Átlagos élet?

9. Rész ~A támadás~

Megnéztem a telefonomon az időt, és még körülbelül fél órám maradt ebédig, mivel 13:45 volt, és általában kettő után szoktunk ebédelni. Elraktam a cuccomat, majd körbenéztem. Három alakon akadt meg a szemem, akik éppen arra tartottak, ahol én voltam...

Nagyon megijedtem, mert a csapat élen Tommy állt. Elfutni már nem tudtam volna, mert az elég feltűnő lett volna, ezért elfordultam, és eltakarva az arcomat, a vázlataimat bámultam. Amikor elhaladtak mellettem Tommy visszanézett rám, és szemünk összetalálkozott. Rögtön lehervadt róla az önelégült mosoly, és dühösre váltott. Elraktam a füzetemet a táskámba, és a másik irányba indultam.
- Hé!- kiáltott utánam a fiú, de én gyorsan szedtem a lábaim.-
- Gyere vissza!- ordított utánam.-
Hátra néztem, és láttam, hogy futni kezdett felém, haverjai meg csak néztek az eseményeket értetlenül. Tommy utolért, és egy út széli fához szorított.
- Ismerjük mi egymást, nem igaz?- fogta erősen egy kézzel a vállamat, de így se tudtam megmozdulni. Lehet többet kéne edzenem.-
Éppen segítségért akartam kiáltani, amikor tenyerével a számat is lefogta.
- Ne merj sikítani, vagy akkor elintézem a családodat, és a barátaidat!- fenyegetett, majd kezét elvette szám elől.-
Szóhoz se tudtam jutni, nem hogy még sikítani. Nagyon féltem, és vártam a megmentőmre, aki nem nagyon igyekezett.
- Na ide figyelj... emlékszel a kis incidensünkre? Nagyon meg fogod bánni, hogy ujjat húztál velem! Az lesz, hogy...- kezdte el, de valaki közbeszólt.-
- Hé haver, van valami gond?- nézett furán egy idegen fiú.-
Rájöttem, hogy ez az egyik evezős fiú, felismertem őt. Tommy elengedett, én meg rögtön elfutottam. Még egyszer hátra néztem, de a fiúk csak engem néztek, és utána elmentek. Szívem a torkomban dobogott, úgy futottam, ahogy csak tudtam. Miután kiértem a parkból, lelassítottam, és sétálva mentem tovább haza. Te jó ég, megtalált. Most már nem lehet nyugodt napom. Bármikor megtalálhat, és fenyegethet. És az evezős fiú.. nem gondoltam, hogy megvéd. Nagyon rendes dolog volt tőle, hogy közbe avatkozott, pedig nem is ismerjük egymást. Azt hittem, hogy csak mindig én bámulom őket, nem gondoltam, hogy ők is észrevettek már. Amikor hazaértem, még egy kicsit szuszogtam, de nagyjából lenyugodtam. Tommy remélhetőleg nem követett engem, és nem is fog megtalálni.
- Hazaértem!- kiáltottam, majd ledobtam a cipőm.-
- Rendben, gyere ebédelni!- szólt a konyhából Anya.-
Bementem a szobámba, és leraktam a cuccaim. A fürdőben megmostam a kezem, majd átöltöztem a kényelmes otthoni ruhámba. Leültem az ágyamra és mélyeket lélegeztem.
- Nem lesz semmi baj, nem lesz semmi baj...- mondogattam magamban.-
- Gyere ebédelni Sam!- jött be a szobámba Lucy.-
- Oké, máris megyek!- erőltettem magamra egy mosolyt.-
- Baj van?- kérdezte a húgom.-
- Nem, nincs semmi!- majd felálltam és a konyhába indultam Lucyval.-
- Szia kincsem! Jó volt a parkban?- tette fel a kérdést Anya, miközben találta az ebédet.-
- Igen, jól éreztem magam.- kanalaztam a finom gyümölcslevest.-
Az ebéd csendesen telt, majd a szobámba zárkóztam, és telefonozni kezdtem. Will írt egy üzenetet: 'Sam, tudnánk találkozni?' Éreztem, hogy valami komoly dologról van szó, ezért visszaírtam neki, hogy mikor és hol szeretne. Rögtön visszaírt, hogy a parkban fél óra múlva. Öömm.. nem túl jó ötlet, de beleegyeztem.
Leültem törökülésben az ágyamra, és gondolkoztam. Az emberek azt mondják nekem, hogy átlagos, és unalmas életem van. Hát ha ők EZT uncsinak gondolják, akkor nem tudom, milyen az eseménydús. Borzalmasan rettegek Tommytól és haverjaitól, mert bármikor megtalálhatnak, és ki tudja, mi a tervük velem. Nem sétálhatok egyedül, mert lehet, hogy figyelnek engem. Gyorsan összekaptam magam a találkozóra, majd újra elköszöntem Anyáéktól, és sétálni kezdtem a park felé. Egy kicsit kezdett beborulni az ég, de a nap még sütött. Három óra után a park bejáratához értem, ahol Will már várt rám.
- Szia hercegnő!- ölelt meg szorosan.-
- Szia Shakespeare!- nevettem el magam.-
- Naa, utálom ha így hívsz! Gyere, üljünk le valahova beszélgetni.-
Némán egymás mellett sétáltunk, majd hirtelen megragadta a kezem, és egy padra ültetett.
- Mondd, mi történt este- kezdtem el a beszélgetést.- Vagy inkább mi történt az udvaron tegnap délután.-
- Rögtön ilyennel kezdesz?-
- Hát miért, miről szeretnél beszélni?- kérdeztem meglepődve.-
- Hogy vagy? Mi újság? Mit csináltál ma?- özönlöttek a kérdések.-
- Hát jó.. az túlzás hogy jól vagyok. Zaklatott, feszült, és aggodalmas is a helyzetem, ráadásul ki tudja, mikor találnak meg. Ma majdnem megvertek, vagy ki tudja mi, de amúgy szép napom van.- mosolyogtam őrülten.-
- Mi van?- nézett meglepődötten Will.-
- Megértem, hogy ennyi a reakciód..- forgattam szemem.-
- Na akkor most mindent előlről!- utasított idegesen Will.-
- Meg se fordult a fejedben, hogy viccelek?-
- Nem... de az megnyugtatna, ha azt mondanád vicc az egész.-
- Hát akkor el kell hogy szomorítsalak, de ez nem poén. Tegnap a pizsipartin...- és mesélni kezdtem neki. Hogyan jutottam el a pizsipartira, ki követett az utcán, mit csináltunk, a vita a fiúkkal, majd a púp a fejemen, Brad, Amanda hülyeségei, a hazaút, Tommy, és a mai incidens a parkban. Willnek tátva maradt a szája.-
- Nem tudok mit mondani... Azonnal a rendőrséghez kell fordulnod, ez nem mehet így!- mondta Will.- Bármikor történhet veled valami, és nem akarom, hogy bajod essen...- mélyen a szemembe nézett.-
Ezt a kissé érzelgős, "romantikus" pillanatot megszakította...