kicsit egyedül kell lennem.Amikor ide jöttem észrevettem egy fehér zongorát ami a tavon egy stégen állt.Oda mentem a zongorához észre vettem hogy már rég nem használták leporoltam és leültem a zongorához.New Bernben volt szintetizátorunk ezért tudtam zongotázni és szerettem is,egyesek szerint szép hangom is van bár én nem szívesen énekelek emberek előtt.Elkezdtem énekelni és zongorázni azt a dalt ami először eszembe jutott,Skinny love volt az.
Ezt a dalt anyák sokszor énekelték nekem.

Leütőttem az első billentyűket az zongorán amikor jött az ének rész szinte csak sutogtam pedig senki nem volt a tó körül.
-Come on skinny love,just last year-énekeltem. Egy ideig még sutogtam de mikor jött a refrén elkezdtem hangosan énekelni.
-And I told you to be patient,and I told you to be fine-énekeltem,halottam ahogy a hangom és a zongora betőlti az egész telket.Már az se érdekelt hogyha valaki meghalja a hangom.Lassan már a dal végén jártam tetszet hogy nem csak a négy fal között zongorázok.
-Who will love you?Who will fight?And who will fall far behind?-lassítottam az éneklés és a zongorát
-Come on.......-kezdtem volna bele a hangos éneklésbe mikor valaki megfogta a vállamat.
-Szépen énekelsz!-mondta Richárd,én totál elvörösödtem.
Tudod ki írta ennek a kottáját?-kérdezte Richárd
-Nem.Ki?-kérdeztem érdeklődve
-Én!-válaszolta mosolyogva Richárd
-Tényleg te tudsz zongorázni?-kérdeztem, kezdett világossá válni a zongorák iránti rajongásom gyökere.
Richárd nem felelt a kérdésemre csak hibátlanul lejátszotta az imént halott számot.Miután befejezte rám mosolygott.Ekkor a telek bejáratánál dudálás hallatszott.Richárddal egyszerre kaptuk a fejünket oda.Kiszált a rendőrség az ajtón ekkora már Richárddal ott voltunk.
-Jónapot kit keresenek?-kérdezte Richárd
-Egy bizonyos Farkas Daniellát és a szüleit.
-Hajnal,Morgen gyertek!-kiáltott Richárd
-Kérjük a szülőket üljenek be a  hátsó kocsiba.Miközben beültem a kocsiba halottam egy hangot a hátam mögül.
-Én is jövök-kiáltott Liam
-Ön is családtag?-kérdezte a rendőr
-Ő.......Úgy is lehet mondani.-Kuncogott miközben beült Liam a kocsiba.Liamnek igaza volt hisz úgy mond egy az apukánk,de ettől még nem vagyunk rokonok.Elindultunk,egyész úton csend volt.Lassan ráhajtottam a fejemet Liam vállára.Liam végigsimította a hajamon a kezét.
-Már nincs messze!-mondta Liam a fülembe súgva,és ráhajtotta a fejemre ő is a fejét.Jó érzés volt érezni Liam meleg vállát,minimálisan oldta bennem a feszültséget.Hirtelen leállt az autó,egy alak rántotta ki az autóajtaját.Megfogta Liamat és kiránotta a kocsiból és a tarkójánál leütötte.
-Ne!-kiáltottam,ekkor rámnézett az alak és felismertem hogy eggyik a betörők közül.
-Végeztél Tom?-kérdezte egy szőke hajú nő aki szinetén a betörők közé tartozott.Ekkor Tom aki az imént leütötte Liamat,lefogta a kezemet és egy fehér port fújt az arcoma.Feketeség.Elájultal.

Segítség tanú lettem!Where stories live. Discover now