a barátság szabályai ↠ changlix

16 ∵ L. FX

A kora délelőtti órákban odakint langyosan süt a nap, a szél pedig megnyugtató hanggal motoszkál az udvarban álló fa levelei között ― a neszezését tökéletesen hallani a nyitott ablakon keresztül. A helyiséget aránylag csend uralja, csupán a tévén elindított film és a város zajai színesítik. Már nem tudnám megmondani, melyikünk dobta fel a házimozi ötletét, illetve mi alapján választottuk ki, mit akarunk nézni, azonban egy biztos: viszonylag hamar lebeszéltem Changbint a Trónok Harca maratonról, ugyanis nem igazán fűlt a fogam ahhoz, hogy ilyenekkel sokkoljam az agyamat. Tisztában vagyok vele, ő mennyire odavan a sorozatért, de egy kevés győzködés után hajlandó volt beadni a derekát. 

Mosolyogva figyelem, amint a szemei a méretes kijelzőn cikáznak, s elmerül a Gyűrűk Ura látványvilágában. Ha van trilógia, amit mind a ketten imádunk, nos: Tolkien műve a biztos befutó. Megszámlálni sem tudnám, hányszor néztem végig egyedül, és hányszor vele mind a három részt, ezért nem nyújt sok újdonságot a film. Érdekesebbnek tartom az arcát, miközben némelyik mondatnál elmosolyodik, vagy halkan felkuncog Legolas és Gimli párbeszédein. Az egész helyzet meghitt; kettesben tartózkodunk a házban, rajtunk kívül egy teremtett lélek sincs a környéken, és a megszokott módon heverünk egymás mellett. Az arccsontom Changbin ― továbbra is fedetlen ― mellkasán nyugszik, míg a karja a derekamat öleli. Kissé kényelmetlen innen feltekinteni rá, de a szembogara körül gyűrűző jókedv engem is vidámmá tesz.

A szituáció nyugodt mivoltát egyedül a tény teszi enyhén zavarba ejtővé, miszerint félmeztelenül fekszik a matracon, és látszólag egy pillanat erejéig sem zavartatja magát. Lehunyom a szemeimet és igyekszem nem arra irányítani a figyelmem, milyen puha és jó illatú a bőre ― hiszen akaratomon kívül is a tusfürdője aromáját lélegzem be, ami eltompítja az érzékszerveimet. Nem vagyok képes kinyitni a pilláimat, pedig hallom, hogy a film már igencsak a vége felé közeledik. Az elhangzó mondatokból hamarosan látatlanban is fel tudom idézni magam előtt a jelenetet, amelyen Samu és Frodó, a két hobbitfiú egymás mellett ücsörögve beszélget. Lelki szemeim előtt lepereg a képek sora, amin megtörten borulnak a másik vállára a hosszú utazás befejezténél ― Changbin éppen ezt a pillanatot választja ki ahhoz, hogy az ujjait egy hosszú mozdulattal felsimítsa az oldalamon, majd visszahelyezze az eredeti helyükre, azaz a bordáim aljába. Kénytelen vagyok lassanként kipattintani a szememet.

Felnézek rá, de ő csak elgondolkozva bámulja az előbb emlegetett részt. Az arcvonásai ilyenkor némileg szigorúbbá formálódnak, mégis, a szemöldökét felettébb édesen ráncolja össze. Úgy fest, mintha csupán megmozgatta volna a kezét, és nem szándékozott volna semmit közölni velem, ezért már hajtanám is vissza a fejemet a kiindulási pontra, amikor a hosszú ideje tartó némaság javára írhatóan rekedt hangjával megszólal.

― Szerintem ― kezdi tagolni lomhán ― Frodó és Samu melegek voltak. 

Muszáj vagyok pislogni néhányat, és először nem is hiszem el, hogy tökéletesen hallottam mindent, azonban hamar megnyugtat: tényleg azt mondta, amit értettem, s a fülem még kifogástalanul működik. Bármekkora idiótaságnak hat első említéssel ez a teória, valahol mégiscsak elgondolkozom, ugyanis a két szereplőnek gyakran vannak egymás felé félreismerhető megmozdulásai. Ennek ellenére megingatom a fejem és rácáfolóan felpillantok az arcára.

― Ennyi erővel Trufa és Pippin is azok ―  vetem fel rögvest. 

― Egy szóval nem mondtam, hogy kivételt képeznek ― vonja meg a vállát Changbin. Széles mosoly telepszik az ajkam szegletébe, ahogyan őt bámulom és várom a pillanatot, amelyben majd felnevet, és megingatja a fejét, ezzel elárulva, hogy ő sem gondolta komolyan az előbbieket. Azonban hiába mustrálom, ez nem történik meg, csupán szótlanul mered a szemembe, és hagyja, hogy pillanatonként előrehaladva egyre mélyebb szerelembe essek.