1500 [TaeKook/VKook]

•10•

Sok idő eltelt ezután. Szinte minden nap találkoztunk egymással, néha csak pár percre, de megérte. Olykor csak elmeséltük a másiknak, hogy mi történt aznap. A találkozásunk végén mindíg megbeszéltük, hogy legközelebb mikor találkozunk. Sose késett egyikőnk sem. Mindig  pontosak voltunk. Semmi sem volt fontosabb akkor nekünk, csak egymás.

Amikor eljött a nyár, hetekig együtt voltunk. Egyikőnknek sem volt semmi dolga, önfeledten járkáltuk Seoul utcáit. Nevetgéltünk, boldogak voltunk. Fájó szívvel búcsúztunk egymástól, de csak egy-két napra váltunk el egymástól. Miattam. Haza kellett mennem a családomhoz, hogy tudassam velük, hogy élek. Aztán kezdődött elölről, a hetekig együttlét.

A június hamar elrepült. Mindig is szerettem Kookot. Már az első pillanatban láttam benne valamit. Más volt mint a többi fiú. Igen, beleszerettem, ez nyilvánvaló. Már nyár előtt is szerelmes voltam belé, de az együtt töltött hetek méginkább felerősítették bennem ezt az érzést. Úgy döntöttem elmondom neki. Elmondok neki mindent. Hogy szeretem. Hogy nem csak mint legjobb barátot, nem csak mint testvért. Nem féltem. Voltak terveim. Ha nem szeret, vagy azt mondom neki, hogy csak poén volt. Ha ezt beveszi akkor nevetünk rajta egyet, majd szépen lassan el kell felejtenem, hogy mi valaha együtt lehetünk. Ha nem veszi be se kell aggódnom. Van annyira szoros a kapcsolatunk, hogy megbeszéljük érett, intelligens emberek módjára. Akkor is bele kell törődnöm, hogy nem lehet az enyém. Viszont ha szeret, akkor minden tökéletes lesz. Nyilván nehéz lesz, de nem érdekelt. Szerettem őt. Vele akartam lenni. De ez mára sem változott. Ma is szeretem, és ugyanúgy vele akarok lenni.

Szóval eldöntöttem magamban, hogy mit teszek. Ezt pont azután határoztam el, hogy hazajöttem Kooktól. Volt két napom átgondolni, hogy hogy is fogom neki elmondani az érzéseim. Arra jutottam, hogy megkérem, hogy mennyünk fel arra a hegyre ahova még régebben egyszer felmentünk. Csodálatos ott a naplemente. Tökéletes lesz; gondoltam.

Mikor végre eljött a nap, amikor újra találkoztam JungKookal, remegve pakoltam be a ruháimat a táskámba, amit a padláson dugtam el. Egyre jobban izgultam. Féltem. Nem szakadt volna meg a kapcsolatunk de akkor se lehetett volna az enyém.
Nem bírtam tovább várni, elővettem a nyakláncom és zsa. Mikor megérkezdtem szeretett parkunkba, leültem a legközelebbi padra és vártam Kookot. Mikor megláttam boldogan mosolygós arcát, felpattantam és vigyorogva nekicsapódtam. Szorosan öleltük egymást, mintha ezer éve nem láttuk volna a másikat. Mikor elengedtük egymást elindultunk JungKook lakásába, hogy letegyem a ruhákkal teli táskám.

  - Merre mennyünk ma? - kérdezte Kook tőlem lágyan mosolyogva.
 
  - Arra a kis hegyre ahova még anno elvittél. Nézzük meg a naplementét! Meg vigyünk kaját és együnk ott! - válaszoltam gyermeki hangommal. Bólintott, pakoltunk ételt és már indultunk is a helyre. A terv első fele megvolt.
 
Az út közben beszélgettünk, nevetgéltünk. Egyszer szóba jött a párkapcsolat.

  - És...és van aki tetszik most neked? - néztem rá picit reménykedve, hogy vagy igent mond és én vagyok az, vagy pedig nemet.

  - Igen. Egy srác. Borzasztó helyes és vicces. Belezúgtam. - nevetett fel a végén. Vártam. Vártam hogy még mondd valamit, hogy "am btw te vagy az" vagy valami ilyesmi. De nem. Nem mondott az ég világon semmit. Megkérdeztem, hogy ki az. Csak legyintett; hogy "nem fontos". Összetörtem. Tudtam, hogy ez lesz. Ezután megkérdezte, hogy nekem van-e valaki aki tetszik, de csak tereltem a témát és reménykedtem, hogy nem kérdez rá ismét.

Felértünk a hegyre. Lepakoltunk, beszélgettünk. Semmi különös. Majd mikor elkezdett lemenni a nap, felálltunk, és egymás mellett állva néztük. Csodálatos volt. Abban a percben szomorú voltam. Hiszen ott az a gyönyörű táj, mellettem pedig egy méggyönyörűbb srác, akibe menthetetlenül beleszerettem, de ő úgy tűnt mást szeret. Nem érdekelt, el kellett mondanom, hogy mit érzek. Akkor, ott, abban a percben, tudtam, hogy el fog utasítani, de nem érdekelt. Nyomta a lelkem. Vettem egy mély levegőt, majd felé fordultam. Észrevette és ő is felém fordult, kérdőn nézve engem.

  - K-Kook... - dadogtam, és éreztem hogy egyre pirosabb színű lesz az arcom.
 
  - Igen, TaeTae? - kérdezte lágyan mosolyogva.
 
  - Én...én szeretlek. - jelentettem ki. Hevesen vert a szívem, a torkomban dobogott.
 
  - Én is téged. - mosolygott rám.
 
  - De...d-de nem úgy... - vakartam meg zavartan a tarkómat. - Tudom, hogy tetszik valaki...de...de...

  - Mire akarsz ezzel kilyukadni? - pislogott rám a nagy, gyönyörű barna szemeivel. Vettem egy nagy levegőt és újra megszólaltam.

  - 1500 év pedofíliának számít? - Kook csak nézett, hogy mégis mi bajom van, majd leesett neki. Szóra nyitotta ajkait, de nem hagytam megszólalni. - Tudom, hogy más tetszik, de nem bírtam magamban tartani! Beléd szerettem... - fakadtam ki, könnyeimmel küszködve, közben lehajtottam a fejem és a cipőmet kezdtem nézi.
 
Kook megfogta az állam, és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.