Először fel sem tűnik, mi szalad ki a számon, de mivel egy mosolyon kívül semmi reakciót nem kapok, úgy vélem nem csináltam bajt. Egy másodpercre pedig egészen megijedtem; egyelőre nem szeretném elszólni magam Changbin előtt.
Valójában szótlanul telik az utunk, egyedül az hallatszik, ahogy a sportcipőink talpa súrolja a betont, és ez éppen elég mind a kettőnknek. Nem feltétlenül kell ahhoz folyamatosan járnia a szánknak, hogy megértsük egymást. Éppen ez a különleges a barátságunkban: olyan sok időt töltöttünk egymással, amivel mára némán is képesek vagyunk kommunikálni.
Hazaérve anyu már otthon tartózkodik, ezért üdvözlésül egy puszit nyomok az arcára. Ebben Changbin is követ, mivel nagyon jó kapcsolata van vele. Ez már csak ilyen; gyermekkori legjobb barátokként egymás szülőjét gyakorlatilag sajátjainknak tekintjük.
Anya az egyetlen, akinek elmondtam. Nincs túl sok ember, akinek érdemes lett volna megnyílnom, s elmesélnem, hogy igenis a sötét hajú, nikotinfüggő Seo Changbin miatt ver hevesebben a szívem. És kicsivel később, amikor kettesben viccelődve indulunk meg a lépcsőn felfelé, anya csak mosolyog rajtunk, mert tudja.
Mert tudja, és egyáltalán nem lepődött meg.
Az óra kitartóan ketyeg a falon, bizonyos álmatlan éjszakákon az idegeimre megy a monoton kattogásával, azonban most sem nyugtat le igazán. Lehetetlennek érzem a délutáni pihenést, ugyanis a halk zaj idegesítő, s a derekamra erős karok simulnak.
Changbin megint tudatlanul próbálkozik a szívem dobogásának megszüntetésével. Ártatlannak tűnik az a fél- vagy egy óra, amit ilyesformán töltünk egymás ölelésében, viszont az én érzéseimet újra meg újra összezavarja. Ez nem helyes, tudom én is, de a nyakamra érkező kifújt levegő miatt a fagyos bizsergés forrón szalad végig a gerincem mellett.
Paradoxon. Csak egy újabb. Nincs is min meglepődnöm.
Valószínűleg elnyomta az álom. Ahhoz képest, hogy egész nap macskákat megszégyenítő módon szundít a padra hajtott fejjel, akárhol és akármeddig tudna aludni. Szomjas vagyok, a szájpadlásomon érzem, hogy a szervezetemnek jól esne némi folyadék ― nem tanácsos elnyitott ajkakon keresztül lélegezni, de más megoldást nem találtam, hogy elég oxigént juttassak a tüdőmbe a pozitúra okán.
Kisebb sóhajjal szeretném magamról nagyon óvatosan lefejteni a kezeit. Mindössze pár percre akarok távozni, inni valamit ― és talán kivenni az elemet a faliórából. Amint megpróbálkozom vele, a szorítás szigorúbbá lesz körülöttem, s nem csak a meleg lehelet simogatása, hanem fekete hajszálak csiklandós érzete bújik a nyakam hajlatába.
― Hová szöksz mellőlem?
Fáradtságtól dörmögő hangszín, amellyel személyem elleni merénylet indul. Egy egészen hosszúra nyúlt pillanatig nem érzékelek semmit a minket körülvevő világból ― mert az én világom közepe a derekamat öleli.
― Inni akartam valamit ― találok vissza a szavaimhoz. Changbin mellkasa a hátamnak feszül, valójában gyakorlatilag a testünk a legtöbb szegleten érintkezik.
― Egy kis ideig csak bírod még ― motyogja.
Válaszul muszáj vagyok felkuncogni. Igaz, ami igaz: a jó kedvem indítéka ő maga. Az ujjaim a bordáim felett átvetett karjára kúsznak, hogy futólag megcirógathassam. Már nem emlékszem pontosan, miért heveredtünk le. Minden bizonnyal filmet akartunk nézni, csak időközben nem jutottunk el odáig. Azonban ezeket a nyugalmas pillanatokat semmire sem cserélném le.
― Nem hiszem ― ingatom meg a fejemet mosolyogva. ― Inkább gyere le te is. Anya számított rád, garnélát készített vacsorára.
A kedvenc ételének említése sem hozta lázba, így feladtam a vívódást.
― Még erre sem tudom azt mondani, hogy motivál. Szívesebben ölelgetlek ― mondja halkan, és én meg vagyok róla győződve: ismét el fog aludni. Ennek ellenére a fogása gyengül és utamra engedne. ― De ha sietsz, akkor szabad vagy.
Nem kell tíz másodpercnyi gondolkodási időt adnia ahhoz, hogy eldöntsem ― vele akarok maradni. Visszasimulok a felsőtestéhez, és megadva magamat hagyom, hogy megint körbefonjon a szorongatós megszokásával.
― Tudod mit? A rabságot választom.
CZYTASZ
a barátság szabályai ↠ changlix
Fanfiction❝― senki sem tiltja, hogy a barátok csókolózzanak.❞ 𝓁𝑒𝑒 𝒻𝑒𝓁𝒾𝓍; a barátok nem szerethetnek egymásba. 𝓈𝑒𝑜 𝒸𝒽𝒶𝓃𝑔𝒷𝒾𝓃; a barátok nem szeretnek egymásba. ❝― ugye nem hiszed, hogy voltunk mi csupán barátok?❞ 🍂 rövid részek 🍂 közös öt...
