Átlagos élet?

11. Rész ~Vendég~

- Olvastál a gondolataimban- mosolyodtam el.- Szerintem ez a Lola Ryan kapcsolat nem lesz jó.. főleg Hope miatt..
Néma csend volt a szobában, a gondolatainkba voltunk merülve. Az elmélkedést a csengő hangja zavarta meg. A pulzusom felment 200-ra, és ijedten szaladtam le a lépcsőn..

- Majd én kinyitom!- szóltam Anyának, aki már biztosan állt volna fel, hogy kitárja az ajtót.-
Néhány lehetséges szituáció átfutott az agyamon. Lehet Tommy az, és megtudta hogy hol lakom. Bele se merek gondolni, mi történne, ha ő állna az ajtóban. Talán Amanda van itt, és bocsánatot akar kérni. Vagy bármelyik lány eljöhetett ide, de akkor honnan tudhatják a címem? Vagy valamelyik fiú jött el? Hülye vagyok... minek is jönnének el?
Kinyitottam az ajtót, és meglepődésemre Ryan állt ott.
- Szia Ryan... hát te meg?-
- Szia, bejöhetnék?-
- Persze, gyere csak, látom eláztál.. vedd le a cipőd!- mondtam, miután belépett az előszobába.-
Gyorsan felmentünk az emeletre a szobámba, még mielőtt Anya elkezdene beszélni. A szobában Will még mindig a kanapén ült
- Ohh... szia Will. Micsoda meglepetés!- pacsiztak a srácok.-
- Én sem gondoltam volna, hogy pont itt találkozunk..- húzta fel szemöldökét Will.-
- Látom, eléggé megáztál... de miért indulsz el egy szál pulcsiban esernyő nélkül, ha ilyen csúnyák a felhők? Honnan tudod, hogy hol lakom? És hogyhogy jöttél?- kérdeztem Ryantől.-
- Előbb még nem voltak ennyire sötétek a felhők... de most rendesen szakad. Azt hiszem ezt a szürke pulcsit beszívtam...-
- Meg lehet szárítani...- ajánlottam fel. Lehet, nem kellett volna.-
- Akkor leveszem!- mondta Ryan, és miután levette pulcsiját, odadobta nekem.-
Hát igen. Ryan egy sportoló. Próbáltam nem bámulni kidolgozott felsőtestét, szóval inkább gyorsan elrohantam a mosószobába, és a szárítógépet használtam, hogy minél gyorsabban megszáradjon a pulcsi. Ezután a fürdőszobába mentem, hogy egy kicsit felfrissüljek. Kifésűltem hajamat, szempillámat megigazítottam, és nyomtam magamra egy kis parfümöt. Álltam a tükör előtt, és azt kérdeztem magamtól, miért. Miért csinosítom ki magam? Mit gondolok? Miért történnek ezek az események? Mi történt az átlagos életemmel?
Eldöntöttem, hogy a szekrényből kiveszek egy pokrócot, legfőképpen azért, hogy ne legyen ennyire kellemetlen a helyzet. Másrészt azért is, mert nem szeretném, hogy megfázzon.
Szobámba érve Will még mindig a fotelben ült, Ryan pedig az ágyamon terült el, és valamiről beszélgettek. Becsuktam magam után az ajtót, és odadobtam Ryannek a pokrócot.
- Tessék, takarózz be, nehogy megfázz!-
Ryan szó nélkül magára terítette a takarót, és tovább feküdt az ágyamon.-
- Amúgy, miért is jöttél?- kérdeztem Ryantől, miközben leültem a fotel mellett lévő székemre.-
- Hát... igazából azt hittem, hogy csak ketten leszünk itt...-
- Amit nekem tudnom kell, azt úgyis Will is meg fogja tudni...- néztem Willre, aki csak bólogatott, és mosolygott.-
- De ez most nem olyan...-
- Nyugodtan mondd, én itt sem vagyok..- szimulálta Will, hogy elaludt a kanapén.-
