𝐃𝐚𝐲 𝐛𝐲 𝐝𝐚𝐲 |✅

15

Napról napra...

Teltek múltak a napok, hetek és Jungkook egyszer sem találkozott Jiminnel. Az első pár napban, még úgy ahogy bírt magával, de ahogy letelt az általa megadott 3 nap türelmi idő, zaklatni kezdte az idősebbet. Vagyis, csak próbálta.

Hiába hívta nap mint nap, a szőke képtelen volt felvenni a minden egyes alkalommal megcsörrenő mobilt. Amint meglátta a számára lelkileg felkavaró nevet, telefonjával ellentétes irányba fordította fejét. Gondolkodnia kellett. Nem csak a Jungkookkal való dolgokon, hanem ezek okozatán is.

Miért pont ő kell a fiúnak?
Mit fognak szólni a szüleik?
Most, Jungkook akkor meleg?
És akkor én is az vagyok?!

Kínjában, fejét fogva hördült fel, majd hagyta hogy tehetetlenségét könnycseppek formájában engedje ki magából. Ez az elmúlt 2 hétben végig így ment. "Bárcsak ne találtam volna meg azt a rohadt naplót!"

Miért, Jimin? Akkor vajon minden jobb lett volna? Hogy a legjobb barátod egy idő után belezakkant volna a lekezelésedbe? Hogy nem ismerted volna be :nem csak barátként tekintesz rá?

Valójában Jimin nem az érzéseitől félt a legjobban, hanem a következményektől. A szülei kiutálnák a családból, valószínűleg Kookot is és még egyiküknek sincs biztos állása. Emellett, ha a hosszú távú jövő felé tekintünk, mindketten "apák" szerettek volna lenni.

Száját rágta minden egyes percben, ahogy ezeken elmélkedett. Jópárszor harapta meg ajkait , ami miatt rózsaszín ajkai vörösek lettek a kicsorduló vértől.
Fürdés után a törülközővel a kezében nézett magán végig a tükörben.
Egyre jobban ment el a kedve mindentől. Mivel, egyetlen mondat visszhangzott fejében.

Miért pont én, Jungkook, ha nálam sokkal jobbat érdemelnél?!

Aznap éjjel a szőke újból álomba sírta magát.

______________________________________________

Aznap reggel is eléggé hűvös volt az idő, habár már április közepét írtunk. Jimin imádta ezt az időszakot, hiszen ekkor virágoztak a cseresznyefák.

A fekete hajú lehajtott fejjel közelítette meg az iskola ódon vaskapuját.

"Újra itt."

Szokásos módon haladt a gimnáziumi részleg felé, amikor is látta hogy valaki elállja az útját. Le hajtott feje és kapucnija miatt semmit sem látott.

- Mit akarsz?
- Azt hittem, kedvesebb leszel, Jungkookie.

Jimin a hatás kedvéért még vastag alsó ajkát le is konyította. Kook szíve a torkában dobogott amikor ránézett a gyönyörűségre. Akkor is csak úgy ragyogott, mint mindig. Testét egy halvány rózsaszín pulcsi és egy mindent kiemelő nadrág takarta.

- Jimin, ho-h...
- Nem mennnék el sétálni?
- Iskola van!
- Az iskola az megvár!

Így történt meg az, hogy egy negyed óra múlva már italukat szürcsölgették egy közeli kávézóban. Jimin kávét, Jungkook csokis milkshaket rendelt. A közben kialakult csend mindkettejük számára eltérő volt. Míg Jimin nyugodtan élvezte, Kook idegesen dobolt a faasztalon ujjaival.

- Szóval, miért akartál ide jönni?
- Beszélgessünk. Elég sok minden van tud...
- Jimin! - szólította meg a kisebb kétségbeesetten - én, nem szeretném ha... Ha most te... Te engem visszautasítanál, mert nem akarok megsérülni. Jó?

Újabb percek teltek el néma csendben, míg az idősebb meg nem szólalt.
- Én nem akartalak visszautasítani.

Helo :)
Hát, az elmúlt pár nap eléggé mozgásos volt, nem igaz?
Nagyon büszke vagyok magamra, hogy képes voltam jól dönteni egy ilyen kiélezett helyzetben. De, mind megérte.

Ezennel ezt a drága feljegyzésgyűjteményt én,Park Jimin lezártnak tekintem.

Szervusz, majd talán az esküvőnél még találkozunk! Le kell majd lepleznem az én rosszfiumat! ;)

2019.05.29.

𝒫𝒶𝓇𝓀 𝒥𝒾𝓂𝒾𝓃

Jungkook ajkán egy széles vigyor terült el, miközben a kis bőrkötéses könyvet helyezte vissza fiókja mélyébe.
- Apaa! El fogunk késni az oviból! - toppantott egyet Seo. Sötét barna haja meglibbent az ablakon bejövő szél miatt, így Jungkook csak ámuldozott kislánya szépségén.
- Rendben,rendben. Sietek.

- Szia apa!
- Sziasztok!
- Oh várj, Seo! - rontott vissza az ajtón Kook. Táskáját felkapva a konyhaasztalról szemezett egy ideig kedvese hátával, majd egy édes nyuszi mosolyt megengedve magához ölelte át Jimint.
- Ma igyekszem minél hamarabb haza érni, baby.
- Te kanos állat! Mindig csak arra gondolsz! - csapkodta meg az idősebb, szerelme izmos karját. Az csak felnevetve csókolt a kívánt ajkakra, majd kilépve ismét az ajtón rohant is a kocsiban ülőhöz,hogy egy újabb napba kezdjenek közösen.

... egyre jobban 𝚖𝚎𝚐𝚏𝚒𝚐𝚢𝚎𝚕𝚝𝚎𝚕𝚎𝚔
                             𝚑𝚒á𝚗𝚢𝚣𝚘𝚝𝚝 𝚊 𝚔ö𝚣𝚎𝚕𝚜é𝚐𝚎𝚍
                             é𝚛𝚎𝚣𝚝𝚎𝚖 𝚖𝚊𝚐𝚊𝚖 𝚟𝚎𝚕𝚎𝚍
                             𝚝𝚎𝚛𝚎𝚕𝚝𝚎𝚍 𝚎𝚕 𝚐𝚘𝚗𝚍𝚘𝚕𝚊𝚝𝚊𝚒𝚖
                             𝚖𝚊𝚐𝚊𝚍𝚋𝚊 𝚋𝚘𝚕𝚘𝚗𝚍í𝚝𝚘𝚝𝚝á𝚕
                             𝚋𝚎𝚕é𝚍 𝚜𝚣𝚎𝚛𝚎𝚝𝚝𝚎𝚖.

~dark0997 💜