- Látod, már hallani se hall minket! Szóval... miről is szeretnél beszélni?- kérdeztem újra egy kicsit félve. Ki tudja, mit akar mondani.-
- Szóval... igazából nagyon sajnálom, ami történt veled... mármint Aaronre gondolok. Előbb kellett volna beavatkoznom, és akkor nem sérültél volna meg... Aaront le kéne állítani, mert ez így nem mehet tovább.. ennyi lányt bántalmazni. Ez tényleg nagyon gáz, és tökre bűntudatom van..-
- Figyelj.. én így is köszönöm, hogy szerettél volna segíteni.. tényleg értékelem..-
- Nem akarok neked rosszat... valahogy le kéne buktatnunk őt... csak nem tudom, hogyan tudnánk ezt megcsinálni..-
- Az a baj, hogy Aaron egy lépéssel előttünk jár. Ebből sajnos nem tudunk kimenekülni, ő mindig győztesen fog kikerülni..-
- Ezt meg hogy érted?- kérdezte értetlenül Ryan.-
- Aaron csapdába csal mindenkit... de mindegy, erről nem beszélhetek...-
- Figyelj... minden információra szükségünk lehet... sose lehet tudni, lehet, pont az lesz Aaron veszte...-
- Nem, nem hiszem.. ez tényleg nem olyan dolog..-
- Hát jó... de tudd, hogy bennem megbízhatsz!- mosolyodott el.-
Némán ültünk a szobában, azon gondolkodva, hogyan tudnánk megállítani Aaront. Mint valami szuper gonosz, aki le akarja igázni a Földet, és mi, szuperhősök nem akarjuk, hogy tervét véghez vigye. Azt hiszem, mi vagyunk a világ legbénább szuperhősei, ha egy közönséges nyomorékot nem tudunk megsemmisíteni. Bár, igazából akkor nem is vagyunk szuperhősök. Micsoda gondolatmenet..
Ránéztem Willre, aki tényleg úgy tűnt, mintha bealudt volna, vagy csak nagyon élethűen szimulál. Gondoltam, ha már legjobb barátok vagyunk, milyen jó is lenne, ha megszivatnám. Először a hajamra gondoltam, mint amikor a pizsipartin felébresztettem. Végül úgy döntöttem, hogy csak az orrát kezdem el pöckölni. Ahogy hozzáértem az orrához, hirtelen megfogta a csuklóm, és kinyitotta szemét.
- Hát, ez most nem jött össze!- mosolygott Will.-
- Majd legközelebb! Azt hittem, aludtál...-
- Én nem, csak jó színész vagyok!-
- Jajj, te kis Shakespeare!-
- Héé! Tudod, hogy utálom, ha...-
- Ha Shakespearenek hívlak.. de akkor is így foglak hívni, már csak azért is, hogy bosszantsalak!-
- Egész jó név ez a Shakespeare...- röhögött Ryan.-
- Najó, köszönöm Samatha, mostantól mindenki így fog hívni...- forgatta szemét Will.-
- Shakespeare... hallod ma is megyünk?- kérdezte Ryan.-
- Persze, mindenképp... mikor?-
- Estefelé... mondjuk hat körül?-
- Rendben, nekem jó!- válaszolta Will.-
- Hova mentek?- kérdeztem kíváncsian.-
- Egy titkos helyre...- mosolygott Ryan.-
- Ugye nem megint inni mentek?-
- Áá, dehogyis...- néztek egymásra a fiúk.-
- Ti teljesen megőrültetek!-
- Nem, amúgy edző terembe megyünk.- nézett rám Will.-
- Akkor jó...- forgattam szemem, de persze nem hittem el, amit mondott.-
Az eső még mindig csepergett, és folyt le az ablakomon. Némán néztem a fiúkat, akik éppen a szobámban voltak. Ennyi vendégem egyszerre még sose volt.
Hirtelen újra megszólalt a csengő. Talán új vendégem lenne?